Százezreket bukhatsz egy apró hiba miatt: ezt el ne rontsd az adóbevallásodban

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Május 20-án lejár az SZJA-bevallás határideje. Bár a NAV már elkészíti a tervezetet, azt nem árt alaposan átnézni, mivel előfordulhat, hogy nem tartalmazza az összes jövedelmet.

A részletekre érdemes kiemelt figyelmet fordítani, mert már egyetlen rossz adat vagy kihagyott tétel is komoly következményekkel járhat – hívta fel a figyelmet a veol.hu.

Ez se maradjon ki az adóbevallásból

Az adóbevallásnál nem szabad megfeledkezni a kiegészítő bevételekről sem. Ha eladsz valamit az online piactereken, alkalmi munkát vállalsz vagy külföldről is befolyik jövedelmed,

Idézőjel ikon

az így szerzett bevételeid is adókötelesek lehetnek.

Sokan nem gondolnak erre, és nem tüntetik fel ezeket az összegeket adóbevallásukban, ami nemcsak hiánypótlást, hanem akár bírságot is vonhat maga után.

számol asztal lakás adóbevallás
Az adóbevallásból a kiegészítő jövedelmeket sem szabad kihagyni
Fotó: d3sign / Getty Images Hungary

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerint a bevallásban a következő tételeknek is szerepelniük kell:

  • az online piactereken (mint például a Facebook Marketplace), üzletszerűnek minősülő értékesítésekből származó jövedelmek,
  • az alkalmi vagy megbízási jellegű munkákból befolyó bér,
  • a külföldről érkező bevételek,
  • az ingatlan-bérbeadásból vagy rövid távú kiadásból származó összegek.

Sőt, a befektetések, kriptoügyletek és egyéb hozamok bizonyos feltételek mellett szintén adófizetési és bevallási kötelezettséggel járhatnak. A NAV szerint a kisebb összegű rendszeres bevételek esetén is kötelezettség állhat fenn, ezért minden jövedelmet érdemes ellenőrizni az adóbevallás véglegesítése előtt.

Nem érdemes halogatni

Szakértők szerint az adózók jelentős része az utolsó napokra hagyja az adóbevallás ellenőrzését, ami azért kockázatos lépés, mert ilyenkor gyakran már nincs idő alaposan átnézni az adatokat, és nem marad idő a bizonytalan tételek ellenőrzésére. Aki pedig automatikusan elfogadja a tervezetet,

Idézőjel ikon

könnyen jóváhagyhat hibás vagy hiányos adatokat.

A NAV már videós útmutatóval is segíti az szja-bevallási tervezet pontosítását, ebben az ingatlanok után keletkező jövedelmekkel kapcsolatban szerepelnek a legfontosabb tudnivalók.

A csalók már a NAV nevével is visszaélnek, és hamis oldalakon keresztül próbálják megszerezni az internetezők bankkártyaadatait.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.