Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Egy nő fáradtan várakozik a bőröndje mellett ülve a repülőtéren
Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

A pihenés első napjai gyakran inkább a lelassulásról, mint a valódi feltöltődésről szólnak. Cikkünkben – a Hr Portal írása nyomán – azt jártuk körbe, hogy milyen eszközökkel segítheted a szervezeted, hogy kipihenve érkezz vissza a munkába.

A szabadság nem mindig elég a kiégés ellen

Gyakran gondoljuk úgy, hogy a kimerültségre a pihenés a megoldás. Ha túl sok volt a munka, akkor kell pár nap, esetleg két hét szabadság, és minden rendben lesz. Csakhogy a kiégés ennél alattomosabb.

A szabadságod után minden nap támogathatod az idegrendszered, hogy feldolgozza a stresszt
Fotó: Boy_Anupong / Getty Images Hungary

Amikor az idegrendszered hónapok vagy évek óta azt tanulta meg, hogy mindig készenlétben kell lennie, akkor nem fog egyik napról a másikra leállni csak azért, mert épp vízparton vagy. Ezért fordulhat az elő, hogy a nyaralás harmadik napján azon kapjuk magunkat, hogy fejben e-mailekre válaszolunk vagy a következő időszak teendőit menedzseljük.

Idézőjel ikon

Gyakran előfordul, hogy még haza sem indultunk, de már szorít a mellkasunk, a gyomrunk görcsben a hétfői visszatérés gondolatától.

A fenti esetekben nem arról van szó, hogy nem tudunk pihenni, hanem arról, hogy az agyunk továbbra is veszélyt keres.

A tartós stressz átállítja a rendszert

Az agy nem feltétlenül tesz különbséget a valódi fizikai fenyegetés és egy kellemetlen munkahelyi üzenet között. Ha sokáig élünk nyomás alatt, a testünk megtanulja, hogy jobb folyamatosan ébernek maradni. Ez a minta pedig nem oldódik fel attól, hogy pár napig nincs közvetlen kiváltó ok.

Idézőjel ikon

Jó kép erre a stresszvödör hasonlata. Minden megoldatlan ügy, belső feszültség, konfliktus, halogatott döntés és szorongató gondolat újabb adagként kerül bele.

Normál esetben az alvás, különösen az REM fázis, segítene feldolgozni a napi érzelmi terheket. Ha viszont a vödör már túlcsordul, az éjszaka sem hoz valódi regenerációt. Alszol nyolc órát, mégis úgy ébredsz, mintha alig pihentél volna. A szabadság ilyenkor legfeljebb lassítja a vödör újratöltődését, de nem üríti ki teljesen.

A tudatos napi gyakorlatok segítenek

Az esti relaxáció, meditáció vagy hipnózis hanganyag hallgatása segíthet az agynak a nap eseményeinek rendezésében. Ugyanilyen egyszerű, de hasznos lépés lehet három pozitív dolog leírása lefekvés előtt. A kiégett agy hajlamos csak a problémákat keresni, ezért fontos újra megtanítani arra, hogy észrevegye, mi működik jól.

A pozitív cselekedetek, emberi kapcsolódások és gondolatok szintén sokat számíthatnak. Ezek támogatják azokat az agyi folyamatokat, amelyek ellensúlyozhatják a stresszhormonok hatását.

Kapcsolódó cikkünkben hoztunk néhány módszert még, ami segíthet a pörgős mindennapokban.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Endrész Tímea
Endrész Tímea
Újságíró, szerkesztő
Érettségi után színitanodában szerzett színész oklevelet, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán folytatta tanulmányait, miközben az államigazgatásban dolgozott. Az írás mindig is része volt életének, gyermekének születését követően blogolni kezdett, hamarosan pedig már a legnagyobb női lapoknál dolgozott újságíróként és szerkesztőként, majd podcastet indított. 2024 nyarán csatlakozott a Dívány csapatához szerkesztő-újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.