Folyton csak mások kedvében jársz? Magadnak ártasz vele

Olvasási idő kb. 2 perc

Angolul people pleasernek hívják azokat az embereket, akik igyekeznek mindenben megfelelni másoknak. Bár nekünk nincs elterjedt kifejezésünk a jelenségre, biztos te is ismersz olyat, aki hajlamos a saját igényeit mások szükségletei mögé helyezni. Épp emiatt szuper társaságnak tűnnek, könnyű velük kijönni és bármikor ugrásra készek, ha szükség van rájuk.

Bevallom, sokáig én is ilyen voltam, és még mindig hajlamos vagyok háttérbe szorítani magam annak érdekében, hogy mások kedvében járjak. Nem könnyű ezzel megküzdeni, hiszen nem akarunk csalódást okozni a másiknak, ezért sokszor inkább nem állítjuk fel a határainkat – amit később könnyen megbánhatunk.

Nem biztos, hogy megéri mindenkinek megfelelni 

Ezekből az esetekből sokat tanulhatunk, mondja Nancy Colier pszichológus. Figyeld meg, hol adod fel a saját igényeidet, mikor jön el az a pont, hogy inkább elkezdesz aszerint viselkedni, amit szerinted elvárnak. Anélkül nem fogsz tudni változtatni, hogy ezt tudatosítanád magadban.

Amikor észreveszed, hogy a másik kedve szerint cselekszel, gondold végig, hogy tudnál-e tenni valamit a saját igényeid kielégítésére. Ha segít, egy pillanatra akár le is hunyhatod a szemed, hogy ne lásd azt, akiről azt hiszed, hogy csalódást fogsz neki okozni. Gondold végig, hogy mik azok, amiktől jobban éreznéd magad, és mondd ki hangosan. Ha például találkozol egy barátoddal, ő nem visel maszkot, de te nagyobb biztonságban éreznéd magad, ha lenne rajta, nyugodtan kérd meg, hogy vegye fel a maszkot. A kérés egyszerű, közvetlen és őszinte. A legfontosabb ilyenkor az, hogy saját magadról, a te érzéseidről beszélj, anélkül, hogy hibáztatnád a másikat vagy védenéd a saját álláspontodat.

A te igényeiddel ki foglalkozik?
Fotó: AleksandarNakic / Getty Images Hungary

Ne értsd félre, szuper, ha mások kedvében jársz. Probléma akkor történik, ha ennek érdekében a saját igényeidet háttérbe szorítod, a határaidat átléped. Minden alkalommal, amikor mások kényelmét a sajátod elé helyezed, valójában azt az érzést erősíted magadban, hogy nem vagy elég jó és csak akkor számíthatsz elfogadásra, ha valaki másnak adod ki magad. Ez a szokás egy idő után viselkedési mintává válik, és ami még ennél is nagyobb probléma, megtarthat abban a tudatban, hogy elfogadást és szeretetet csak akkor kaphatsz, ha a másik kedvére teszel.

Mint ahogy nem leszel egyik napról a másikra people pleaser, nem is tudsz kigyógyulni ebből az állapotból egy pillanat alatt. Ez egy hosszú folyamat, amelynek során kis lépésekben lehet haladni, alacsony kockázatú helyzetekkel kezdve. Szólhatsz a futárnak, ha nem azt az ételt hozta, amit rendeltél, vagy a barátodnak, hogy bár megbeszéltétek, valójában még sincs kedved órákat sétálni a hidegben. Gyakorlással egyre könnyebbé válik majd kiállni a saját igényeid mellett. Minden alkalommal, amikor a valós gondolataidnak adsz hangot a másoknak való megfelelés helyett, nemcsak erősödsz, de növeled az önbecsülésedet is. És mindez hozzájárul ahhoz, hogy olyan kapcsolatokat építs, amik őszinte érzelmeket és vágyakat vesznek alapul, ebből kifolyólag valóban megbízhatók.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.