Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Téged is ütött már szíven, amikor megtudtad, hogy valaki nem kedvel? Talán még úgy is fennakadtál a dolgon, hogy te magad sem rajongtál különösebben az illetőért. Mit lehet ilyenkor tenni? Ügyködhetsz azon, hogy megváltozzon a rólad kialakult véleménye, de azt is megtanulhatod, hogy ne vedd annyira magadra a dolgot. Mi most ez utóbbit javasoljuk. El is mondjuk, hogy miért.
Sokan sok mindent megteszünk azért, hogy mások számára vonzók, kellemesek, szerethetők legyünk. Noha a többi ember iránti tisztelet és kedvesség alapvető érték, önmagunk másokkal való megkedveltetése életcélnak nemcsak felületes, de némiképp szomorú is. Valószínűleg inkább integritásra kellene törekednünk és az önazonosságunk megőrzése melletti fejlődésre, miközben nem aggódunk annyira mások véleménye miatt. Mindez elméletben persze nagyon szép, de a gyakorlatban mégis a legtöbbször pokolian nehéz elfogadni, ha valaki nem kedvel minket.
Miért fáj annyira, ha nem bír?
„Az első lépés abban, hogy el tudjuk engedni, mit gondolnak rólunk mások, hogy megértjük a szeretet és elismerés iránti gyötrő vágyakozásunkat” – nyilatkozta Sharon Melnick pszichológus a Mediumnak. A pszichológus szerint a problémát az jelenti, ha a dinamikusan változó énképünk kialakításában túlságosan nagy szerepet játszik az, hogy a többi ember mennyire kedvel minket. Ilyenkor hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a szerethetőségünk egy az egyben azt tükrözi vissza, milyen emberek vagyunk. Azt élhetjük meg, hogy a személyiségünk egészének elfogadásáról vagy elutasításáról van szó, ami sokkal fájdalmasabb, mint a viselkedésünkről szóló egyszeri, izolált helyzetekre vonatkozó kritika.
Énünk lényegének általunk észlelt megkérdőjelezése még akkor is negatívan hat ránk, ha mi sem rajongunk különösebben a másikért. Ha pedig viszonzatlan pozitív érzéseket is táplálunk iránta, akkor érthető módon csalódottak leszünk. Annyira elő vagyunk huzalozva mások szeretetére, hogy a visszautasításra hasonlóan reagál az agyunk, mint a fizikai fájdalomra.
Attól félek, ha túlságosan szeretnek, nem fognak tisztelni
Kutatások szerint azokat az embereket kedveljük jobban, akik kérdéseket tesznek fel nekünk és érdemben reagálnak a válaszainkra. Jó érzésekkel tölt el minket, ha valaki érdeklődik irántunk, osztja az értékrendünket, ha olyan embernek élhetjük meg magunkat a társaságában, amilyenek lenni szeretnénk. A hierarchiában betöltött magasabb pozíció azonban sokszor nem erről szól. Egy patriarchális berendezkedésben a státusz lényege a láthatóság, a dominancia és a hatalom. Ebben a gondolati körben a kedves főnökről vagy azt gondolják, hogy nem elég kompetens, vagy azt, hogy palira lehet venni.
Ez a félreértésen alapuló dichotómia (kettősség) különösen a női vezetők számára jelent kihívást, akik könnyen csapdahelyzetbe kerülhetnek, hiszen egyrészt a nőknél magasabban priorizált tulajdonság a kedvelhetőség, másrészt a kedvelhető embereket nem tartják elég hozzáértőnek. Persze minderre megoldást jelenthet egy olyan szervezeti kultúra, ami viszonylag lapos hierarchiával és demokratikusan működik: ahol a dolgozókat nem a félelem, az ellenőrzés vagy az autoritás tisztelete motiválja a munkára, hanem a jelentésteli célok, a közösséghez tartozás és a szakmai-személyes fejlődés lehetősége.
Néha megéri próbálkozni
Persze vannak helyzetek, amikor különös jelentősége van annak, hogy valaki kedveljen. Érdemes például jó kapcsolatot ápolni a partnered szüleivel, hiszen akár évtizedekig részei lehetnek az életednek. Az is jól jön, ha jóban vagy a lakótársaiddal, így sokkal könnyebb megosztani az élettereteket. Ilyenkor sokat segít, ha hangsúlyozod a köztetek lévő hasonlóságokat, illetve időnként meg tudod dicsérni a másikat. Ha pedig a szándékaid ellenére megbántod őt, tanulj meg bocsánatot kérni, és változtass a viselkedéseden.
Fogadd el, hogy nem kedvelhet mindenki
Mindig lesznek olyanok, akiknek nem vagy szimpatikus, és ez teljesen rendben van. Azt is érdemes belátnod, hogy csak véges mentális és érzelmi kapacitásod van a véleményük megváltoztatására. Így fontos átgondolni azt, hogy ki éri meg az erőfeszítést. Bár mások velünk kapcsolatos visszajelzései gyakran nagyon hasznosak, máskor kifejezetten rombolóak, vagy inkább szólnak róluk, mint rólunk. Ezért fontos megtanulnod időnként függetleníteni az énképedet a többi ember reakcióitól. Az ő gondolataikra nem feltétlenül tudsz hatást gyakorolni, de az csak rajtad múlik, hogy a magad számára mit hozol ki ebből a helyzetből. Az önismereti folyamataid szempontjából a kontroll a te kezedben van.
Lehetőség az önreflexióra
Ha rögtön pánikszerűen meg akarod kedveltetni magad, amikor rájössz, hogy nem bír valaki, értékes lehetőségről maradhatsz le. Lehetőségről arra, hogy felülvizsgáld a benned keletkező feszültség valódi természetét. Miért fáj annyira, hogy ez az ember nem kedvel? Lehet, hogy pont egy olyan tulajdonságomat kifogásolja, ami szerintem is megérett a változásra? Ebben az esetben nem volna logikusabb magamon dolgozni, mint őt győzködni a tévedéséről? A visszajelzései mennyiben szólnak róla és mennyiben rólam? Tehettem valami olyasmit, amivel megbánthattam, akár a tudtomon vagy a szándékomon kívül? Ha meg vagyok róla győződve, hogy nem adtam okot a negatív érzéseire, akkor miért nem tudom eltávolítani magamtól a véleményét? Miért hiszek jobban neki, mint magamnak? Milyen rossz emlékeket idéz fel bennem az elutasítása?
A fenti kérdések megválaszolása izgalmas önismereti folyamat lehet, amiben sokat segít, ha információkat tudsz kapni az érintett személytől, vagy meg tudod hallgatni egy olyan harmadik fél meglátásait, akinek a helyzetértékelésében megbízol. Ha pedig teljesen elbizonytalanít mások véleménye, érdemes azon dolgoznod, hogy minél erősebb lábakon álljon az önértékelésed. Így kevésbé fogsz érzelmileg másoktól függeni, hiszen saját magad is képes leszel szeretni önmagad.
