Sztriptíz szocialista módra: ezek voltak a Kádár-korszak éjszakai szórakozóhelyei

Olvasási idő kb. 6 perc

A Kádár-korszakban az éjszakai Budapest arculatát nemcsak a sötétedés után felgyulladó neonreklámok határozták meg, hanem az élőzenés szórakozóhelyek is. A nemiséget sem feltétlenül kellett meghagyni a hanyatló nyugat ópiumának: a fővárosban a hatvanas évek végétől kezdve több sztriptízbár is működött.

„A nézőtéren férfiak. Jólöltözött, nyugodt férfiak. Többnyire egyedül, vagy férfitársaságban. Kevés a nő. Csak itt-ott ül egy-egy az asztalok köré rakott székeken. Szintén jólöltözöttek. De az arcuk nem olyan feszes, mozdulataik lazábbak, szavuk is hangosabb. Félhomály, színes fények. (…) A férfiak kimérten csattogtatják a tenyerüket. Mintha kissé zavarban volnának. Nem néznek cinkosan egymásra, nem kacsintanak, nem biggyesztik fölényesen az ajkukat. Nem tapsolnak eleget. (...) A kis asztalokon ital csillog, halkan vagy harsányan szól a zene. A közönség szavatoltan nagykorú. Ide nem lehet úgy besurranni, mint a moziba a tizennyolc éven felülieknek szóló filmekhez” – számolt be egy sztriptízbárban tett látogatásról a Kossuth-díjas író, Kuczka Péter 1970-ben.

A legtöbb magyar számára a szórakozás természetesen már akkor sem az éjszakai sztriptízbárokat jelentette. Aki épp nem a televízió előtt ült és Roger Moore vagy az Onedin család kalandjait követte, mehetett koncertre például az Ifiparkba, moziba, színházba, vacsorázni, esetleg valamelyik presszóba. A bennfentesek és a jól informáltak azonban tudták, hogy Budapesten több olyan, elsősorban nyugat-európai turisták számára fenntartott hely, szállodai bár és éjszakai mulató létezik, ahol jó pénzért akár sztriptízt is láthat.

A Moulin Rouge, azaz Budapest Táncpalota 1975-ben
Fotó: Fortepan / Ed Sijmons

A második világháború után, az 1950-es években Budapest hajdan híres éjszakai élete alaposan megváltozott. A mulató- és vendéglátóhelyek idegenül hangzó neveit magyarosították; különösen akkor, ha a név ellenséges, imperialista angol eredetű volt. Így lett a New York Kávéházból Hungária, a Bristolból Duna, a Jeep-ből Napfény, a Nylonból Kedves. Az Arizona mulató tulajdonosnőjét még a 40-es években elvitte egy fekete autó, a hajdani éjszakai lokálokból pedig mindössze három hely maradt – a többi vagy a háborúnak esett áldozatul, vagy az új világrendnek, amely a „lumpen”, reakciós, múlt rendszer üldözendő maradványának vélte ezeket a kétes hírű helyeket. (És nem szívesen kockáztatta azt sem, hogy az éjszaka leple alatt befolyásos emberek beszélgessenek, esetlegesen egy rendszerellenes összeesküvést szőve.)

Éva Sorg sztriptíztáncosnő a budapesti Savoy bárban (1967)
Fotó: Fortepan / Bojár Sándor

Sztriptíz, bikiniben

A szándékosan életben hagyott három hely egyike az Aranykéz utcai Pipacs bár volt, a másik a Váci utcai Anna cukrászda, a harmadik pedig a Jereván a Semmelweis utcában. Ezek – a szórakozáson és annak reprezentálásán kívül, hogy lám, mégse olyan reménytelen hely Budapest – azt a célt szolgálták, hogy az állambiztonság megtudja, kinek van még pénze ilyen drága szórakozásra, a pincérek pedig szorgalmasan jelentsenek a vendégek beszélgetéseiről. Itt még szó sem lehetett vetkőzőszámokról: Magyarországon csak a hatvanas évek végétől kezdve jelent meg a sztriptíz, bár ekkor még korántsem volt teljes a meztelenség: az előadás csúcspontja az volt, amikor a táncosnő a produkció végén bikiniben állt a közönség elé.

Megtűrt tevékenység

A Kádár-korszakban jelentősen bővült az éjszakai műsort kínáló szórakozóhelyek száma. 1962-ben nyitott meg a November 7. téren (azaz az Oktogonon) a Savoy Bár; 1969-ben a Lenin körút és a Majakovszkij utca sarkán a Halló bár. A várnegyedben az Old Firenze, a körúton, a Berlin étterem mellett lévő Nirvána várta a kemény valutás nyugat-európai turistákat és a fizetőképes Kádár-kori maszekolókat, kisiparosokat. Ezek a helyek már a hatvanas évek végétől kezdve kínáltak „vetkőzős” műsort, ami érdekes módon egyáltalán nem számított tiltott tevékenységnek a szocializmusban – bár az előírás volt, hogy csak A kategóriájú, azaz balett-táncosokat lehet alkalmazni. Ők viszont – érthető okokból – ritkán szerződtek efféle munkára: 1984-ben a táncosnőknek (törvényesen) fizethető föllépti díj Budapesten180-220, vidéken 300-350 forint volt.

A Kamara Varieté Pesti álmok című előadásban Medveczky Ilona táncosnő és a tánckar
Fotó: Fortepan / Hunyady József

A többség számára kényszerpálya volt a vetkőzés, például annak a táncosnőnek is, akit az Élet és Irodalom riportere kérdezett 1968-ban a Pipacs bárban:

Hogyan lett sztriptíz-görl?

Lejárt a szerződésem a Budapestben, ahol a karban táncoltam. Ezt ajánlották fel. Más választásom nem volt.

Nem érez gátlást vagy zavart?

Meg lehet szokni. Csak a fiatal párokat nem szeretem. Előttük szégyellem magam.

Eredetileg mi akart lenni?

Színésznő. Bumliztam is egy évig a Déryné Színházzal.

Más pályával nem próbálkozott? 

 Ugyan mivel? Menjek el 1400-ért tisztviselőnek? Vagy netán legyek szövőnő? Anyám havi ezerért dolgozik, én itt esténként tíz perc munkáért megkapom a százhúsz forintot…

Budapesti „lányok”

A Pipacsban (és a többi hasonló profilú helyen) persze nem csak táncosnőket lehetett találni. A Képes 7 újságírója a nyolcvanas évek végén így számolt be ottani látogatásáról: „Elegáns, készséges, halk, udvarias és most még dologtalan személyzet, velünk együtt hat vendég, s még – persze – a »lányok«.

Idézőjel ikon

Igen, akik egyedül vagy kettesével elszórtan iszogatják kólájukat, kávéjukat, látszólag semmivel sem törődve, de azért észrevéve minden új vendéget.”

A „konzumnők” – ahogy az éjszakai bárokban és szállodákban ücsörgő, felsőbb kategóriás prostituáltakat nevezték – főként a nyugat-európai férfiakra vadásztak; ők voltak azok, akik az ezer vagy több ezer forintos tarifát meg tudták fizetni.

Az épp üres Nirvána bár Bauer Sándor fotóján (1971)
Fotó: Fortepan / Bauer Sándor

Aki eljutott a Nirvánába

Az érdeklődő nyugati turisták Nirvána bárban is testközelből csodálhatták a vetkőző kedvű magyar nőket, például a műfaj legnagyobb sztárját, Medvenczky Ilonát, akit a Nirvána bárban fél év alatt több mint tízezer vendég láthatott. A Képes 7 szerzője ide is ellátogatott: „Az ajtónál egyenruhás sofőr fogad, »beszedi« a kötelező belépőt (fejenként nyolcvan forintot), amelyért cserébe egy-egy ármegjelölés nélküli jegyet kapunk. (…) Jó helyet kapunk, közel a színpadhoz, elviselhető távolságban a hangszóróktól. Pincérünk elegáns, kedves és udvarias. Módot és lehetőséget hagy az ital kiválasztására. S ez nem kis teljesítmény; minden bárok kötelező félhomálya itt is szinte lehetetlenné teszi az űrlap átböngészését, bár az is lehetséges, hogy a sötétségen túl az itallapon elmosódott vörösbor- és pezsgőfoltok is nehezítik választásunkat. (…) halk érdeklődésünkre, valami étel kapható-e, azt a meggyőző választ kapjuk: »Hogyne sós mandula!«” Ezt követően kirendelték az italokat (vodkát, Camparit, két tonikot és vörösbort, szódával), s bár a borospoharak mindegyike csorba volt, a műsor feledtette a hiányosságokat, még akkor is, ha a

Idézőjel ikon

„fellépő művészek arca, uram bocsá’, alakja ismerős volt, hiszen többségükkel már találkoztunk a fővárosi éjszaka forgószínpadán”.

Az újságíró egyedüli kifogása az „abszolút amatőr, pályakezdő »táncosnő« produkciója volt, amelyet legegyszerűbben kánkánimitációnak nevezhetnénk, ha elfelejtenénk a hölgy dübörgő lépteit, merev tekintetét és suta mozgását. A »tánc« végén két fedetlen kebel csikart ki lelkes tapsot a közönségből.”

A Rózsaszín Cicák és a Halló bár

Említést érdemel még a nyolcvanas években a Wesselényi utcában az egykori suszterműhelyből kialakított, „cégtábláján” két hatalmas mellet ábrázoló Rózsaszín Cicák; valamint a Halló bár, aminek tulajdonosai kezdettől fogva a külföldi, elsősorban nyugat-európai turistáktól remélték a hely felfuttatását. (Többek között Zámbó Jimmy is itt kezdte pályafutását.) 1987-től kezdve kizárólag külföldieket engedtek be, a hely pedig egyre durvább esetekkel jelent meg a címlapokon. Például azzal, amikor egy, a mellékhelyiségbe fényes nappal bekéredzkedő fiatal anya a babakocsit, benne a két hónapos csecsemővel az utcán hagyta, és mire visszaért, gyermekének a hűlt helyét találta. 1989-ben pedig Farkas Helga eltűnését hozták kapcsolatba a hellyel: az édesapa, Farkas Imre volt ekkor a bár tulajdonosa. (Borítókép: Népköztársaság útja 48., a Savoy bár 1967-ben. Forrás: Fortepan / Bojár Sándor)

Ha szívesen olvasnál még a korszakról, például arról, hogyan ismerkedtek a legendás Telefon bárban, ezt a cikket ajánljuk.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.