Náray Tamás: „Hitem van abban, hogy a gondolataimat és azok által a sorsomat én irányítom”

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az elmúlt években először a Covid, majd a háború és a gazdasági válság forgatta fel igencsak az életünket és a világot is. A kihívásokkal mindenki másként birkózik meg. Hogyan élik meg mások ezt a nehézségekkel teli időszakot? Honnan merítenek erőt, hogyan őrzik meg a lelki békéjüket és a testi egészségüket? Náray Tamás megosztotta a Dívánnyal, mely dolgokat teszi meg önmagáért.

A világ változásától, alakulásától függetlenül Náray Tamás mindig arra törekszik, hogy egyensúlyban legyen az élete. A divattervezőt, aki festőként és íróként is bizonyította már tehetségét, nem billentheti ki a magány sem, mert megtanult saját maga társa is lenni. B terve soha nincs, mert mint mondja: ha van alternatíva, felpuhul az akarat.

„Kívül és belül is törekszem az egyensúlyra. Igyekszem középen maradni”

„Fontos a külsőm, a testem a lelkem temploma. Ápolom is. Fontos a belsőm. Éppen ezért nem hiszek a világ kizárásának a lehetőségében, a beáramló információk megszűrésében, mert előbb-utóbb az ember egy ostoba buborékban találhatja magát. Abban hiszek, hogy meg kell tanulni a dolgokat és a helyzeteket a helyükön kezelni. Ma az idegeskedés elkerülhetetlen. Ezért is fontos számomra a rendszeres sport, amely testi-lelki egységemet segít megőrizni.”

Egyensúly test és lélek között – Náray Tamásnak ebben a sport is segít
Fotó: swissmediavision / Getty Images Hungary

„A szeretteim boldogságát keresem”

„Ez egy otthoni intelem, és megfogadtam. A legtöbb ember azért boldogtalan, mert a saját boldogságát keresi, és nem a másikét.

A boldogság energia, melynek oda-vissza áramlani kell.

A szerelmünk, a családunk, de még a házi kedvencünk boldogságának látványa sem csupán lelkileg tölt fel, hanem még az egészségünkre is vigyáz.

„Szenvedéllyel élem az életem”

„Szeretek enni, inni, koncertre, színházba menni, szeretem a társaságot, de nem félek az egyedülléttől sem. Amíg zene van, és könyvek vannak, nincs magány.

Megtanultam az idők során a saját társam is lenni, amikor szembefordítom magam a tényekkel, vagy éppen a lehetőségekkel, de megtanultam magamban megállítani a sok és haszontalan fejtörést is.

Olyan munkát akartam végezni, amely szórakoztat, de a magam érdekében meg kellett tanulnom gyorsan túl lenni azon is, amihez semmi kedvem sem volt. Hobbikat választottam, kettőt is, egy olyat, amelyet társ nélkül is végezhetek, és egy olyat, amelyet a társammal űzhetek. Így nincsenek unalmas pillanatok, és együtt töltött »magányos« órák.”

„Sose mondom azt, hogy megpróbálom”

„És majd azután, ha bejött a dolog, folytatom, mert legyen bármi is az, egészen biztosan nem fog sikerülni. Azért, mert ha csak próbálom, nem adok bele mindent.

Ha van alternatíva, felpuhul az akarat.

Olyan, mint az 'A' terv meg a 'B' terv viszonya. Az 'A' terv rendszerint azért nem valósul meg, mert közben az ember elhiteti magával, hogy semmi gond, van másik, 'B' terve is. Így nem küzd érte teljes odaadással. Tehát nem próbálkozom. Döntök, és csinálom. Hittel.

„Adok magamnak elég időt!”

„Konkrét és átvitt értelemben is. Soha nem ígérek azonnal, ha jókedvem van, és soha nem döntök azonnal, ha rossz. Igyekszem állandóan mozgásban lenni, még ha fáj valamim, akkor is, de mindennap kétszer 10-20 percem arra is van, hogy üres tekintettel meredjek magam elé, egyetlen gondolat nélkül.

Nem gondolkozom már az élet igazságtalanságain, inkább azokat az eseményeket listázom, amelyekben szerencsém volt.

A szerencse szerepét az életemben soha nem becsültem alá, de nem is hagyatkoztam csak arra. És bár sok idő szükséges a felkészültség megszerzéséhez, de érdemes abba fektetni, mert a szerencsét mindig felkészülten kell várni. Nem remélek, mert a remény csak arra jó, hogy elfedje az ember szeme elől a valóságot. Hitem van abban, hogy a gondolataimat és azok által a sorsomat én irányítom.”

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.