Teszt: melyik a legjobb saját márkás vaj?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Vajtesztünk második fordulójában tizenkét saját márkás termékről osztjuk meg tapasztalatainkat.

Legújabb kóstolónkon összesen 24-féle vajat próbáltunk ki, hogy a végére járjunk, van-e köztük akkora különbség, ami miatt érdemes lehet megfizetni az olykor tetemes méreteket öltő ártöbbletet. Az első részből az derült ki, hogy az ismert márkáknál bizonyos esetekben igen. De vajon mi a helyzet a nagy láncok saját termékeivel?!

Hogyan teszteltünk?

A gyártással kapcsolatos információkkal most nem rabolnánk az értékes idődet, hiszen az előző részben már elmondtunk mindent, amit csak a vajakról tudni érdemes. Ami a konkrét termékeket illeti, azokat  szokás szerint a nagy láncok aktuális kínálatából szereztük be. Mint kiderült, a merítésünkben szereplő cégek közül mindegyik forgalmaz valamilyen saját márkás vajat, de volt, ahol többet, volt, ahol kevesebbet találtunk belőlük.

Szerkesztőségünk tagjai egy vakteszt keretében, véletlenszerű sorrendben kóstolták végig a csomagolásuktól megfosztott termékeket, melyeket szigorúan szubjektív szempontok alapján, egy 1-től 5 pontig terjedő skálán értékeltek. Az összesítés és az átlagolás után ebből rajzolódott ki az alábbi rangsor.

Szerkesztőségünk tagjai egy vakteszt keretében, véletlenszerű sorrendben kóstolták végig a csomagolásuktól megfosztott termékeket, melyeket szigorúan szubjektív szempontok alapján, egy 1-től 5 pontig terjedő skálán értékeltek. Az összesítés és az átlagolás után ebből rajzolódott ki az alábbi rangsor.

3. helyezett: Aldi Milfina alpesi vaj – 3,16 pont (639 forint/250 g)

Zsírtartalom: min. 82 százalék.

Fotó: Ruzsovics Dorina

Az ALDI ausztriai származási helyű vaja mindössze két tesztelőnknél esett a finom tartományba, a többiek úgy vélték, hogy nem rossz, de annyira jó sem, vagyis semmi extra.

  • Finom, vajízű, jó az állaga és a színe is.
  • Semleges.
  • Ez nekem túl tejes.
  • Egész ehető.
  • Ez is remek, minőséginek gondolom. 
  • Semmi extra. 

3. helyezett: Tesco vaj – 3,16 pont (279 forint/100 g)

Zsírtartalom: min. 82  százalék .

Fotó: Ruzsovics Dorina

A Tesco magyar termékéről meglehetősen vegyes vélemények születtek. A csapat egyik fele szerette, a másik viszont kevésbé – főleg megosztó hatású mellékíze miatt. 

  • Olyan semmilyen.
  • Ez is íztelen.
  • Van valami különleges mellékíze. Nem ízlik.
  • Ó, ez finom
  • Sápadt, de ennek is jó utóíze van.
  • Lágy, kellemes.

2. helyezett: ALDI Milfina teavaj – 3,4 pont (279 forint/100 g)

Zsírtartalom: min. 82  százalék .

Fotó: Ruzsovics Dorina

Az ALDI kedvező árfekvésű teavaját a Tolnatej gyártja. A termékről azt tudjuk elmondani, hogy az ízét tekintve egészen kellemes, állagra azonban mintha puhább lenne a kelleténél. 

  • Nem tűnik elég zsírosnak. 
  • Túl puha, ízre olyan semmilyen.
  • Ez jó.
  • Kiváló.
  • Kellemes. 

1. helyezett: ALDI Milfina márkázott vaj – 3,5 pont (639 forint/250 g)

Zsírtartalom: min. 82  százalék .

Fotó: Ruzsovics Dorina

Az ALDI német versenyzőjének csomagolásán az „enyhén savanyíthatott” kifejezés szerepelt, ám ez semmilyen szinten nem köszönt vissza az értékelésekben, tesztelőinkben inkább margarinos beütései hagytak nyomot. Valaki megjegyezte, hogy telt az ízvilága és olyan is akadt, akinek a nagymamája szendvicseit juttatta eszébe. Mivel ár-érték arányban is megállja a helyét, egy próbát mindenképp megér!

  • Kicsit margarinízű.
  • Finom íze van, kellemes mellékíz, szuper.
  • Margarinos. Annak mondjuk, jó.
  • Margarinízű ez is.
  • Nagyanyám szendvicseire emlékeztet gyermekkoromból. Jó.
  • Telt ízvilág.

Futottak még

Ezek a termékek most szerezték dobogós helyezést, ezért csak röviden méltatjuk őket. 

5. helyezett. Lidl Pilos vaj – 3 pont (349 forint/125 g)

A Lidl vajára egytől ötig mindenféle pontszám érkezett. Bár többek szerint igazi vajízt nyújtott, sőt egy esetben kiérdemelte a „selymes” jelzőt is, a másik oldal úgy gondolta, hogy kellemetlen a mellékíze és margarinos a külseje.

6. helyezett: Penny Sissy teavaj – 2,66 pont (279 forint/100 g)

A Penny Alföldi Tej által gyártott terméke elsősorban tetszetős állagával szerzett magának rajongókat, de az ízét szinte mindenki semlegesebbnek érezte, így mindent összevetve átlagosnak hatott.

6. helyezett: Lidl Milbona Golden Hills ír vaj – 2,66 pont (799 forint/250 g)

Egységes álláspont a Lidl ír vajáról sem alakult ki. Akik szerették, elismerően szóltak kellemes ízéről és utóízéről, míg bírálói éppen ellenkezőleg brutál mellékízét és semleges jellemzőit emelték ki. 

6. helyezett: SPAR Teavaj – 2,66 pont (269 forint/100 g)

A SPAR teavaja – ami szintén a Tolnatejnél készül – csak két tesztelőknek jött be tejesnek, vajasnak minősített jellemzői miatt, mások viszont színre és ízre is gyengének találták. 

8. helyezett: Auchan vaj – 2,5 pont (299 forint/100 g)

Az Auchan saját márkás terméke mindössze egy kóstolónknak tetszett igazán. A többség vagy jellegtelennek nevezte, vagy fura mellékíze miatt kaszálta el.

8. helyezett: ALDI ír vaj – 2,5 pont (639 forint/250 g)

Az ALDI ír vaja senkitől nem kapott hármasnál magasabb pontszámot. Tesztelőink ezt azzal indokolták, hogy érdekes az íze – sajnos nem jó értelemben. Hárman például margarinszerűnek tartották.

11. helyezett: Auchan háromnegyed zsíros vaj – 2,16 pont (249 forint/100 g)

Az Auchan alacsonyabb zsírtartalmú vaja a papírformának megfelelően nem tudott versenyre kelni a minőségibb termékekkel. Az hagyján, hogy sápadt volt a színe, de ízre is kimerítette a felejthető fogalmát.

11. helyezett: ALDI háromnegyed zsíros vaj – 2,16 pont (249 forint/100 g)

Hasonló helyzet állt elő az ALDI háromnegyedes termékével is, amit az Alföldi Tej gyárt. Bár vajíze volt, az ízvilága nem érződött kellően gazdagnak. Úgy tűnik, a zsírtartalom tényleg sokat számít.

Ha az ismert vajmárkák tesztjének eredménye nem jutott volna el hozzád, a sorrend ott a következőképpen alakult:

1. helyezett: Lurpak dán vaj – 4,16 pont (969 forint/200 g)

2. helyezett: Meggle márkázott vaj – 3,83 pont (899 forint/200 g)

3. helyezett: Gazda teavaj – 3 pont (299 forint/100 g)

3. helyezett: Président vaj – 3 pont (949 forint/200 g)

Az első részben élre kerülő Lurpak és a Meggle vajakat tehát a saját márkás termékek sem tudták megszorongatni.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Fejes Réka
Fejes Réka
Kövess Péter
Kövess Péter
Vezető szerkesztő
Kövess Péter Balázs marketing- és reklámügyintéző képesítést szerzett, majd a Kodolányi János Főiskola kommunikáció és médiatudomány szakán végezte tanulmányait. A sajtóban már 20 éve dolgozik, pályafutása során újságíró-szerkesztőként több országos print lapnál is megfordult, ezt követően az online médiában helyezkedett el. A Dívány legrégebbi munkatársaként 2017 óta erősíti a csapatot, 2024-től vezető szerkesztőként is.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?