Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A szocializmus egyik sikerszerzőjének könyveit százezres példányszámokban adták ki, de mielőtt írni kezdett volna, Berkesi András „katpolos” tisztként kínzásokban és vallatásokban vett részt az ötvenes évek elején.
Aligha volt olyan, magára valamit is adó család az 1970-es és 80-as években, amelynek a könyvespolcán ne díszelgett volna ott – A világirodalom remekei színes vászonborítós kötetei és Kolozsvári Grandpierre Emil regényei mellett – legalább egy könyv Berkesi Andrástól. A szocialista krimi koronázatlan királya azonban sötét titkot rejtegetett: mielőtt sikerszerzővé vált volna, a karhatalom nevében embereket nyomorított meg.
Másfél évvel az ellenforradalomnak bélyegzett 1956-os forradalom és szabadságharc után egy ismeretlen fiatalember regényt írt, Októberi vihar címmel. A Zrínyi Katonai Kiadónál megjelent, több mint négyszáz oldalas munka alig titkolt célja az volt, hogy az olvasók érzelmeire hatva igazolja a párt állásfoglalását: bemutatta, hogy egy szegényparaszti sorból származó, jobb sorsra érdemes fiatalember hogyan „tévedt meg” és állt az „ellenforradalmárok” közé páncélos katonának, miközben menyasszonya, a telt keblű és érzéki ajkú Erzsi a DISZ funkcionáriusaként éppen ellenük küzdött.
„Az ő sorsukhoz kapcsolódva ismerjük meg az események többi szereplőit, munkásokat, értelmiségieket, ÁVH-sokat, ellenforradalmár huligánokat s forradalmárrá érő embereket, árulókat, hősöket és az események változatos sorozatát” – ajánlotta a művet az olvasók figyelmébe A könyvtáros magazin.
Egy pártos író
Berkesi munkáját mindazonáltal nem dicsérte agyon a kritika.
Könyvének szerkezete „recseg-ropog”, „regénye dereka táján egyszerűen elveszti a hősét”, „ami nem személyes élménye, nem tudja megírni”
– vélekedtek róla. Mindezt azonban felülírta a tény, hogy a regény és szerzője teljes mellszélességgel támogatta a Kádár-rendszert, vagy ahogy akkoriban – dicséretként! – fogalmaztak: Berkesi „pártos író”. Az írások kitértek ugyan arra, hogy a szerző börtönviselt ember, akit nemrégiben rehabilitáltak, arról viszont ritkábban esett szó, hogy a Katpol tisztjeként embereket vallatott, 1956-ban pedig fegyverrel harcolt a forradalmárok ellen.
Nyomorból a Honvédelmi Minisztériumba
Berkesi András 1919-ben született Budapesten, Bencsik András néven, szegénységben élő nyomdászcsaládban. Huszonnyolc éves koráig Óbudán lakott, egy földszintes, komfort nélküli lakásban szorongott többedmagával. Három testvérén kívül három unokatestvére is velük lakott, ágyból viszont csak kettő volt. Ahogy egy 1981-es interjúban fogalmazott, a ház „nyolc lakásában 118-an laktak, ennyi ember számára két vécé volt mindössze az udvar végében.
A legközelebbi nyomós kút vagy kétszáz méternyire volt tőlünk, onnan hordtuk a vizet.”
A mostoha életkörülmények ellenére elvégezte a négy polgárit, valamint fél évig gimnáziumba is járt, 14 éves korától viszont dolgoznia kellett. Segédmunkásnak állt a Magyar Textilfestőgyárban, majd megnősült, s felesége rábeszélésére leérettségizett. Közben tejkihordást vállalt és tisztviselőként dolgozott, érettségi után azonban behívták katonának. Ebben az időszakban – a második világháború alatt – lépett kapcsolatba az illegális kommunista mozgalommal. A Magyar Kommunista Pártba röviddel megalakulása után, 1945-ben lépett be, és rögtön a katonapolitikai („Katpol”) osztályra került, a honvédelmi miniszter helyettese, Pálffy György mellé.
A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy.
Ávósokból lett irodalmárok
Berkesi András kihallgatótiszt lett. Részt vett – többek között – Böröcz Sándor evangélikus lelkész 1948-as kínvallatásában, Janikovszky Béla parancsára letartóztatta Somogyi Imre vezérőrnagyot, kegyetlenségéről rémtörténetek keringenek mind a mai napig. 1949 februárjától a Magvető Kiadó későbbi vezetője, Kardos György által vezetett Elhárító Csoportfőnökség tisztje lett, majd a Katpol és az ÁVH 1949-es egybeolvadását követően néhány hónapig utóbbinál is szolgált. A kommunista párt belső ellenségek utáni harcának eredményeképpen azonban főnöke, Pálffy György ellen koncepciós per indult, amely halálos ítélettel végződött.
A börtönben kezdett írni
A tisztogatás hullámai Berkesit is elérték. 1950-ben letartóztatták és bebörtönözték; állítólag börtönévei alatt kezdett írni, bár leginkább fejben, mivel papírhoz nem jutott.
„Bosszúvágytól égő kémek és hazaárulók társaságában, azoknak a kárörvendő gyűlöletétől kísérve, papírfecnikre, könyvek szélére rótta első szépírói mondatait”
– írta róla 1958-ban az Élet és Irodalom, ám az azóta előkerült információk szerint a börtönben az általa megkínzottak verték félholtra, amikor felismerték a „halszemű” Berkesit.
Négy év után, 1954 őszén szabadult, rehabilitálták. A kőbányai Finommechanikai Vállalatnál helyezkedett el, itt érte az 1956-os forradalom híre. Az egykori karhatalmista még mindig sziklaszilárdan hitt a kommunizmusban, s Kardos György mellett harcolt a forradalmárok ellen a Belügyminisztérium József Attila utcai szárnyánál.
Kétes karrier
Berkesi írói karrierje tehát az Októberi viharral indult; a több tízezres példányszámban eladott könyv olyan sikeres lett, hogy a következő évben már a folytatását is megírta (Vihar után). Otthagyta a Finommechanikai Vállalatot, Kínába és Észak-Koreába utazott tanulmányútra, majd a Színház- és Filmtudományi Intézet elnökhelyettesi székét, illetve 1959-ben a Filmtudományi Intézet igazgatói tisztségét kapta meg. Kiadója, a Magvető (amelynek vezetője karhatalmista társa, Kardos György volt) évente jelentette meg regényeit. Nem egyet meg is filmesítettek ezek közül, például a Sellő a pecsétgyűrűn című regényét, amelynek kétrészes filmváltozatában Latinovits Zoltán és Pécsi Sándor is játszott.
A legjobban kereső magyar író
Berkesi András a legjobban kereső magyar író volt a Kádár-korszakban. Amikor egy 1980-as interjúban megkérdezték, hogyan él, így válaszolt: „Hát nem szűkölködöm, de gazdagnak nem mondanám magam. A börtönből szabadulva kaptam Pesten egy kis lakást, két apró szoba, ma is ott lakom.
Van egy kocsim, meg egy házam Szentendrén, amit magam építettem. Ez minden vagyonom. Élettapasztalatokban gazdagabb vagyok, mint anyagiakban.”
Könyvei szédületes példányszámokban jelentek meg: a Magvető 1955 és 1988 között 4 941 000 példányban adta ki a műveit. Nincs még egy író Magyarországon, aki ezzel dicsekedhetne, ám Berkesinek csak az „anyagi” elismerés jutott: műveit leginkább a lektűr kategóriába sorolták, egyetlen József Attila-díjat kapott, a korszak mértékadó irodalmárai között pedig fel sem merült a neve: a szocializmus bestsellerírója mégiscsak propagandista maradt.
Kapcsolódó: A Kádár-korszak sikerszerzője, Kolozsvári Grandpierre Emil igazi szoknyabolond volt
