10 program, amit a suli kicsöngetése után csinálhatunk a gyerekekkel
A téli szünetet a gyerekek mindig várják, a szülőknek azonban komoly fejtörést is okozhat, hogyan töltsenek minőségi időt a gyermekeikkel.
A téli szünetet a gyerekek mindig várják, a szülőknek azonban komoly fejtörést is okozhat, hogyan töltsenek minőségi időt a gyermekeikkel.
Nem áll meg az élet azután sem, hogy megszületnek a gyerekek, és ezt jól tudják a Sziget Fesztivál szervezői is, ezért a korábbi évekhez hasonlóan idén is rengeteg programmal várják a családokat.
Sok színház, némi gyerekprogram és egy kis hedon várja a héten a kultúrára szomjazókat.
Vagy thrash metál koncertre mennek, vagy vidékre fesztiválozni. Lokálpatriótáknak viszont ott lesz a Múzeumok Éjszakája!
Az idei szilvesztert szeretnéd egy igazán jó programmal különlegessé tenni? Olyan eseményeket válogattunk össze, amikkel garantáltan felejthetetlen lesz az újév.
Sopron nemcsak Magyarország leghűségesebb városa, de minden bizonnyal az egyik legszebb is a várfal mellett kanyargó utcáival, régi épületeivel és ikonikus Tűztornyával. Négynapos minivakációt terveztünk neked Sopronba és környékére.
Október 7-én és 8-án Szépségpont, gyermekprogramok, Street Food Fesztivál, Vásárlási Maraton és megannyi kikapcsolódási lehetőség várja az érdeklődőket a Premier Outlet születésnapi rendezvényén.
Film- és porcelánfesztivál, Prodigy koncert és oldtimer autók, bölények és egy bunkó magándetektív: van miből választani.
Nagykanállal a kultúrát alapon ajánlunk programokat jövő csütörtökig. Szavazzon, ön melyikre menne el szívesen.
Újévi koncertek, Tolkien nap, és fotókiállítás színészekről a Heti Kimenő ajánlatában. vagy menjen a Broadway-re.
Street Food Show, azaz kaják, valamint cserepiac, a kultúrára ácsingózókat pedig összművészeti találkozó, Hendrix koncertfilm, Ternyák emlékest várja!
Táncban elmesélt irodai ámokot, több száz kocogó Mikulást vagy képregény- és könyvvásárt kér az év utolsó melós hetére?