Minden örökséged elveszítheted: a kötelesrész sem jár ebben az esetben

bírói kalapács az asztalon
Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A kitagadás feltételei meglehetősen kötöttek, azonban egyes esetekben az örökségtől való teljes megfosztásra is lehetőség van. Mutatjuk, mikor.

A Sonline.hu ügyvédek segítségével járt utána annak, miként működik az öröklés abban az esetben, ha valaki nem leszármazottaira szeretné hagyni vagyonát. Fóris Kálmán kaposvári ügyvéd és Tóth Ágoston jogász ismertette a sok családban akár életre szóló viszályt is keltő téma részleteit.

Egy hagyatéki tárgyalás nemcsak azért lelkileg megterhelő, mert együtt jár egy szerettünk, rokonunk elvesztésével. Sok esetben csak tárgyaláson szembesülnek azzal a rokonok, hogy mi volt az örökhagyó kívánsága, hiába számítanak az örökségre, azt nem teljes egészszében kapják végül meg. A jogszabályok ráadásul arra is lehetőséget biztosítanak, hogy valakit teljes mértékben kizárjanak az örökségből.

szerződés aláírása két kéz és egy toll a képen
A hagyatéki tárgyalások néha meglepő eredménnyel zárulnak

Akár ki is zárhatnak az öröklésből

Drámai és érzelmileg megterhelő fordulatokat eredményezhet a családon belül, ha az elhunyt még életében úgy döntött, drasztikus lépésre szánja el magát, és egyes örököseit kitagadja, ez nemcsak a szappanoperákban fordul elő, hanem a való életben is.

Idézőjel ikon

Nagyon is szükséges, ésszerű és okos dolog, ha valaki időben rendelkezik arról, mi történjen a vagyonával halála után

− idézte a lap dr. Fóris Kálmán kaposvári ügyvédet, aki elmondta, a törvényes öröklés rendje sokszor életre szóló családi viszályokat szül. Úgy véli, a megelőzés egyetlen megfelelő módja egy formailag és tartalmilag is hiteles dokumentum elkészítése.

A jogszabályok között egy viszonylag új fogalom is megjelent, melyet durva hálátlanságnak neveznek. Ez egy olyan viselkedést takar, ami súlyos lelki vagy érzelmi fájdalmat okoz a szülőnek. Ilyen, amikor egy felnőtt gyermek felé sem néz a beteg, támogatásra szoruló édesanyjának vagy édesapjának. Ha valaki él ezzel a lehetőséggel, az a hagyaték elosztásakor következményekkel járhat.

A hagyatéki eljárások végeredményére vonatkozóan a Polgári Törvénykönyv szigorúan és világosan szabályozza, mikor lehet valakit kizárni úgy, hogy még a törvény szerint járó kötelesrészt sem kapja meg.

A kitagadás feltételei azonban kötöttek, az nem elég, ha valaki nem szeretné örököseként látni egy adott rokonát, de ha valaki például

  • bűncselekményt követ el,
  • erkölcstelen életmódot folytat, vagy
  • házasságtörést követ el,

van erre mód. A kizárás viszont csak abban az esetben érvényes, ha annak okát a végintézkedés konkrétan megjelöli, és az az ok a valóságban is fennáll, emlékeztetett Tóth Ágoston jogász.

Élettársak esetén fontos a végrendelet

Mivel a különnemű élettársak nem végrendelkezhetnek olyan egyszerűen közösen, mint a házastársak, hivatalos formában kell lepapírozniuk mindent. Ha nincs hivatalos végrendelet, nincs egyértelmű rendelkezés, az életben maradt felet az a veszély fenyegeti, hogy akár az évtizedekig közösen lakott ingatlanból is távoznia kell.

Egyes esetekben akkor is örökösödési illetéket kell fizetni, ha egyenes ági leszármazott az örökös.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?