Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.
Ebben a cikkben azt nézzük meg, mit jelent valójában az ügynökakták nyilvánossága, kikről maradhattak fenn adatok, és miért fordulhat elő, hogy egy családi történet részletei is előkerülnek egy állambiztonsági dossziéból.
Az ügynökakták a diktatúra működésének lenyomatai
Az ügynökakták a kommunista diktatúra időszakához kapcsolódnak, vagyis a második világháború utáni, szovjet mintájú magyar állambiztonsági rendszer működéséhez. A köztudatban a „III/III-as ügyek” élnek legerősebben, ugyanakkor az állambiztonság nemcsak ellenzékieket, hanem egyházi embereket, művészeket, tudósokat, külföldre járókat, sőt sokszor teljes rokoni és baráti hálózatokat is figyelt.
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint ma is bárki megismerheti, hogy 1990 előtt az állambiztonság milyen adatokat gyűjtött róla, illetve felmenőiről és családtagjairól. Magyarán nem kell közszereplőnek, párttagnak vagy ellenzékinek lenni ahhoz, hogy valakiről anyag keletkezzen. Elegendő lehetett egy rosszkor rossz helyen kimondott mondat, egy bizonyos templomi közösségez tartozás, egy külföldi kapcsolat, vagy egyszerűen az, hogy valaki egy megfigyelt személy rokona, barátja vagy munkatársa volt.
Milyen eszközökkel figyelték meg az embereket?
Az ÁBTL szerint a politikai rendőrség a megfigyelések során nyílt és titkos eszközöket egyaránt használt. Ide tartozott például a rejtett követés, a telefonlehallgatás, a levélellenőrzés és a titkos házkutatás is. Emellett az állambiztonság nagymértékben támaszkodott a titkos együttműködőkre, az úgynevezett hálózati személyekre, akik információkat adtak át a célszemélyekről és környezetükről.
A fennmaradt iratokból ezért sokféle adat derülhet ki, például, hogy a rendszer szemében mennyire számított érdekes vagy veszélyes személynek valaki. Az akták gyakran nem egyetlen emberről szólnak, hanem egész kapcsolati hálókról, rokonokról, barátokról, munkatársakról, szomszédokról is.
Éppen ezért az is előfordulhat, hogy valaki soha nem került közvetlenül célkeresztbe, mégis szerepelhet róla adat valamelyik dossziéban.
Az ÁBTL azt is hangsúlyozza, hogy a hálózati személyeket rendszeresen tanulmányozták, beszervezték, nyilatkozatokat írattak alá velük, kapcsolatot tartottak velük, és jelentéseket vártak tőlük. Vagyis az akták nemcsak a megfigyeltekre vonatkozó adatokat tartalmazhatják, hanem magukra az együttműködőkre vonatkozó nyomokat, fedőneveket, beszervezési körülményeket, motivációkat, illetve azt, hogy milyen előnyökben részesülhettek.
Hány akta vár feltárásra?
Arra a kérdésre, hogy hány akta vár feltárásra ma sem lehet teljes bizonyossággal válaszolni. Az ÁBTL szerint nincs hiteles, teljes nyilvántartás arról, pontosan hányan lehettek részei a hálózatnak. Körülbelül 36 ezer úgynevezett hatos karton maradt fenn az egykori hálózati személyekről, míg az elhíresült mágnesszalagokon hozzávetőleg 58 ezer személy neve szerepel.
Cseh Gergő Bendegúz, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója úgy fogalmazott a Magyar Krónikának, hogy ’56 után Magyarországon a diktatúra
néhány napra fölborult, és a titkos anyagokat tömegével megszerezte a nép. Többek között ez a tapasztalat vezetett oda a magyar állambiztonságban, hogy nem kell mindig mindent megőrizni.
Ezért ma sem lehet teljes képet kapni az egykori hálózatról. Az akták bár fontos részleteket mutatnak meg, de nem a teljes történetet.
Kapcsolódó cikkünkben még többet olvashatsz a kommunizmus korszakáról.
