Manapság, amikor ki-ki kedve és pénztárcája szerint válogathat a különböző úticélok között, nehéz elképzelni, hogy volt idő, amikor a külföldre utazás nem mindenki számára elérhető lehetőség, hanem különleges kiváltság volt.
A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.
Akár egy sütemény neve is lehetne, de semmi ehető nincs benne. A Kádár-kocka a vidéki Magyarország egyik legjellemzőbb épületformáinak egyike, mely meglepő módon nem Kádár Jánoshoz köthető, bár az általa fémjelzett korszak termelte ki a tömeges elterjedését.
A szocializmus egyik sikerszerzőjének könyveit százezres példányszámokban adták ki, de mielőtt írni kezdett volna, Berkesi András „katpolos” tisztként kínzásokban és vallatásokban vett részt az ötvenes évek elején.
A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.
Napjainkban a kristálytiszta levegőért és az idilli túraútvonalakért járunk Kőszegre, de alig néhány évtizede ez a vidék az ország egyik legfélelmetesebb csapdája volt. A Kőszegi-hegység sűrűjében láthatatlan, pókhálószerű drótrendszerek várták a menekülőket, ahol egyetlen botlás is vörös riasztást és fegyveres határőrök megjelenését vonta maga után. De mégis hogyan vált a magyar Alpokalja a vasfüggöny egyik legszigorúbban őrzött bástyájává, és mi maradt mára a rettegés évtizedeiből?
Megengedhetetlen cselekményt rögzített Oroszlányban a május 1-jei felvonulás előtt az esti órákban egy rendőrjárőr: valaki letörölte az odakészített transzparens feliratának egy részét, megváltoztatva annak jelentését.
A Kádár-korszakban olykor egészen abszurd bírósági ítéletek születtek: 1966-ban például azért ítéltek 1 év 6 hónapi szabadságvesztésre egy sárándi asszonyt, mert borsót vetett a földjén.
A Hindu csokoládégyár mikulásait az 1930-as és 40-es években egész Magyarország jó étvággyal fogyasztotta, a tulajdonosnak, Tyrilow Teofilnak azonban gyára államosítása után nyoma veszett.
Az 1950-es, 1960-as években sokat foglalkozott a szocialista vezetés és a korabeli sajtó az úgynevezett galerikkel: fiatalok bűnbandáival, amelyek – a rendszer szerint – vérlázító tetteket követtek el.
Sajátos jelentést írt a Beatles koncertjéről Nagy Lajos rendőr főtörzsőrmester 1965-ben – különösen annak fényében, hogy a fiúzenekar sosem lépett föl a magyar fővárosban.
Reakciós papírhalmozás, papírhiány, a sajtószabadság fenntartása: erre hivatkozott a kommunista irányítás alatt álló minisztérium, amikor úgy döntött, hogy a vele nem teljesen azonos eszmeiséget valló lapok számára korlátozza a papírhoz való hozzáférést. A tucatnyinál is több újságból alig pár élte meg végül az 50-es éveket, és azok is igazodtak a korszellemhez.
