Prosti a díványon - A szerelmi háromszög

Olvasási idő kb. 7 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

- Már említetted, sok a korosabb vendéged...

Vannak vendégeim 60, sőt, néha 70 felett is, igen. Ez egy bonyolult téma... Ők általában működő, régóta tartó házasságban élnek. Olyan is van, hogy tényleg jó ez a házasság, és csak a szex hiányzik belőle. Például a pasi étvágya mindig is nagyobb volt, de eddig megoldották. Most viszont valamit tenni kell, mert túl nagy a különbség, és hiába küszködnek, házon belül nem tudják megoldani. Marad két választás: vagy félrejár a pasi, vagy otthon savanyodik, becsületből. És a hiányérzettől közben beteg lesz.

Persze itt jöhetnek az idealisták, és mondhatják, hogy ha egy kapcsolatban nem működik a szex, és nem lehet megoldani a problémát, akkor az a kapcsolat rossz, véget kell vetni neki. Csakhogy a világ nem ilyen fekete-fehér. Figyelembe kell venni, hogy arról az időszakról van szó, amikor az emberek szexuális étvágya mindenképpen csökken, a nőké sokszor hirtelen, a férfiaké viszont csak lassan. És két, amúgy összeillő ember ilyen programja között akár húsz év különbség is lehet... Ekkor mit kellene tegyenek? Harminc-negyven-ötven év, szeretetben-szerelemben eltöltött házasság után, váljanak el? Ez senki mást nem tenne boldoggá, csak az ezt hirdető idealista embereket. A feleket sokkal inkább megnyomorítaná a különlét.

Olyan is lehet, sőt, ez azért a gyakoribb, hogy a kommunikáció (és az önismeret) egyáltalán nem tökéletes a pár tagjai között. Nem tudják lekommunikálni, hogy a nő számára a szex már jelentőségét vesztette, miközben a férfiben még javában munkál a vágy. De nem elég erős, hogy feloldja ezt a kapcsolatában, veszekedni nem akar, eszközöket nem talál, és abban sem biztos hogy szabad neki erőltetni a dolgot. Van, hogy éppen a társadalmi konvencióknak enged ő maga is, ami szerint egy hatvanas-hetvenes párnak az már nem kell. De közben nagyon nyomasztja az egész, valahol nem akarja, hogy egymásnak ők csak papa és mama legyenek.

Több olyan vendégem is van, aki a házassága 30-40-50 éve alatt egyetlen egyszer nem beszélt a feleségével a szexről, és nem most fogja elkezdeni. Magát az ötletet is különösnek találja. Innentől a házasélet vége úgy néz ki, hogy a pasi bepróbálkozik néhányszor, mire a párja lepöccinti valami látszat-indokkal. Talán konkrét probléma van a dolog mögött, talán tényleg csak az idő, de ez soha nem kerül ki, mert nem beszélik meg. Néhány próbálkozás után a férfi felfogja az üzenetet, és nem kísérletezik többet. Aztán pár év vegetálás után nézelõdik mondjuk a neten, és szembejön neki néhány weboldal. És eszébe jut: voltaképpen miért ne?

És ezt az egészet nem gonoszságból, nemtörődömségből, hímsovinizmusból csinálja, és nem is azért, hogy érezhesse, ő, mint férfi megengedheti magának, hogy fiatal pipiket dugjon. Ehelyett gyakran tényleg szereti a párját, és egyszerűen nem ismer más utat. Ők, ha találnak egy alkalmas partnert, akkor általában nem is kísérleteznek tovább, leragadnak nála. Belőlük nagyon gyakran lesz törzsvendég, visszajárnak hozzám, kipótolni azt, ami otthon hiányzik. Gyakorlatilag két nőben együtt találják meg a megfelelőt.

Igazából egyben, aki viszont az idők során megváltozott - veti közbe S mosolyogva.

Igen - veszi vissza a szót N - ez nem egy ideális megoldás, csak az adott helyzetben nem tudnak jobbat kitalálni.

- Az azért kemény, hogy sosem beszélnek szexről. Csak nem lehet ennyire hiányos két ember között a kommunikáció...

Nem, ez inkább az idősebbekre jellemző, és a fiatalabb korosztálynál egyértelműen jobb a helyzet. Amúgy él az a közhiedelem, hogy egy jó negyvenes vagy ötvenes pasi milyen sokat tud az ágyban. Persze van ilyen is, de éppenséggel nem ez a standard - cáfolja N a prekoncepciót mosolyogva. Ők inkább a stílusban,  hozzáállásban, körítésben tudnak többet, nem konkrétan az ágyban. Persze vannak kivételek is, mint mindenben, de egyértelműen kijelenthetem: a szexben a fiatalok, mondjuk a harminc körüliek sokkal jobbak. Ma már divat a másikra figyelni, tele van minden azzal, hogy hogyan kell a szexet jól csinálni, hogy hogyan lehet egy nőnek  örömet okozni, hogyan lehet megtudni, hogy a másiknak mi a jó. A fiatalabbaknak ez már beépült a világképükbe. Az idősebbekben ugyanúgy benne van a szándék, próbálkoznak is, de mintha kevésbé ismernék hozzá az eszközöket.

- Van egyértelműen pozitív találkozásod vendéggel?

Persze, sok ilyen van. Előfordul, hogy valakivel tényleg közel kerülünk egymáshoz. Ez lehet több rövidebb találka után, vagy egy-két hosszabb után. Erre a kérdésre először a hosszabb együttlétek ugranak be.

Volt például, hogy találkoztam valakivel a szállodájában. Elvileg egy-két órára. A szex nem sikerült olyan egyértelműen jól, amin ő nem lepődött meg, elég nehéz esetnek ismeri magát. Inkább csak én voltam elégedetlen a saját teljesítményemmel, neki pozitívan jött le az egész. Viszont utána ottragadtam, a levezető beszélgetésből egy több órás, érdekes dumálás kerekedett. Amikor távoztam, ki akarta fizetni az egész időt, ami nekem furcsán jött le, hiszen tisztán a saját élvezetemből maradtam ott. Úgy is számoltam. Nem is akartam elfogadni, végül lealkudtam valahova félútra, a kettő közé. Maximálisan pozitív érzésekkel távoztam. Másnap felhívott, hogy ő ugyan már továbbutazott Magyarországról, de nagyra értékelné, ha vele töltenék két napot Prágában, a nyaralása következő állomásán. Utánamentem vonattal. Ott szintén nagyon jól éreztem magam vele. Ritka, hogy valakivel ennyire jól kijöjjek, ráadásul úgy hogy a nap nagy részében együtt voltunk. Itt nem elsősorban a szexről vagy a randevú-fílingről, illúziókról szólt a dolog. Inkább jó barátokként jártuk be Prágát.

Ugyanakkor olyan találkozó is volt, ahol ezek a dolgok játszottak fontos szerepet, inkább olyan volt mint egy jó randevú. Szinte minden tekintetben.

A rövidebb találkák között is van ilyen egyértelműen pozitív élmény, belőlük gyakran lesz törzsvendég. Mind a rövid, mind a hosszabb ilyen találkozók után előfordul, hogy valakivel megtartom a privát kapcsolatot, akár neten keresztül.

- Volt extra negatív élményed is, vagy ez az egész elkerült téged?

Nem hiszem, hogy bárkit elkerülhetne az ilyesmi. Olyan még nem volt, hogy bárki bántani próbált volna, akár fizikailag, akár máshogy. De olyan igen, hogy úgy éreztem, akivel együtt vagyok az teljesen szociopata, vagy egyszerűen komplett őrült. Nem lépett fel fenyegetően, ugyanakkor volt, hogy kimondottan visszafogtam magam, mert teljesen kiszámíthatatlannak éreztem. Próbáltam lavírozni, nehogy valami történjen, aztán pedig nagyon megjegyeztem a telefonszámát és a nevét, véletlenül se fussunk össze még egyszer. Nem tudom mi történhetett volna, de nem szívesen játszok az ilyesmivel. Hála Istennek, ez nagyon ritka, szerintem egy kezemen meg tudnám számolni az összeset. De kettőn biztosan.

Ilyenkor általában az a legrosszabb, hogy az illető mintha nem is látná bennem a másik embert. Akármit is csinálok, a saját fantáziavilágában marad, helyettem egy általa elképzelt nővel, és eszerint is értelmezi a reakcióimat. Vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyja azokat a reakcióimat, amik nem illenek a képbe. Ez néha csak nyomasztó, de van, hogy egészen ijesztően hat. És ráadásul nagyon nehéz elmagyarázni, mi bennük a durva, hiszen amúgy nem csinálnak vagy kérnek semmi olyat. És mégis, utána akár napokig is nyomaszt a sztori.

Ezzel ellentétben azzal nincsen semmi problémám, ha valakinek furcsa elképzelései vannak a szexről - ha egyébként rendesen reagál a viselkedésemre. Például volt, hogy találkoztam egy mazochista pasival. Ő nem mondta előre, mit szeretne, és csak a második találkozókor beszélt a speciális igényeiről. Értetlen voltam, de kipróbálás miatt belementem. Aztán rájöttem hogy ez nem nekem való, nálam a kegyetlenségnek és a szexnek nincs köze egymáshoz. Emiatt rosszul is érzem magam közben, hiába volt jó neki, amit csinálok. Így egyszerűen megegyeztünk hogy én ezt vele nem. Persze nem is voltam neki igazán jó, mert nem volt bennem semmi átélés. Hiába nyomkodtam a karjába a cigiparazsat, pont úgy, ahogy kérte. Így végül keresett másvalakit, olyat, akinél ez a magatartás zsigerből jön.

Az egész találkozó meglehetõsen bizarr volt, de voltaképpen nem negatív. Legalább ilyet is láttam, és kifaggathattam hogy miért szereti ezt. A válasz amúgy teljesen sablonos: nagyon durva gyerekkora volt, kegyetlenkedve szerető szülőkkel, mindenféle, akár nemi bántalmazással. Nem is heverte ki, azóta nincs egy-két hónapnál hosszabb párkapcsolata, a szado-mazo vonalon sem.

Volt olyan vendéged, aki beléd szeretett?

Ilyesmi előfordul, ugyanakkor én nem viselkedek kétértelműen, nem biztatok senkit, így nem könnyű belém szeretni. Az lehet megtévesztõ, hogy egyáltalán nem vagyok nyitott párkapcsolatra, ugyanakkor az emberekre általában igen. Van, aki ezt az érdeklődést hajlamos félreértelmezni. Ilyenkor igyekszem képbe helyezni, nem durván, de egyértelműen. Addig nekem is nagyon jó, amíg vonzódunk egymáshoz, amíg jó a szex, és jó a beszélgetés, de tovább nem szeretnék menni. Taszít az a hozzáállás amiben a lány a minél több pénz érdekében játszik a partnerével - én nem is teszem.

Az ilyen helyzetek leginkább arról szólnak, hogy valakinek a rendes párkapcsolatában erős hiányérzete van, és belém vetít minden olyan jót, amit a párja nem tud nyújtani. Közben mindketten tudjuk, hogy amúgy nem passzolnánk. Ez nem tudom, nevezhető-e szerelemnek.

Persze olyan is lehetséges, hogy egy visszajáró vendéggel tényleg közel kerülünk egymáshoz, és én is el tudnám képzelni, hogy megpróbálhatnánk együtt. Ha nem lennék foglalt. Ez elég bonyolult helyzet. Ilyenkor egy jó darabig billegünk a dolgok határmezsgyéjén, akár így is maradhatnak a dolgok. A páromat nem fogom elhagyni, úgyhogy én csak addig megyek, amíg az nem veszélyezteti a kapcsolatunkat. Ugyanakkor jól esik közel lenni olyasvalakihez, akivel ennyire jók vagyunk együtt.

Folytatjuk...

Interjúalanyunk blogja: Egy callgirl naplója

« előző rész || következő rész »

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.