nemet mondani - Dívány

Veled is előfordult már, hogy bűntudattól vagy lelkiismeret-furdalástól vezetve megtettél valami olyasmit, amihez valójában semmi kedved nem volt? Vagy nagy nehezen nemet mondtál, de utána olyan megjegyzéseket kaptál, amelyek miatt hibásnak, érzéketlennek vagy önzőnek érezted magad? Ha igen, valószínűleg az érzelmi zsarolás fegyverét alkalmazták veled szemben – és ezt nem is mindig könnyű felismerni.

Veled is előfordult már, hogy beleegyeztél valamibe, holott egyáltalán nem fűlt hozzá a fogad? Elvállaltál egy feladatot, pedig nem lett volna kötelező, és meg sem fizettek érte? Esetleg órákig hallgattad a barátnőd vég nélküli panaszkodását, pedig jobban is tölthetted volna a szabadidődet?

Egyre többen, egyre többször beszélnek arról, hogy még ha szokatlan is, mernünk kell időről időre nemet mondanunk azokra a dolgokra, amelyeket valójában nem akarunk – ettől azonban még ugyanolyan nehéz marad megtenni ezt.

Valamit elutasítani sokszor nehezebb, mint elfogadni azt, legyen szó meghívásról, munkahelyi feladatról vagy egy újabb szelet süteményről.

Nem számít, ki vagy, az ország melyik pontján élsz, mivel foglalkozol, hány diplomád van. Ha gyereket nevelsz, vannak dolgok, amiket el kell mondanod neki, méghozzá rendszeresen, akkor is, ha sok a stressz az életedben, krízisen mész keresztül vagy az anyagiak miatt aggódsz. Ha pszichés szempontból képes vagy szilárd alapokat adni a gyerekednek, nagyobb eséllyel válhat belőle egészséges, ellenálló, boldog felnőtt, olyan, aki másokhoz is kapcsolódni tud.

Ne mássz fel! Ne dobd le! Ne piszkáld! Ne bántsd! Kisgyerekes szülőként milliószor hagyják el a szánkat ezek a mondatok, és többnyire mindhiába. Az engedetlenségnek azonban megvan az oka, és ez nem csak a dackorszak.

Senki sem szereti, ha parancsolgatnak neki, ha részletekbe menően elmagyarázzák, mit hogy kéne csinálnia, kivéve akkor, ha tökéletesen tanácstalan. A gyerekek sem kedvelik az irányítást, pedig mindennél jobban szükségük van rá. A paradoxonból pedig mi lesz? Igen, hiszti.

Angolul people pleasernek hívják azokat az embereket, akik igyekeznek mindenben megfelelni másoknak. Bár nekünk nincs elterjedt kifejezésünk a jelenségre, biztos te is ismersz olyat, aki hajlamos a saját igényeit mások szükségletei mögé helyezni. Épp emiatt szuper társaságnak tűnnek, könnyű velük kijönni és bármikor ugrásra készek, ha szükség van rájuk.

Téged is e-mail-hegyek szoktak várni, miután visszatértél a szabadságodról? Van, hogy fél órákat is elücsörögsz egy levél felett, mire kitalálod, hogy egyáltalán hogyan kérj szívességet valakitől, akivel évek óta nem találkoztál? Nem válaszolnak a megkeresésedre, és nem tudod, mit tegyél? Csak pár azok közül a helyzetek közül, amelyek rengeteg időt és energiát elvehetnek, ha nem készülsz fel rájuk.

Amikor a szerelmünk szakít velünk, gyakran azzal nyugtatjuk magunkat: jön még a mi utcánkba. És amikor ez bekövetkezik, bóknak vesszük az éjszakai nem fogadott hívásokat, a kósza üzeneteket. Hiszen gondol ránk, hiányzunk neki, ezek szerint mégiscsak volt valami különleges a kapcsolatunkban, ami sosem ér véget. Az igazság azonban ennél sokkal kiábrándítóbb. Hidd el, az esetek nagy részében semmi hízelgő nincs abban, hogy az exed visszatér hozzád.

Addig, amíg nemcsak rávágod, hogy „oké, legyen” vagy hogy „szó sem lehet róla”, hanem jól átgondolt, következetes válasz az az „igen” vagy a „nem” – és meg is magyarázod a döntésed okát –, nem kell attól tartanod, hogy átveszi a gyerek az irányítást, vagy hogy egy életre megutál.

Általános tévedés, hogy a sikeres, kedves, jó fej emberek mindenre igent mondanak. Ha mindig így tennénk, lehetetlen lenne, hogy a legjobb formánkat hozzuk és megfelelően teljesítsünk minden területen, végül pedig szépen lassan tönkremennénk.