Egyszerű fehérbabos ragu – chorizóval és vajas tört burgonya mellett lesz a legjobb
Ebben a gyors fogásban természetesen a chorizo akár egy kevés jó erős házi kolbásszal is helyettesíthető, úgy talán még finomabb lesz.
Ebben a gyors fogásban természetesen a chorizo akár egy kevés jó erős házi kolbásszal is helyettesíthető, úgy talán még finomabb lesz.
Nehezen unjuk meg a pásztorpitét, főleg, mert millió változatban elkészíthető. Ha nyár van, ez a citromos-kapros változat az egyik kedvencünk.
Ha szereted a mexikói konyhát, de nem szívesen tömsz magadban mindennap rizst, kukoricát és vörös húsokat, ezt a könnyű, padlizsános tacót érdemes kipróbálnod, mert ebből a hús hiányzik, de semmi olyan nem, amitől igazán finom lesz.
Csak egy nagy adag leveles tészta kell ehhez a remek fogáshoz, ami akkor a legtökéletesebb, ha van türelmed beindítani a padlizsánszeletek miatt a faszenes grillt. Ha már izzik a faszén, dobj néhány szelet húst is a tetejére – másnap salátakészítés közben megköszönöd majd magadnak a füstös aromákat.
Lassan érkeznek a hűvösebb esték, de mi felkészülten várjuk mindegyiket egy-két olyan fogással, amik a nyaralás hangulatát idézik meg.
Egy jó kis gyors, laktató leves – nincs is ennél tökéletesebb fogás, főleg, ha a neve olaszosan cseng. Ha imádod a sajtot, a pecorino mellett ne hagyj ki belőle néhány mozzarellagolyót sem.
Natúr sült húsok és grillezett sajtok mellett is nagyon finom ez a gyors saláta, aminek akkor sem lesz semmi baja, ha egy napot áll a hűtőben, úgyhogy a legjobb, ha egyből két adagot készítesz belőle.
Ha pedig tálaláskor néhány karika fűszeres, sült zabkolbászt is adsz hozzá, tökéletes lesz a végeredmény. Ehhez csak egy sűrű zabpelyhet kell készítened a kolbász hagyományos fűszereivel és egy jó nagy adag kókuszolajjal, majd megformázni és hagyni megdermedni.
Nem kompromisszumos ez a desszert, amiben a liszt egy részét akár csokis fehérjeporral is helyettesítheted.
Egy nagy kanál citromos mascarponekrémmel a tetején a legfinomabb ez az egyszerű desszert, ami akár a délutáni tea, akár a reggeli kávéd mellett tökéletes lesz.
Egy kicsit egészségesebb változatban is lehet nagyon finom a quiche, csak arra kell figyelned, hogy a zabpehelyliszt egy kicsit több folyadékot felvesz, mint a hagyományos.
Egy gyors muffin következik, ami reggelire, gyors ebédhelyettesítőnek, vagy a gyerekeknek uzsonnára is kiváló. Nálunk egy kis kurkumától lett szép sárga a színe, és egy nagy adag fahéjjal lett igazán aromás. Tökéletes banánmentő finomság.
Egy kissé szokatlan hangulatú olaszos finomság, amit akár házi farfalléből is készíthetsz. Ha megvan a tészta, vágd derelyevágóval kis téglalapokra, majd csípd össze mindegyik közepét, és készen is lesznek a minimasnik.
Pancetta helyett akár bacont is használhatsz ebben a gazdag salátában, ami akkor a legfinomabb, ha egy-két marék frissen pirított dió is kerül a tetejére.
Egy pofonegyszerű édesség, amivel nem ártasz a szervezetednek sem. Készítheted mézzel, édesítővel, cukorral vagy agávéval, amiben éppen hiszel. Délutáni tea és kávé mellé, de kirándulásra is remek.
Annyira gyors, hogy szinte hihetetlen, hogy ilyen finom lesz a végeredmény. Az már csak hab a tortán, hogy kalóriaszegény, egészséges fogás, amit az olasz konyha rajongói biztosan szeretni fognak.
Egy gyors és isteni mediterrán fogás, ami szinte megfőzi saját magát. Te csak válogass jó minőségű alapanyagokat, más dolgod nem is nagyon lesz vele. Bazsalikomos fehérbabpürével még izgalmasabb lesz.
Egy szuper délutáni teasüti, de akár egy gyerekbulin is bevetheted, persze csak ha meggyőződtél róla, hogy nincsenek nagy számban mazsolaellenesek a csapatban.
Nagyon szeretjük a carbonaratésztát, de ha akad valami, ami ízben hasonló, de egy kicsit egészségesebb, inkább azt választjuk. Ebben a változatban sem a tojás krémessé varázsolása, sem a baconben található egészségtelen zsírok miatt nem kell aggódnod.
A szilva és az alma két jó barát, de ha épp sárgabarack és meggy van otthon, azokkal is tökéletes lesz ez a desszert. A lényeg, hogy ne aggódd túl az alapanyagokat és mennyiségeket, mert elrontani nagyon nehéz.
Ez a klassz datolyás desszert mindjárt nyári hangulatot kap egy kevés apróra kockázott almától. Nem volt mese, ki kellett próbálnunk egy adag rumos tejszínhabbal a tetején.
Gyors és finom ragu, ami tökéletes egy adag vajas pirítóssal éppen úgy, mint egy sűrű, édesburgonya-püré mellett.
Ha almás sütiről van szó, nem csak a fahéjban érdemes gondolkodnod. Minden keleti fűszer remek mellette, ahogy a vanília, mazsola és akár egy kevés citrom és lime is. Itt egy egyszerű kevert süti alapja készült el egy gyors sajtkrémmel.
Egy különleges ízkombináció, ami saláta tetején és egyszerű párolt rizzsel is finom lesz. Ne ijedj meg a juharsziruptól, remek aromát ad majd neki.
Gyorsan elkészül, és nem kell mellette állnod: csak összeállítod a tésztát egy aprítógépben, majd ropogósra sütöd az almaszeletek tetején.