Bébinapló: Oltassunk vagy ne?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Utálom az oltásokat.

Utálom az oltásokat. Ez nem jelenti azt, hogy oltásellenes vagyok, és a testemmel zárom el a bejárati ajtót, amikor a védőnő ránk akar törni. Abigél minden oltást rendben megkap, még akkor is, ha a beléoltott betegségek többségét csak hírből, vagy múlt századi, fekete-fehér filmekből ismerem.

Ennek ellenére nagyon sok ellenérzésem van az oltással kapcsolatban. Nekem ez kicsit olyan, mintha a csecsemőt hónapról hónapra teletöltenék mindenféle koszos dologgal, apró élősködőkkel, holott az ember azért ad neki fél évig kizárólag anyatejet, hogy a lehető legtisztább dolgot kapja. Meg mégiscsak sajnálom, hogy megszúrják, na.

Az első oltáson borzasztó idegesek voltunk, nehéz volt elviselni, hogy „bántják” a gyereket, hogy a mosolygós bébibe egyszer csak belevágják a tűt, és onnantól a gyerek megállíthatatlanul zokog. De ez még rendben is lenne, eszembe sem jutott nem beoltatni a gyerekem, de amikor még a választható védőoltások terhét is rámrakják, azzal nem tudok mit kezdeni. Fogom az ordító gyereket, és akkor a védőnéni meg az orvos – amúgy tényleg csak jóindulatból - elkezdi magyarázni, hogy a rota vírus mennyire kegyetlen, a gyerek kiszárad, a bőre kék lesz, kórházba kerül, szenved, jobb esetben infúziót kap, és nem csak ő, mi is, az egész család ott fog haldokolni a Jánosban, pedig csak nyaralni akartunk egyet a Balatonon, szóval mindenkinek jobb, ha Abigél a következő szurinál a szájába is kap egy kis oltóanyagot. Ami nem mellesleg 18 ezer forint, ja, és még egyszer meg kell majd ismételni, és pár napig fájhat tőle a hasa, és amúgy pedig kedves anyuka Abigélnek sajnos a BCG oltást is be kell adni még egyszer, mert nem jött ki neki a vállán. Az tehát már három oltás pluszban.

És mit tegyek én, aki a lehető legjobbat szeretném a gyerekemnek? Természetesen, nem akarom, hogy rota vírustól kókadozzon valamelyik csecsemőosztályon, de azt sem gondolom, hogy fölöslegesen terhelnem kéne a szervezetét további oltásokkal. Fogadjam el, hogy nem fogom tudni mindentől megvédeni, vagy inkább védjem meg mindentől, amitől csak tudom. Itt van a rota ellleni oltás receptje a fiókban, minden nap ránézek, de még nem váltottam ki.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Mother Mary
Mother Mary
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.