Utazz itthon! 4 napos program Sopronban és környékén!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sopron nemcsak Magyarország leghűségesebb városa, de minden bizonnyal az egyik legszebb is a várfal mellett kanyargó utcáival, régi épületeivel és ikonikus Tűztornyával. Négynapos minivakációt terveztünk neked Sopronba és környékére.

Néha nem árt egy rövid szusszanás a rohanó hétköznapok sodrásában. Szánj négy napot feltöltődésre, és barangolj az országban. Kirándulj, kastélytúrázz, lazíts egy termálfürdőben az ország északnyugati csücskében. Sopronba és környékére ajánlunk programokat. 

Első nap: városnézés Sopronban

Sopron az egyik legizgalmasabb történelmi városunk, ugyanis már az őskor óta lakják, ezért mindenképpen érdemes bejárnod a különleges látnivalókat kínáló utcáit. A római korban Scarbantiának nevezték, a település a birodalom határán állt, és fontos utak szelték át.

Látogass el a Scarbantia Régészeti Parkba, ahol feltárul előtted az ókori Sopron egy szelete. A Fórum helyén ma a Fő teret találod a 13. században épült Kecske-templommal és a Tűztoronnyal (a felnőtt belépő 1150, a kedvezményes 580 forint). Folytasd a városnézést a Várkerület színes, ódon épületei között, a Taródi-várat innen 40 percnyi sétára találod (a felnőtt belépő 600, kedvezményes 400 forint). Története hasonlít a székesfehérvári Bory-váréhoz, Taródi István a 20. század közepén kezdett bele az építésébe, és 50 éven keresztül folytatta a munkálatokat.

Délután a lazításé a szerep: kóstolj csokoládékülönlegességeket a Harrer Csokoládéműhelyben (felnőttek számára a kóstoló 3200, gyerekeknek 15 éves korig 2700 forint) vagy kávézz és sütizz a cukrászdákban. Este pedig irány egy borétterem, egy borterasz vagy egy borászat, ahol a soproni borvidék jellegzetes borát, a kékfrankost is megkóstolhatod. 

Sopron Magyarország egyik legszebb városa.
Fotó: Shutterstock

Második nap: biciklitúra a Fertő-tó körül

Használd ki a jó időt és a napsütést, amíg lehet. Vidd magaddal a biciklidet és tekerd le a Fertő-tó határokat átszelő kerékpárútját. Kezdd a túrát Fertőrákoson, és indulj Ruszt irányába Mörbisch-en (vagy Fertőmeggyesen) keresztül. A történelmi Magyarország legkisebb szabad királyi városában mindenképpen érdemes elidőznöd egy kicsit, pihenj meg, ebédelj. Ha vállalkozó kedvű vagy, letekerheted egy nap alatt is a 117 kilométert, de éjszakára meg is szállhatsz valahol útközben.

Harmadik nap: kirándulás és termálvizes lazítás

Maradt még energiád a harmadik napra? Akkor kirándulj el a Soproni-hegységben található Károly-kilátóhoz, ahonnan a városra, a hegyekre és a Fertő-tóra nyílik kilátás. Ne ijedj meg, a kalandpark melletti parkolótól ez 1 kilométernyi séta aszfaltúton. A délután már a pihenésé. Vedd célba a hegykői Sá-ra Termált, ahol wellness- és termálmedencében is lazíthatsz. (A felnőtt belépő 1800, a diák 1400, a gyerek 14 éves korig pedig 1000 forint.) Odafele pedig útba ejtheted a fertőrákosi kőfejtőt is.

A Fertő-tó körül is rengeteg a látnivaló határon innen és túl.
Fotó: Shutterstock

Negyedik nap: kastélyok a határon innen és túl

Sopron környékén nem csak ókori és középkori történelmi ínyencségekben lehet részed. A közelben számos kastély vár. Nagycenken a Széchényi-kastélyt és kertjét látogathatod meg. (A kombinált felnőtt belépőjegy ára a múzeumba, a mauzóleumba és a lovardába 2400, a kedvezményes jegyé 1600 forint.) A határon túl is bőven akad látnivaló, ha kastélyokról van szó. Járd be a kismartoni Esterházy-kastélyt (a felnőtt belépő 11, a kedvezményes 9 euró) vagy a halbturni Féltorony kastélyt (a felnőtt belépő 8, a kedvezményes 6 euró).

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Fejes Réka
Fejes Réka
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.