Ben Bril, a legfiatalabb ökölvívó olimpikon 1912-ben született. Mire elérte a harmincas éveit, életét megváltoztatta az invázió, az erőszak és az antiszemitizmus. Akármilyen fényesen is indult a pályája, utána csoda, hogy egyáltalán életben maradt.
Az 1900-as évek elején születni cseppet sem jelentett jó óment, még egy ilyen tehetséges sportolónak sem, amilyen Ben Bril. A rettenetes kezdés ellenére a férfi élete eleinte sikertörténetnek tűnt. Bár Amszterdam egyik legszegényebb részén nőtt fel hét gyermek közül a második legfiatalabbként, szalmazsákon aludt, és fogalma sem volt róla, mi az a fürdőszoba, tehetsége révén ki tudott emelkedni társai közül. Ám a története ezzel még épp csak elkezdődött…
Az ifjú Bril számára a harc a mindennapi élet része volt. A két háború közötti években a cseperedő fiúk egymással és rivális csoportokkal is rendszeresen megverekedtek. Bril családja ráadásul zsidó volt, így a többiekhez képest többször kellett kiállnia magáért. Ám aztán egy ponton Bril úgy döntött, hogy a sportban keres kiutat. Akkoriban a bokszmérkőzések nagyon népszerűek voltak a zsidónegyedekben: az edzés és a meccsek menekülést jelentettek a napi rutin és a szegénység elől. Az önvédelem művészete bátorságot, kitartást, gyors reakciót és jó technikai készségeket igényelt, s aki ebben jeleskedett, az joggal tervezhetett magának valamiféle jövőt.
Minden idők legfiatalabb olimpiai bokszolója
Bril egyike volt a legtehetségesebb és legkitartóbb fiatal bokszolóknak. Még csak 15 éves volt, amikor országos bajnokká vált. Beválogatták a holland olimpiai csapatba is, így részt vehetett azon az 1928-as amszterdami olimpián, amelyet légsúlyú bokszban a magyar Kocsis Antal nyert meg. Éppen a játékok nyitónapján töltötte be Bril a 16. életévét, és vált a legfiatalabb ökölvívó olimpikonná. A legjobb 16-ból még sikerült átverekednie magát a legjobb nyolc közé, de onnan már nem jutott tovább. Egy ilyen fiatal fiútól azonban ez is hatalmas sikernek számított.
Ben Bril hentesként dolgozott
Bril végül nyolc bajnoki címet szerzett bokszolóként úgy, hogy messze nem a profik életét élte: napközben egy hentesüzletben dolgozott, sportolni csak a szabad idejében volt lehetősége. De mindent kihasznált: a húsok darabolása közben gyengébbik bal kezét edzette, ökleit pedig gyakran áztatta sós lében, hogy még ellenállóbbak legyenek. Csakhogy elérkeztek azok a bizonyos harmincas évek. A világgazdasági válságnál csak az egyre növekvő antiszemitizmus volt rémisztőbb. Hollandiában sokan éppúgy a zsidókat hibáztatták mindenért, mint más országokban, s ez végül átitatta az élet minden területét.
Egy olimpia, amire nem engedték, s még egy, amire ő mondott nemet
Ben Bril viszont nagyon is büszke volt származására, s ezt nem is titkolta, például rendszeresen olyan nadrágban lépett a ringbe, amire Dávid-csillagot varrt. Az 1932-es Los Angeles-i olimpiára a teljesítménye okán kijutott volna, de a zsidóellenes holland sportvezetés feketelistára tette. Az 1936-os berlini játékokon sem indult, mert nem akart az addigra egyre jobban kiteljesedő náci vezetés előtt szerepelni. Esze ágában sem volt Németországba utazni az olimpia kedvéért. Két évvel korábban már járt ott, egy holland zsidó csoporttal versenyzett. A nácik akkor egy éve voltak hatalmon, de már hivatalosan is diszkriminálni kezdték a zsidókat. Bril mindenhol barna egyenruhás katonákat és horogkeresztes zászlókat látott, és megdöbbent az ellenségességen, amivel kezelték őt.
Túlerővel szemben
Pedig hazájában – valószínűleg sportolói sikerei miatt – egészen az 1940-es évekig nem lehetetlenítették el teljesen. Elutazhatott Tel-Avivba, hogy részt vegyen a világ minden tájáról érkező zsidó sportolók számára rendezett Maccabi Játékokon, s aranyérmet nyerjen. Az 1936-os olimpiai csapatba is beválogatták, ő döntött úgy, hogy visszautasítja. Amatőr karrierje szárnyalt, a hentesüzletet otthagyva szendvicsboltot nyitott. Megnősült: feleségétől, Celiától született egyetlen fia, Abraham. Csakhogy 1939-ben Európában kitört a háború. 1940 májusában Németország megtámadta Hollandiát, a zsidóellenes intézkedések pedig egyre szaporodtak. Korlátozták, milyen utcákba, terekbe térhetnek be, a kávézókból, bárokból kitiltották őket, aki ellenállt, azt bántalmazták. Épp ezért a zsidók egyre inkább összetartó közösségként védelmi csapatokat hoztak létre az eleve ökölharccal foglalkozó bokszklubok körül. Ezek a csapatok ragadtak kezdetleges fegyvereket, amikor 1941 februárjában a holland nácik bevonultak Amszterdam zsidó negyedébe, és házakat, üzleteket fosztogattak, tettek tönkre.
Árulás felsőfokon
A nácikat azonban nem lehetett megállítani. Hamarosan elkezdődtek a deportálások, két héten belül 400 férfit gyűjtöttek össze és vittek el: sokuk csak néhány hónapot élt túl. 1942-ben Brilt és családját is felírták a listára. Bár nem lehetett tudni még a haláltáborok valódi borzalmairól, sokan megpróbáltak elbújni és kikerülni a deportálást, így tett a Bril család is. Csakhogy ez nagyon veszélyes vállalkozás volt, sohasem tudhatták, kiben bízhatnak meg valójában, állandóan bujkálniuk kellett. Végül Bril saját csapattársa volt az, aki elárulta őket.
A nácivá lett csapattárs
1928-ban még együtt örültek sikereiknek az olimpiai válogatottban, 1942-ben azonban Bril egykori csapattársa, Sam Olij elárulta és őrizetbe vette őket. Bril Amszterdamban is bokszolt Olij fiaival, de az Olij család időközben elkötelezett nácivá vált. Jurryt van de Vooren holland sporttörténész szerint személyesen Olij fia, Jan tartóztatta le Brilt, feleségét és fiát. Először a hollandiai Vughtba, majd Westerborkba és végül Bergen-Belsenbe szállították őket. Bril azonban nem tört meg, sőt: a vught-i náci koncentrációs táborban az egyik szökni próbáló rabot vele akarták megveretni. Brilt azzal fenyegették, hogy ha nem ad 25 korbácsütést a vétkesnek, akkor ő kap kétszer annyit. A sportoló szándékosan rossz helyre célzott, így a dühöngő náci tiszt végül maga vette kézbe a korbácsot. Csakhogy itt nem értek véget a megpróbáltatások. Az ismert bokszolót a nácik saját szórakoztatásukra harcoltatták: meccseket kellett vívnia hol rabtársai, hol az őrök ellen.
A gyereke életéért harcolt
Brilnek ezt is sikerült a maga javára fordítania. Kisfia, Abraham súlyosan megbetegedett a táborban, de lehetetlenség volt gyógyszert szerezni neki. A soron következő meccsén egy kápó ellen kellett küzdenie, aki a szervezők háta mögött arra kérte Brilt, hogy ne üsse őt ki. Cserébe az aggódó apa gyógyszert kért, majd kapott is, és a kis Abraham meggyógyult. Bár a tágabb családból többen odavesztek, a férfi folyamatos ügyeskedésének hála felesége és fia vele együtt túlélték a megpróbáltatásokat. 1945 januárjában Bergen-Belsenből egy fogolycsere során először Svájcba, majd az ENSZ algériai táborába vitték őket, ahonnan visszajutottak Utrechtbe. Bril a háború után nem tért vissza a ringbe harcosként, de a bokszot nem hagyta maga mögött. A sportág vezető tisztségviselője lett, mérkőzésvezetőként és bíróként dolgozott a világ különböző pontjain, egészen az 1970-es évekig. 1964-ben részt vett a tokiói olimpián, majd 1968-ban Mexikóvárosban és 1976-ban Montrealban is láthatták a nézők. Az 1972-es müncheni játékokat csak a hollandiai bokszhatósággal folytatott vita miatt hagyta ki.
A bűnös nem azt kapta, amit érdemelt
Ben Bril emellett újra beindította szendvicsboltját, később egy éttermet is vezetett. 2003-ban, 91 éves korában hunyt el, emlékét a minden évben Amszterdamban megrendezett boksztorna őrzi. No de mi lett az árulóval? Az Olij család tagjai, apa és fia nemcsak Brilt fogták el és küldték haláltáborba, amíg lehetőségük volt rá, minden zsidóval így tettek. Az apa a háború után csupán kilenc évet ült börtönben, és 1975-ben meghalt, fia, Jan pedig állítólag Argentínába menekült. Bril azonban győzött, egyrészt szűk családjával túlélte a megpróbáltatásokat, másrészt erkölcsileg is árulója fölé emelkedett. „Az emberek a vallásukból, a meditációból, a mindfullnessből vagy épp a származásukból merítik az erejüket” – mondta Bril. „Mindig úgy éreztem, hogy a nadrágomra varrt csillag erőt ad boksz közben. Arra neveltek minket, hogy soha ne fordíts hátat annak, ahonnan jöttél.”
