Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Már csecsemőkorban fontos szerepe van az étvágygéneknek, amik bizony nem egyformán működnek mindannyiunknál. Úgy tűnik, már egészen kis korban látszik, ki az, aki jobb evő, és ez a képességünk (vagy keresztünk) később sem válik köddé.
Az étvágygének szabályozzák a gyerekek növekedését – írja a Science Daily, hozzátéve, hogy ezeknek a géneknek csecsemőkorban hatalmas haszna van a legkisebbek fejlődése szempontjából.
A norvégiai Bergeni Egyetem kutatói bebizonyították, hogy nagyrészt a génjeink szabályozzák az étvágyat az első napjainktól kezdve. Az eredmények kifejezetten fontosak: betekintést nyújtanak az energia-anyagcserét korai életszakaszban irányító mechanizmusokba, és segíthetnek abban, hogy jobb kezelést találjunk a serdülő- és felnőttkori elhízás kezelésére.
Születés után gyorsan növekszünk: a babák 6 hónapos korukra megduplázzák a születési súlyukat, egyéves korukra pedig megháromszorozzák azt. Ezután a növekedés lelassul, és gyermekkorban stabil fázisba kerül, egészen a kamaszkorban bekövetkező újabb hatalmas ugrásig.
De mi köze a géneknek az étvágyhoz?
A norvég Bergeni Egyetem Diabetéteszkutató Központjának kutatói most megtalálták a magyarázatot. 30 000 gyermek és szüleik génjeit tanulmányozták, és mindenkitől sok millió genetikai változatot vizsgáltak meg, majd összekapcsolták a születéstől nyolcéves korig terjedő magasság- és súlynövekedés adataival.
Az eredmények nagy figyelmet kaptak a kutatók körében.
„Kiderült, hogy az extrém elhízáshoz, étvágyhoz és a szervezet energiafogyasztásához kapcsolódó gének felelősek a növekedés szabályozásáért”
– összegezte Pål R. Njølstad professzor.
„Ez abban a tekintetben dinamikus, hogy a specifikus gének csak a növekedés egyes fázisaira vannak hatással. Úgy gondoljuk, hogy valószínűleg ez az egyik oka annak, hogy a szülők mindig is tudták, hogy egyes gyerekek természetesen magasabb étvággyal születnek, mint mások, és jelentősen nagyobb zsírtömeggel rendelkeznek csecsemőkorban. Úgy tűnik, hogy ezek a dinamikus hatások különösen fontosak az élet első éveiben, és nem növelik a későbbi elhízás kockázatát” – mondja Njølstad.
Az eredmények fontos változást hozhatnak az elhízás kezelésében
Hasonlót állít a Sciencedirect kutatása, hozzátéve, hogy a gének az étvágy és súly kérdésében fontos szerepet kaphatnak. Az emberi hízást a genetikai és környezeti hatások összetett kölcsönhatásai befolyásolják – állítják, kiemelve ezzel azt, hogy nem foghatunk mindent a génekre, könnyen lehet, hogy a családi szokások okozzák egyes, arra akár nem hajlamos fiatal vagy idős súlytöbbletét.
A jelenlegi szokások erőteljesen elősegítik az elhízás kialakulását – teszik hozzá a kutatók. A magasan feldolgozott élelmiszerek bősége nagymértékben befolyásolja az energiabevitelt, míg számos más környezeti tényező, mint például a televíziózás, a szabadidős tevékenységek hiánya és a közlekedés kényelme negatívan befolyásolják az energiafelhasználást.
A súlygyarapodásra való egyéni fogékonyság nagyon változó – a genetikai tényezők szerepe jelentős – áll a tanulmányban. Bármilyen környezetben, legyen az energiagazdag vagy energiahiányos, jelentős egyéni eltérések vannak a testtömegben és a zsírtömegben, akár testvérek között is. Mindez arra utal, hogy az emberi hízást a genetikai, fejlődési, viselkedési és környezeti hatások közötti összetett kölcsönhatások befolyásolják.
Még az ikreknél is máshogy alakulhat a testsúly
Egy 5092, 8–11 éves kor közötti, az elhízás drámai növekedése idején felnövő ikerpárból álló brit mintán végzett legutóbbi vizsgálatok megerősítették a BMI és a derékbőség jelentős öröklődését (77%), míg a közös környezeti hatás nagyon szerény volt.
Érdekes módon hasonló öröklődési becsléseket találtak az együtt és külön nevelkedő egypetéjű és kétpetéjű ikrek tanulmányozása, valamint az örökbefogadási vizsgálatok során. Az örökbe fogadott gyermekek testmérete jobban hasonlított a biológiai szülők, mint fogadott szüleik testéhez.
Az elhízással összefüggő fenotípusok nagy fokú örökölhetősége alátámasztja a genetikai tényezők hozzájárulását, de nem jelzi a gének számát vagy azt, hogy ezek a gének hogyan lépnek kölcsönhatásba a környezeti tényezőkkel.
Készülünk az éhezésre?
A „takarékos gén hipotézis” azt sugallja, hogy genetikai változatokat hordozunk, amelyek a hatékony táplálékgyűjtést és a zsírlerakódást részesítik előnyben az éhínség időszakainak túlélése érdekében. Az élelmiszerek könnyű hozzáférhetősége mellett ezek a gének problémákat okozhatnak a kevésbé tudatos fogyasztóknál.
Egy alternatív hipotézis szerint inkább véletlenszerű mutációk és a genetikai sodródás, nem pedig az irányított szelekció befolyásolják a zsírtömeg népességeloszlásának változásait. Ez könnyebben összeegyeztethető azokkal az eredményekkel, amelyek szerint még a nyugati társadalmakban sem elhízott minden egyes ember, pedig ha a tartalékolás elmélete lenne igaz, akkor annak minden egyedre érvényesnek kéne lennie.
Bouchard és munkatársai mérföldkőnek számító kísérleti túletetési tanulmányai igazolták az öröklött tényezők kölcsönhatását az energiabevitel és -felhasználás változásai között. Azaz nemcsak az étvágyunk, de a súlygyarapodásra való hajlamunk is lehet családi eredetű.
