Bébinapló: A napirend kialakul

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Emlékszem, amikor egy héttel a szülés után, szakadó esőben, fájó sebbel ültem a kanapén és hirtelen rádöbbentem, hogy most már mindig, minden nap ugyanolyan lesz, és ez hatalmas rémülettel töltött el.

Emlékszem, amikor egy héttel a szülés után, szakadó esőben, fájó sebbel ültem a kanapén és hirtelen rádöbbentem, hogy most már mindig, minden nap ugyanolyan lesz, és ez hatalmas rémülettel töltött el. Aztán nem telt el sok idő, és élvezni kezdtem, hogy minden nap ugyanolyan, majd eltelt még egy kis idő, és rájöttem, egyáltalán nem ugyanolyan minden nap, mert Abigél mindig csinál valami újat és vicceset.

Ennek ellenére tény, hogy pár hetes kora óta magától alakított ki egyféle napirendet, amit szeret is betartani, én pedig követem ebben, és ma már én vagyok az, akit megzavar, ha Abigél valamit nem akkor és nem úgy csinál, mint ahogy megszoktam. Általában azonban nagyon kiszámítható, lehet például tudni, hogy ha felébred, szinte percre pontosan másfél óra múlva álmos lesz, és ezt jelzi is. Bár most, hogy 3 hónapos lett, néha már két órát is kibír ébren.

Abigél reggel hét és kilenc között kel, de hogy pontosan mikor, azt sosem tudom, mert amikor én felébredek, akkor már élénk párbeszédet folytat a lámpával és a függönnyel. Hagyom még egy kicsit magyarázni, és amikor kifogyott a témából, átjön hozzánk a nagy ágyba. Ez a kedvenc részem a napban, mindenki friss és kipihent, és Abigél megállás nélkül röhög és magyaráz, akár egy órát is eltöltünk még az ágyban, aztán amikor megéhezik, reggelizik, szintén az ágyban. Addigra nagyjából el is fárad, és megy a délelőtti alvásra az ágyába, de általában nem alszik többet háromnegyed óránál. (Persze vannak kivételek, most például azért kezdtem el írni, mert már másfél órája durmol.)

A délelőtti alvás után kap valami csinos ruhát, aztán megy a járókába a nappaliba. Mindenképp szerettük volna ugyanis, ha nappal együtt van velünk, és úgy gondoltam, szüksége van valami kuckóra, ami az övé, a földre azonban nem teszem le, mert a földszinten lakunk, félek, hogy megfázik, és van egy óriási szőrős macskánk is. Egyelőre azonban szereti a kuckóját, délelőtt egy órát is eljátszik magában. A sztár a feje fölé szerelt, forgó zenélő méhecskék, illetve most a szárnyait csapkodó gólya, szinte extázisba kerül, amikor meglátja őket, (a karácsonyfát pár napja leszedtük). Emellet a barátja egy nagy puha kocka, és egy rongyokból varrt, zörgő könyvecske, valamint egy kockás nyúl. De van, hogy csak szemlélődik, egy mintás szalvétát is elnéz hosszú percekig. Ezután ebédel, aztán jön a nagy alvás, ami általában levegőn történik, vagy elmegyünk sétálni, vagy kint durmol a teraszon, ilyenkor három órát is alszik.

A társasági programokat általában 3 és 6 közé iktatjuk be, ilyenkor látogatunk meg más babákat, és ilyenkor jönnek hozzánk is a vendégek, vagy a másik szociális opció a közös séta, de az inkább csak nekem program. Ha nincs programunk, akkor a délutáni alvás után is játszunk, ha van kedve a járókájában, ha meg ahhoz fáradt, akkor együtt hempergünk a szobájában egy szivacson. Persze van, hogy minden összekeveredik, délelőtt jönnek a vendégek, vagy délelőtt alszik nagyot, délután kicsit, stb. Aztán öt-hat körül Abigél még egy rövidet alszik, felkészül az estére. Ez után már nem túl aktív, hat után már csak a kanapén ücsörög az apukájával az úgy nevezett pihenő székében. Apja néha ringatja, ő meg nagyokat beszélget a macikkal meg a nyuszival, ha élénkebb akkor apával is, és mostanában mindehhez nagyokat sikongat, vagy ha fáradt még, szundít egy negyed órát. Hét körül jön a már említett közös fürdés, ha még van türelme utána egy masszázs, aztán már csak ketten maradunk, és már nem jövünk ki a hálószobából.

A nagy ágyban vacsorázik, enyhe hangulatfénynél, zenét is hallgatunk. Nappal már nagyon gyorsan szopik, de ilyenkor este szeret még sokat cicizni, egy idő után azonban elengedi a cicit, nagyot sóhajt és becsukja a szemét. Ilyenkor berakom az ágyába, szerelmes szavakat suttogok a fülébe, aztán vagy elalszik rögtön, vagy dünnyög még egy negyed órát, vagy ha nagyon fáradt öt-tíz percet sírdogál, aztán alvás. Abigél egy ideje már nem nagyon kel fel éjszaka, pedig mióta hazahoztunk a kórházból, mindig ébredt pontban kettőkor. Néha még hallom kettő körül, hogy mocorog meg nyögdécsel de már nem ébred fel rá, általában fél öt-öt körül jelez először, akkor szopik és mindketten alszunk tovább reggelig, és alig várom, hogy kezdődjön minden elölről.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Mother Mary
Mother Mary
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.