Ne mássz fel! Ne dobd le! Ne piszkáld! Ne bántsd! Kisgyerekes szülőként milliószor hagyják el a szánkat ezek a mondatok, és többnyire mindhiába. Az engedetlenségnek azonban megvan az oka, és ez nem csak a dackorszak.
Amennyiben már van legalább egy gyereked, aki átlépte a kisgyermekkor kapuját, biztosan magad is megtapasztaltad azt a tehetetlen érzést, amikor hasztalannak bizonyul minden kérésed és fegyelmezési kísérleted. Hiába mondod, hogy ne másszon fel, ne dobja le, ne harapjon, ne csimpaszkodjon, ne rohangáljon és végképp ne bántson másokat, az üzenet valahogy nagyon ritkán ér célt. A gyerek egyik fülén be, a másikon meg ki. Ezzel a módszerrel sokkal többet nem érünk el annál, mint hogy felhívjuk a gyerek figyelmét a „nem” szó jelentőségére, amit őt rendszerint az első szavaként sajátít el és használ fel ellenünk, a mi igen nagy bánatunkra.
A mai modern nevelési elvek és stílusok már igyekeznek felhívni a szülők figyelmét az igenközpontú(bb) kommunikációra, így ez talán nem is új a számunkra, ugyanakkor sokkal kevésbé közismert, hogy mindennek mi is az oka. Miért nem hallgat ránk, miért nem fogad szót és miért nem tesz eleget a kéréseinknek, amikor arról van szó, hogy mit ne csináljon? Nos, az alábbiakban erre a kérdésre igyekszünk válaszokkal szolgálni.
Szerzőnkről
Tarkovács Cecilia szülő-gyerek coach, a kisgyermekkori fejlődés és nevelés elkötelezett szakértője. Több mint ötéves kisgyermeknevelői (bölcsődei) tapasztalata terelte a szülők célzottabb támogatásának irányába, majd saját praxisának megalapítására.
Szülőnek lenni állandó változást jelent, amivel nem mindig könnyű egyedül megbirkózni. Szülő-gyerek coachként célja támaszt nyújtani mindazoknak, akiknek küzdelmük, nehézségük vagy csak kérdésük adódik a gyereknevelés és a családi hétköznapok kérdéskörében.
Ne gondolj egy piros evezőre!
Az emberi agy a legtöbb szóhoz, kifejezéshez és fogalomhoz köt egy képet, aminek a képzeletbeli felvillanásával segíti a gyorsabb értelmezést. A tagadószavaknál (ne, nem, sem, nehogy stb.) ez azonban nincs így. Ha arra kérlek, hogy NE gondolj egy piros evezőre, automatikusan arra gondolsz először, és maximum egy pillantással később változtatsz rajta tudatosan. Akárcsak a mi felnőtt elménk, a gyerekeink agya is ekképpen működik – azzal a különbséggel, hogy a felnőttekkel összevetve még kevesebb helyzetben tudják tudatosan irányítani.
Amikor tehát azt mondjuk nekik, hogy ne ugráljanak a kanapén, ne dobálják az ételt és ne nyúljanak a konnektorhoz, az agyukban csak a kanapén való ugrálásról, az étel dobálásáról és a konnektorhoz való hozzányúlásról villannak be képek. Ezekkel szemben pedig kisgyermekkorban szinte teljesen tehetetlenek. Külön nehezítés a számukra, hogy tapasztalatok híján általában kellő ötletük sincs önállóan és automatikusan arra, hogy mivel helyettesíthetnék a megtiltott viselkedést. Tétlenkedni pedig, mint tudjuk, képtelenek, a testük egyszerűen nem engedi, így marad a szófogadatlanság. Mi azonban segíthetünk nekik!
A túl sok nem elveszíti az értékét
A kisgyermekkor a maga szabályszegő sajátosságával igazi kihívássá teszi számunkra a tiltások kerülését. Gyakran kivédhetetlen, hiszen biztonságban szeretnénk tudni mind a gyerekünket, mind pedig a saját józan eszünket. Mindannyiunkkal előfordul, hogy néha azon kapjuk magunkat, szinte az egész napunk arról szólt, hogy helytelenítettük és fegyelmeztük a gyereket. A legnagyobb eredmény azonban általában a saját bűntudatunk felerősödése. Az állandó nemet mondás és helyreigazítás idővel elveszti az értékét, mert a rendszeres ingerhez a gyerek hozzászokik (habituálódik), és akaratlanul is megtanulja figyelmen kívül hagyni. Ha túl sok a „ne” és a „nem”, miközben többnyire nincs valódi következménye, nincs miért szót fogadni. Ha pedig túl sok az elvárás, a gyerekünk a saját fejlődése és önállósodása érdekében kénytelen figyelmen kívül hagyni a tiltásokat. Mi azonban ezek ellen is tehetünk valamit.
Pár tipp a nemek elkerülése és a gyerek együttműködése érdekében:
#1 Adj javaslatot, hogy mit csináljon helyette! A nemet mondás kiküszöbölése néha reménytelen, de a mondatot mindig folytathatjuk egy ötlettel, hogy mi mást tehetne helyette. Ne dobd le az ételt, ha már nem kéred, tedd ide a tányér szélére, vagy vissza a tárolóba! Légy szíves ne futkározz a lakásban, hanem sétálj, vagy menetelj! (az opciók felajánlása is lehet extra segítség)
#2 Adj javaslatot, hogy mivel vagy hol csinálhatja azt, amit szeretne! Néha olyan erős az ingerük bizonyos cselekedetekre, hogy nem tudnak ellenállni, hiába adunk javaslatot másra. Ilyenkor ne a cselekvés helyettesítésére mondj ötletet, hanem annak körülményire. A tesónak fáj a harapás, de ha nagyon haraphatnékod van, itt van ez a rágóka, ezt jó erősen megszorongathatod! Ha nagyon ugrálhatnékod van, gyere le az ágyról és itt a szőnyegen lehetsz bakkecske!
#3 Legyen egy kijelölt „yes space”! A túl sok tiltással és az így kialakuló habituációval szemben érdemes kialakítani egy olyan helyet, területet, amin belül a gyereket nem kell egyáltalán korrigálni. Ez lehet egy szobarész, egy elkerített sarok, az udvar, a gyerek saját szobája, a lényeg, hogy egy hely, ahol biztonságban tudjuk. Ahol nem kell félnünk attól, hogy kárt tesz valamiben vagy saját magában, így eljátszhat a közbeavatkozásaink nélkül. Így töltődhet ő is, és mi is. Ha megvan a saját tere, ahol tudja, hogy irányíthat, kevésbé lesz szüksége arra, hogy állandóan szembemenjen a kívánalmainkkal.
#4 Legyen egyértelmű következmény és szabad választás! A fentebbi tippek betartása mellett is elő fog fordulni, hogy tiltanunk kell. A kevesebb, ritkább nemet mondások azonban sokkal komolyabban vehetők. Legalábbis, ha tényleg elvárjuk. Ehhez már legyen egyértelmű következmény, amit a gyereknek előre jelzünk, közben is emlékeztetjük rá, és valóra váltása esetén utólag közösen értelmezünk is. A gyerekünknek így sem fog tetszeni elsőre, de hamar kiszámíthatóvá teszi a számára, és ezáltal tanulni tud a saját döntéseiből. Neki is megmarad valahol a szabadsága, és nekünk is az ép elménk. Márpedig kisgyerekkorban mindkettőre nagy szükség van!
