Ezzel az étrenddel a nők tovább élhetnek

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy kutatás bebizonyította, hogy azok a nők, akik következetesen tartják magukat a mediterrán étrend szabályaihoz, sokkal tovább élhetnek, mint azok, akik más egyéb módon étkeznek.

Kiderült, hogy a több mint 25 éven át folytatott mediterrán étrend mintegy negyedével csökkentheti a halálozás kockázatát, akár rák, akár szív- és érrendszeri betegség okozza.

Így étkeznek a mediterrán étrendet tartók

A mediterrán diéta a növényi táplálkozáson alapszik, így követői főként gyümölcsöket és zöldségeket, teljes kiőrlésű gabonát, a hüvelyeseket és magvakat fogyasztanak, zsiradékként pedig extraszűz olívaolajat használnak. Ezenkívül más zsírokat, például vajat csak ritkán fogyasztanak, cukrot és finomított, valamint feldolgozott élelmiszereket pedig szinte egyáltalán nem.

A mediterrán étrend sok gyümölcsöt és zöldséget tartalmaz
Fotó: guvendemir / Getty Images Hungary

A vörös húsokból csak keveset használnak, általában csak az ételek ízesítését szolgálják.

A mediterrán diétát tartóknak sokkal inkább az egészséges, olajos, ómega-3 zsírsavakban gazdag hal fogyasztása javasolt, kis mennyiségben ehető még tojás, különféle tejtermékek és a baromfi.

A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a mediterrán étrend szabályainak szigorúbb betartása befolyásolhatja-e a diéta minőségét. 

Ezért fontos a nők és az étrend kapcsolatának vizsgálata

Már számos tudományos vizsgálat igazolta, hogy a mediterrán diéta sok szempontból jótékony hatással van az egészségünkre. Egyrészt csökkentheti a mellrák, a demencia, a depresszió, a cukorbetegség, a magas koleszterinszint és a memóriavesztés kockázatát. Az étrend betartásával erősebb lesz a csontozat, egészségesebb lesz a szív, ideális lesz a testsúlyunk, és összességében hosszabb életet is élhetünk. 

A mediterrán étrend a zsiradékok közül az olívaolajat részesíti előnyben
Fotó: SimpleImages / Getty Images Hungary

Ám arról, hogy ez az étrend hosszú távon milyen hatással van a nőkre, még nem volt konkrét kutatás. Pedig a szakértők szerint ez egy nagyon fontos szempont. Már csak azért is, mert egy nő agya molekuláris szinten másképp működik, mint egy férfié. 

A nők szívének mérete eltérhet a férfiakétól, és a nők szívrohamának tünetei teljesen mások, mint a férfiakéi.

[neon-image id="30299" is_popup="False"][/neon-image]

A nők másképp metabolizálják az alkoholt és a gyógyszereket, mint a férfiak. És akkor még a menopauzáról nem is beszéltünk, ami a nőkre nézve egészségügyi kockázatok egész sorát rejti.

A mediterrán étrend jelentősen javítja a nők egészségét

A kutatók több mint 25 ezer egészséges nő egészségi állapotát és étkezési szokásait követték nyomon 1993 és 1996 között, majd 2018 és 2023 között.

A mediterrán étrendet folytatók cukros desszert helyett gyümölcsöket fogyasztanak
Fotó: nensuria / Getty Images Hungary

Kiderült, hogy a mediterrán diéta szigorú követése egyrészt 23 százalékkal csökkentette a korai halálozás kockázatát, valamint 17 százalékkal mérsékelte a rákos megbetegedések és 20 százalékkal pedig a szív- és érrendszeri betegségek miatti halálozás esélyét.

Bebizonyosodott, hogy ha a mediterrán étrend minél több sajátosságát betartjuk, minden esetben 6 százalékkal csökkentjük a bármilyen oknál fogva bekövetkező halálozás kockázatát, és 5 százalékkal a szívbetegség vagy a rák miatti halálozást.

Ha szeretnéd tudni, mi az oka annak, hogy bár felhagytál a gyorséttermi ételek, a cukros és szénsavas italok fogyasztásával, mégis rosszul érzed magad, akkor olvasd el az erről szóló cikkünket is.

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.