Angol nyelvterületen people pleasernek hívják azokat az embereket, akik állandóan mások kedvét lesik. Noha a magyarban nincs széles körben elterjedt kifejezés a jelenségre, nekünk is ismerős lehet. Azokról van szó, akik hajlamosak mások szükségleteit előtérbe helyezni a sajátjaik rovására, véleményükkel, viselkedésükkel besimulnak a környezetükbe, és kerülik a konfliktusokat. De ők azok is, akikkel nagyon könnyű kijönni, akikre mindig lehet számítani, akik zokszó nélkül hallgatnak meg minket. Mi a baj mégis ezzel a magatartással?
Claire Jack amerikai hipnoterapeuta és coach azt tapasztalja, hogy gyakran fordulnak meg a praxisában olyan kliensek, akik egész életükben a fentiekhez hasonló módon működtek: azt tették, amit mások szerettek volna, nem mutatták ki, amikor megbántották őket, igyekeztek mindig mindenben segíteni. Igen ám, de egy ponton mélységesen belefáradtak abba, hogy örökösen mások rendelkezésére állnak. Rájöttek, hogy valami hiányzik – de még csak azt sem tudták, hogy micsoda, hiszen az elmúlt éveket mások körül forogva töltötték, miközben önmaguk megismerésére nem volt lehetőségük. Az alábbiakban Jack Psychology Todayen megjelent cikke alapján mutatjuk be, mit tehetsz azért, hogy ne találd hasonló helyzetben magad.
A szükségleteid, a vágyaid, a véleményeid fontosak
Ha megkapirgáljuk egy kicsit, hogy valaki miért szeretne örökösen mások kedvében járni, gyakran alacsony önértékelést találunk a felszín alatt. Azt a hiedelmet, amely szerint mások szükségletei fontosabbak, mint az illető saját szükségletei. Előfordulhat, hogy olyan felnőttek nevelték, akik narcizmusból vagy más nehézségből adódóan önmagukkal voltak elfoglalva, így az odafordulásukat, a szeretetüket mindig külön ki kellett érdemelni, sosem lehetett csak úgy, alanyi jogon megkapni. Ezért mit volt mit tenni, a gyerek rátanult arra, hogy különböző viselkedések kifejlesztésével nélkülözhetetlenné tegye magát, illetve elkerülje az elutasítást. Ha ez a működésmód felnőttkorban is fennmarad, akkor ahhoz vezethet, hogy a személy figyelme továbbra is kívülre fókuszál. Olyannyira, hogy a saját igényeiről, vágyairól, véleményeiről nemcsak megfeledkezik, de esélye sincs megismerni azokat, mert eddig nem igazán tartotta őket szem előtt.
Ezzel érdemes kezdened a változást
Az, hogy megtanulsz értéket tulajdonítani a szükségleteidnek, véleményeidnek, vágyaidnak, nagyon komoly perspektívaváltás, ami nem megy egyik napról a másikra. Erőfeszítést és elköteleződést igényel, hogy változni tudj, amihez érdemes szakember segítségét igénybe venni. Azért pár irányt Claire Jack is ajánl: ha képes vagy fejlődést elérni bennük, akkor megszabadulhatsz a másoknak való megfelelésből járó feszültség egy jelentős részétől, illetve arra is tered lesz, hogy önmagadat minél jobban megismerd.
- Mondj nemet: érdemes megtanulni különbséget tenni aközött, amit igazán szeretnél, és aközött, amiről úgy érzed, hogy meg kellene tenned. Mit érzel a testedben, amikor igent mondasz valamire? Energetizálódsz, vagy máris ki vagy facsarva? Valószínűleg mindig lesznek dolgok az életünkben, amiket nem annyira élvezünk, de azért el kell végeznünk, viszont az rajtunk múlik, hogy mekkora teret adunk ezeknek a mindennapjainkban. Nemet mondani konfrontációt jelent ugyan, de nem önzőség, hiszen a saját szükségleteidért neked kell felelősséget vállalni. Légy tisztában a határaiddal, és húzd meg őket, amikor kell.
- Nélküled is forog a föld: nem a te dolgod mindenki életét helyrehozni. Ha pótolhatatlanná teszed magad, és folyton pörögsz, a környezeted hozzászokhat ahhoz, hogy hátrébb lépjen, és egy idő után olyan tevékenységeket sem fog elvégezni, amelyeket egyébként el tudna. Te pedig jó eséllyel ki fogsz merülni, miközben azt éled meg, hogy mindenhez te kellesz. Állj le, adj teret másoknak, engedd, hogy hibázzanak. Nem a te felelősséged boldoggá tenni őket. Persze a gyerekeidről gondoskodnod kell, de a növekvő autonómiájuk figyelembevételével.
- Számít a véleményed: lehetséges, hogy amikor gyerekkorodban kifejezted a gondolataidat, akkor a szüleid, a tanáraid vagy a társaid nevetségessé tettek, kigúnyoltak vagy kritizáltak. Ezért biztonságosabbnak láttad a hallgatást és a másokkal való egyetértést választani, hogy ne érjen több elutasítás. Pedig hidd el, a meglátásaid, a tapasztalataid fontosak, érdekesek, validak – ne mondj le a megosztásukról! Lehet, hogy eleinte a félelem testi reakciókban is megmutatkozik majd, amikor megpróbálod kifejezni magad. Mintha egy oroszlánnal állnál szemben: izzadni, remegni kezdesz, szaporábban ver a szíved. Ez eleinte nem könnyű, de minél többször próbálkozol, annál természetesebbé fog válni, hogy mások előtt beszélj.
- Merj konfrontálódni: megeshet, hogy felnőttként, alapvetően szerető emberekkel körülvéve is, hatalmas fenyegetésnek éled meg, hogy bárkivel konfliktusba kerülj, hiszen nem szoktad meg, hogy egy vita lehet konstruktív, s közben biztonságban tudod érezni magad. Persze a nézet- vagy érdekkülönbségek nyílt felvállalása sokszor valóban kényelmetlen, de fontos, hogy ki tudj állni magadért akkor, amikor nem értesz egyet valakivel, vagy úgy érzed, hogy sérelem ért (és a kiállásod nem sodor reális veszélybe). Ha nincs ebben gyakorlatod, akkor elképzelhető, hogy kezdetben itt is akadozni fog az érzelemszabályozásod. De idővel ez is olajozottabban fog menni, másrészt megteheted, hogy nem a pillanat hevében cselekszel, hanem később ülsz le az illetővel, hogy felkészülten tudj visszajelzést adni a viselkedéséről.
- Magadról is gondoskodj: ha a people pleaser emberek leírása alapján magadra ismertél, semmi okod a szégyenkezésre, sőt! Egy csomó pozitív oldala van annak, hogy segítőkész vagy, figyelmes és kedves. A lényeg, hogy a másokra fordított energiáid egy részét helyezd át az önmagaddal való törődésbe, és saját magaddal is tanulj meg úgy bánni, mint ahogy a legjobb barátaiddal tennéd.
