Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Tudom, hogy mindenki azt javasolja, hogy ne olvassak szakirodalmat, de azt hiszem ez egyszerűen megkerülhetetlen, hiszen az ember nagyon szeretne jó anya lenni és mindent jól csinálni.
Tudom, hogy mindenki azt javasolja, hogy ne olvassak szakirodalmat, de azt hiszem ez egyszerűen megkerülhetetlen, hiszen az ember nagyon szeretne jó anya lenni és mindent jól csinálni. Persze vannak az „ösztönanyukák”, akik biztosak benne, hogy mindent jól csinálnak, és én nagyon irirgylem is őket, mert azt gondolom, tényleg az a legjobb, ha a szeretet irányítja a gyerekkel való bánásmódot, csak hát én sajnos nem vagyok ennyire magabiztos.
Ezért mindent elolvasok, amit csak lehet, pszichológiai témájú könyvektől kezdve a szoptatásig mindent, de elsősorban természetesen az alvási tanácsok érdekelnek, mint minden kezdő anyukát.
Utólag persze én is legyintve fogom azt tanácsolni más anyukáknak, hogy ne olvassanak szakirodalmat, mert úgysem lehet őket haszálni, hiszen minden gyerek más. Ráadásul valóban nehéz olyan könyvet találni, aminek a felvetéseivel az ember teljes egészében egyet ért. Itt van például a nagyon sokak által ajánlott Éjszakai gondoskodás. A könyv alapelve nagyon közel áll hozzám, én is úgy gondolom, hogy mindennek az alapja a kötődést segítő nevelés, ami kihat a felnőtt korra is, ennek ellenére sok mindenre nem tudtam használni a könyvet, mert nem gondolom, hogy egy ágyban akarok majd aludni a nyolc gyerekemmel és az olyan mondatoktól, hogy „ az óvodás korú gyerekkel már meg lehet beszélni, hogy az éjszaka nem korlátlan szopizásból áll” egyszerűen megijedek. Hiszen Abigél még csak 7 hetes, hol van az óvodáskor. És egy altatatásról szóló könyveben nem túl hiteles az sem, hogy ha a baba nagyon nyűgös, ültessük autósülésbe és autózzunk vele. Ezt a módszert könyv nélkül is ismertem, de akkor sem vagyok hajlandó este 11-kor, nulla fokban autózni.
A Suttogót mondjuk én nem tartom annyira radikálisnak és elfogadhatlannak mint sokan, egyszerűen csak a legtöbb dolgon röhögnöm kell. Például hogy ébresszük fel a csecsemőt reggel hétkor. Mutassanak nekem egy olyan kismamát, aki reggel hétkor kipattan az ágyból és felkölti csecsemőjét akkor is, ha az éppen nyolcig aludna. Lehet, hogy van ilyen, és minden tiszteletem az övé, nekem ez nem megy. Másik kedvencem, hogy ha „látja a babán az álmosság jeleit, tegye le aludni”. Könyörgöm, ha én csak úgy le tudnám tenni aludni, valószínűleg a kezembe se vettem volna a könyvet. Ráadásul meggyőződésem, hogy a Suttogó, a nem szoptatott amerikai babákra lett kitalálva, ott ugyanis úgy tudom, nem annyira elterjedt a szoptatás. Az én cicifüggő babám ugyanakkor aligha fog mély álomba merülni attól, ha susogok a fülébe, ha egyszer van cici is. Egy másik altatós könyvben meg azt olvastam, hogy ha minden reggel azonos időpontban adunk enni a csecsemőnek, akkor egy idő után majd türelmesen várakozik az ágyában akkor is, ha esetleg hamarabb felébred. Elképzelem, ahogy Abigél édesen gügyög a kiságyban és megvárja, hogy hét harminc legyen. Már ha egyszer eljutunk oda, hogy mosolyogva és magától elalszik a kiságyában, valljuk be, legtöbbször még azért most is nálunk köt ki.
A szakirodalom mániámhoz amúgy az is szervesen hozzátartozik hogy engem tényleg és komolyan meg lehet ijeszteni az olyan mondatokkal, hogy „aludj csak együtt a gyerekeddel, majd kilenc éves korában sem fogod tudni kitenni és soha többet nem fogsz szexelni.” Nyilván sok-sok tapasztalat, és magabiztosság szükséges ahhoz, hogy az ember ilyenkor vissza tudjon majd vágni: a nagy lótúrót. Én sajnos még nem tartok itt, de kezdek már hinni a gyerekemben, hogy ő tudja mi a jó, és ez csodálatos érzés. És hiszek abban, hogy fejlődik, és azzal változnak az igényei is. Hiszen Abigél az első négy hétben folyamatosan rajtam lógott, nem lehetett kiszedni a bébierszényből, sőt csak abban volt hajlandó aludni. Ma 7 hetes, és már bele sem hajlandó ülni. Hiszen ő már ismerkedik a világgal, és olyan helyen szeret lenni, ahonnan tud szemlélődni.
