A Lesták-sztori

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Többek között kommunikációt és tárgyalástechnikát tanít még a Budapesti Gazdasági Főiskolán. Üzletemberek számára felettébb praktikus üzletieredményesség-növelő, szokásátalakító tréningkurzust is tart. 

Ennyi feladatot hogyan képes elvégezni egyetlen ember? – morfondírozom félhangosan.
Ugyanazt csinálom többféle szerepkörben – kap a szón Zsuzsa. – Alapvetően jellemformálással foglalkozom. Az egészségtudatosság és a pénztudatosság a két kulcsgondolat, amely köré szerveződik az üzenet, melyet hitelesen át tudok adni. Amikor békenagykövetként képviselem az országot egy-egy konferencián, akkor is ugyanezt közvetítem: az ember – ha akar – képes tenni valamit azért, hogy jobb legyen egy kicsit a világ. Kezdetben apró dolgokat, és saját magán kezdve. Amikor a Bemer-készülék segítségével gyógyítok, akkor is ugyanezt végzem. Egészségtudatosságra hívom fel a hozzám fordulók  figyelmét. Amikor tanítok a főiskolán, akkor a hallgatóknak adok kapaszkodókat a mindennapok gondolkodásához, megéléséhez.

Miért, mit vár el a jelenkor a sikeres emberektől?
Rugalmasságot, tudatos életvitelt – szerintem. Erre viszont nincsenek mintáink. Régen a különböző szerepek adták magukat. Ez egy keret is volt, egyben kapaszkodókat is adott. Ma a társadalom elment az individuumok gyülekezete felé. Ezzel a változással nem is lenne semmi baj, ha a saját fejlődésünk társunkét is szolgálná egyben. Az ezredforduló tájékán évekig szerveztük a Woman Klubot (Women – Nők az üzleti életben, Nők a középpontban) ahol pont erről volt szó. Hogyan lehet egy nőnek összeegyeztetni a családot, a munkát és az „én vagyok” szerepkörét.

Pár mondatban hogyan összegezné a Woman Klub tapasztalatát?
Ha csak a családon belül építed, fejleszted magad, belterjesnek tűnhet. Erről számolt be sok-sok asszony, akik évek óta otthon voltak, és „csak” gyereket neveltek. Én személy szerint nem hiszem, hogy jelentősen szét lehet választani a munkát és a családot. Ahhoz, hogy ki tudjam szolgálni az ügyfeleim, családi harmóniának kell mögöttem lennie.
Amikor a lányaim picik voltak, el tudtam nekik mondani, hogy anyának dolgoznia kell ahhoz, hogy egy óra múlva le tudjunk menni a játszótérre. Ahogy nőttek, annál többet tudtam a vállalkozásommal foglalkozni.

Amikor tanít vagy tréninget tart, milyen gondolatot igyekszik átadni a hallgatóinak?
Igyekszem az emberek szemét felnyitni azzal kapcsolatban, hogy tudatosabban éljenek. Ok-okozat világában élünk. Amikor átbeszélünk egy-egy konkrét esetet, akkor megnézzük, mi miből következett. Annak a híve vagyok, hogy a múltbeli gondolatok teremtették meg a jelenünket. Amit a múltban gondoltunk magunkról, a lehetőségeinkről, a munkánkról, a kapcsolatunkról – és a sort hosszasan folytathatnám még –, azoknak a gondolatoknak a gyümölcseit szakítjuk le itt és most, a jelenben. Tehát, ha valaki azt kérdezi tőlem, hogy miért ilyen az élete, akkor azt tudom mondani, hogy azért, mert Te tehetsz róla, hogy olyan, amilyen. Te formáltad ilyenné a gondolataid által.

Ha valaki szegény családban születik? Ha valaki sérülten születik? Akkor az az ember is felelős a múltbeli gondolataiért? Esetleg a magzati korában gondolt gondolatokért?
A körülményeket nem tudjuk meghatározni. De azt, hogy hogyan reagálunk rá, azt igen.

Karrier tekintetében Ön mindent elért az életében, amit szeretett volna?
Természetesen nem (kuncog). Egy kínai mondás segítségével tudnám érzékeltetni: a hagymahéjakat le kell fejteni. Amikor eljutunk a közepéhez, akkor a tudás, amit addig magunkba szívtunk, a vérünkké válik. Ekkor tudunk eszközzé válni, hogy a tudást, amelyet átszűrtünk magunkon, hitelesen át tudjuk adni. Én a hagyma közepe felé tartok. Szeretnék egy „sikertanodát, amolyan vasárnapi iskolát” csinálni, amely tükör lesz olyan embereknek, akik elfogadják, hogy a változás zajlik körülöttük, bennük, de nem tudják, ők hogyan tudnának ebben a változásban jól részt venni. Olyan embereknek szánom, akik keresnek. Akik elfogadják a tényt, hogy tényleg ők a felelősek a saját sorsukért. Velük együtt szeretnék menni, nem a klasszikus vezető-vezetett elv szerint képzelem az együttléteinket. Az én tanítási módszerem interaktivitásra épül. Úgy vélem, az az idő lejárt, amikor egy előadó kiáll nagyszámú hallgatóság elé beszélni. Most annak van itt az ideje, amikor Te másképp tudsz valamit, mint a többség, és ehhez keresel társakat, akik veled tudnak jönni. Ettől együttműködés.

Mit jelent az Ön számára a karrier?

A karrier számomra azt jelenti, hogy kiteljesedett, tartalmas életet élek. Az egész eddigi életem úgy éltem meg, hogy mindig mentem valami felé. De az élet maga egy út. Vannak a karriernek szép állomásai.

Mennyi időt tölt a munkájával? Mikor van ideje a családjára?

Inkább az lenne a kérdés, hogy mennyit nem töltök munkával. Mert ami magánbeszélgetésnek indul, az is eljut előbb-utóbb oda, hogy kiderül, valamiért nem érzi igazán jól magát a beszélgetőpartnerem a bőrében. Ilyenkor rendszerint oda is eljutunk, hogy mennyiben fogadja el magát. Ekkor én már dolgozom. Tanultam ezernyi dolgot, és azt veszem elő ilyenkor, ami éppen segít a partneremnek. Ilyen értelemben töltök sok időt munkával.

Előfordul, hogy a munkát a családja elé helyezi?
Időnként igen. Van úgy, hogy prioritást váltok. Ha ezt lelki sérülés nélkül megtehetem, akkor megteszem. Persze, ha a felnőtt lányaimnak valóban szükségük van rám, vagy tényleg fontos, hogy ott legyek velük, akkor ott vagyok. Nem mondom, hogy időnként a családon belül nem okoz megütközést egy-egy döntésem, de ha látszik, hogy van értelme a prioritásváltásnak, akkor elfogadják.

Jut ideje saját magára?
Persze. Szerencsémre nem vagyok alkalmazott. Az időmet én osztom be. A személyiségfejlődésre fókuszálok már egy ideje, és az nem megy anélkül, hogy magamra ne figyelnék. Ebbe beletartozik az is, hogy rendszeresen képzem magam, és az is, hogy sokat olvasok. A családom elég hóbortosnak tekint, mert hat könyv nélkül nem megyek sehova. Még akkor se, ha tudom, hogy kora reggeltől késő estig konferencián leszek. Így került be legutóbb a bőröndbe a Trump: Think big (Gondolj nagyot – még nem jelent meg magyarul) és Esther Hicks: Az érzelmek megdöbbentő ereje is.

A gyerekeinek milyen gondolatokat igyekszik átadni?
„Éljétek az életeteket úgy, hogy minden szituációban megtaláljátok az örömöt és a szépséget. Legyetek önmagatok! Ha képesek vagytok arra, hogy önmagatok legyetek minden szituációban, sokkal közelebb álltok a belső harmóniához.” Megtanulták már, hogy az élethez szükséges belső tartást, spirituszt nekik kell kibányászniuk saját magukból.

Ha tetszett az interjú, ezt is ajánljuk:

Ruganyos járású, csinos fiatalasszony jött sietős léptekkel a kávézóba: cipő-táska szinkronban, haja rövidre nyírt, vonásai szabályosak, árnyalatnyi érzékiség árad belőle » Kötéltánc ég és föld között

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.