Ezért tegyél papírtörlőt a hűtőbe

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kiderült, hogy a papírtörlő nem csak arra kiváló, hogy feltöröljük vele azt, ami kiömlött. Egy megfigyelés szerint a hűtőbe is érdemes betenni. Talán nem is gondolnád, hogy miért.

A legleleményesebbek már rájöttek arra, hogy a papírtörlőt meglepően sokféleképpen fel lehet használni. Megszáríthatjuk vele a csirkehúst, hogy igazán ropogósra süljön a bőre, de kiválóan alkalmas arra is, hogy a serpenyőben egyenletesen eloszlassuk vele az olajat. Ám van egy új, zseniális felhasználási módja is.

Így használd a hűtőben a papírtörlőt

Néha a termékek, amelyeket megvásárolunk vagy megtermelünk, gyorsabban megromlanak, mint ahogy el tudnánk azokat fogyasztani. Ételt kidobni pedig senki sem szeret, hiszen az igen nagy pazarlás. Ám kiderült, hogy a papírtörlő segíthet frissen tartani a zöldségeket is, legyen szó leveles zöldségekről vagy akár a tökfélékről. Nincs többé ernyedt spenót, rothadt uborka vagy fonnyadt sárgarépa.

A papírtörlő nedvszívó képességének köszönhetően segít a zöldségek tárolásában
Fotó: Tetra Images / Getty Images Hungary

Mindössze annyit kell tenned, hogy kibéleled a hűtőrendező dobozt tiszta papírtörlővel, mielőtt beletennéd a zöldségeket. Nagyon fontos, hogy minden egyes alkalommal, amikor friss terméket teszel a hűtőbe, frissítsd a papírtörlőt is. Ez arra az esetre is vonatkozik, amikor a már a hűtött zöldségekhez teszel egy újabb tételt, mert így biztosíthatod, hogy a zöldségek hosszabb ideig frissek maradjanak. 

A becsomagolt zöldségek, például a saláta vagy a spenót, szintén hosszabb ideig frissek és ropogósak maradnak, ha a zacskóba teszed a papírtörlőt.

Ez a titka a papírtörlőnek

A legtöbb zöldség, a kelkáposztától a cukkiniig, idővel vizet bocsát ki. Ez a nedvesség a hűtőben nem tud elpárologni, megreked, és beszorul a tárolódobozba, ahol a nyirkosságtól megbarnulnak a termékek. De ha papírtörlőt teszünk a hűtőbe, az felszívja a nedvességet, és lassítja a zöldségek fonnyadását.

Ha papírtörlőt teszünk a hűtőbe, tovább friss marad a zöldség és a gyümölcs
Fotó: fotostorm / Getty Images Hungary

Nagyon fontos, hogy ne felejtsük el gyakran cserélni a papírtörlőt, mert ha eláztatja a felszívott, összegyűjtött nedvesség, akkor nem tudja kellőképpen ellátni a feladatát.

Száraz zöldség kerüljön a hűtőbe

A száraz környezetben szinte kivétel nélkül minden zöldség és gyümölcs tovább megőrzi frissességét. Néhány apró figyelmességgel mi is sokat tehetünk annak érdekében, hogy a hűtő minél kedvezőbb közeget biztosítson a benne tárolt zöldségeknek és gyümölcsöknek.

Például, ha megmosva szeretnénk eltenni a termékeket, ügyeljünk arra, hogy ne vizesen, hanem alaposan szárazra törölve tegyük őket a hűtőbe.

A hűtött zöldségnek vagy gyümölcsnek már nincs szüksége vízre, mert attól csak gyorsabban megpenészedik. 

Alma mellé soha ne tegyünk kivit

Annak érdekében, hogy a hűtőben tárolt élelmiszerek minél tovább megőrizzék szavatosságukat, fontos tudni azt is, hogy vannak olyan zöldségek és gyümölcsök, amelyek kifejezetten rosszul viselik egymás társaságát, ezért hamar megpenészesednek, összeaszalódnak vagy elszíneződnek. 

A paradicsomot és az uborkát lehetőleg ne tároljuk egymás közelében
Fotó: duckycards / Getty Images Hungary

Az alma például meggyorsítja a vékony héjú gyümölcsök érését azáltal, hogy etiléngázt bocsát ki magából, ezért a kivit nem javasolt az alma mellett tartani. Az erős illóolajokat tartalmazó ananász szomszédságában például az eper hamar megpuhul, ellenben a burgonya csírázását megakadályozza. 

A narancsnak szintén erőteljes és átható az illóolaj-tartalma, és a benne lévő etiléngáz még a körte vastag héján is áthatol, ezért a két gyümölcsöt semmiképpen ne tároljuk egymás mellett.

A paradicsomnak nem válik előnyére, ha a hűtőszekrényben az uborka közelébe tesszük. A hagymát pedig javasolt minél távolabb tartani a káposztától, a póréhagymától és a retektől. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.