Tudom, hogy mindenki azt javasolja, hogy ne olvassak szakirodalmat, de azt hiszem ez egyszerűen megkerülhetetlen, hiszen az ember nagyon szeretne jó anya lenni és mindent jól csinálni.
Azt már megtanultam, hogy a gyerekneveléssel kapcsolatban mindig mindenből két iskola létezik az egyik ezt állítja, a másik meg annak a totális ellenkezőjét.
Utálom az oltásokat.
Bár Abigél napról-napra változik, az első négy hétben úgy éreztem, egy csodálatos (bár keveset alvó) csecsemő anyukája vagyok, mióta azonban betöltötte a négy hetet, hihetetlen fejlődésen megy keresztül.
Emlékszem, amikor egy héttel a szülés után, szakadó esőben, fájó sebbel ültem a kanapén és hirtelen rádöbbentem, hogy most már mindig, minden nap ugyanolyan lesz, és ez hatalmas rémülettel töltött el.
Villámcsapásként ért a hír, hogy a gyerekem apjának külföldre kell utaznia, és én itt maradok egyedül egy három hónapos gyerekkel.
A gyerekorvos és védőnő valószínűleg azt gondolták, nem vagyok normális, mert az első kérdésem mindkettőhöz az volt, hogy mikor lehet kivinni a gyereket - ahelyett, hogy például az oltásokról, vagy szoptatásról érdeklődtem volna.
Hát, ez nem olyan, mint ahogyan elképzeltem, egyáltalán nem.
Miközben tovább rójuk a köröket Abigéllel a szabadban, hamar kiderült, hogy ebben az egész sétáltatósdiban én vagyok a szűk keresztmetszet.
Abigélnek rengeteg új tudománya van, és most már az egész napot el tudjuk tölteni úgy, hogy szinte csak őt bámuljuk, annyira szórakoztató, vicces és okos.
Abigél játszik és beszél, - persze mindezt úgy, ahogy egy 11 hetestől elvárható.
Abigél egy hét múlva lesz négy hónapos, és most látta életében először a napot.
