Tényleg lehűti az embert egy forró tea a kánikulában?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Egy ventilátor előtt ülve mindenképp, sokkal többet izzadunk ugyanis ilyenkor. Az már más kérdés, hogy mindez milyen érzés.

Olie Jay, egy termodinamikával foglalkozó kutató kísérletei alapján úgy tűnik, valamivel hatékonyabb a módszer, mint egy-egy jégkása felhörpintése, ehhez azonban méretes ventilátorokra is szükség van, nem mindegy ugyanis, valóban elpárolog-e az izzadtságunk, vagy csak letöröljük azt. Annak ellenére tehát, hogy valóban megszabadul a test némi plusz energiától, ha a forró italok hatására beindul az izzadás, nem igazán éri meg ezzel a módszerrel kísérletezni – írja a Popular Science. 

Olie első, 2012-es kutatása során 9 embert bicikliztetett úgy, hogy a 75 perces edzés során keletkező izzadságot rögtön el is párologtatta egy ventilátor segítségével. A kísérlet résztvevői ezalatt 1,6 Celsius-fokos, szobahőmérsékletű vagy 50 Celsius-fokos vizet kellett hogy fogyasszanak. Azok, akik forró vizet kaptak, 56 kJ-lal több energiát adtak le, mint a szobahőmérsékletű vizet fogyasztó társaik, míg a hideg vizes csoport 21 kJ energiatöbblettel gazdagodott a kísérlet során. Mindez azért alakult így, mert a hideg vizet vedelő kísérleti alanyok jóval kevésbé izzadtak, mint a többiek: a forró vizesek szert tettek ugyan 52 kJ-nyi plusz energiára, ugyanakkor sokkal többet izzadtak, és így le is adták ezt az energiát, sőt, 56 kJ plusz energiától is megszabadultak így.

A kutatás során egyébként nem változott számottevően a kísérleti alanyok testhőmérséklete, az izzadás mértékét tehát a kutató hipotézise szerint a vízzel annak útja során valahol kapcsolatba kerülő termoreceptorok kellett hogy meghatározzák. Hogy kiderítse, vajon a szájban, vagy a gyomorban található receptorok feladata-e, hogy izzadásra utasítsák a szervezetet, egy kissé horrorisztikus 2014-es kutatás során vízzel való öblögetéssel, vagy a résztvevők orrán át a gyomrukba vezető csövek segítségével közvetlenül a gyomorba juttatott vízzel próbálkozott Olie. Az eredmények alapján úgy tűnik, a szájban található receptoroknak semmi köze a folyamathoz, a gyomor receptorai határozzák ugyanis meg, ki mennyire izzad: azok, akiknek hideg vizet pumpáltak a gyomrába, kevésbé izzadtak, mint azok, akik melegebb vizet fogadtak magukba.

Máshol is vannak amúgy ilyen receptoraink, hasonló hatást érhet el például az is, aki a nagy melegben kidugja a lábait a takaró alól. Valójában ilyenkor sem hűlünk le, pláne nem azonnal, mégis sokkal kevésbé érezzük úgy, hogy melegünk lenne. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Ico
Ico
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.