Szakértőnk arról mesél, hogy miként befolyásolja a testünkhöz való viszonyunk szociális életünket és kapcsolatainkat.
Az emberek többsége bizonyos testrészeit kifejezetten szereti, másokat pedig ki nem állhat. A torz testkép ellen és az önelfogadás meggyökereztetéséért létrejövő body positivity szemlélet azt hirdeti, hogy szeressük magunkat, ahogyan vagyunk. De lehetséges ez? Nem lehet csak simán, bármilyen pozitív vagy negatív előjel nélkül ellenni a testünkben? A testsemlegesség szemlélete szerint nagyon is de.
Mutatunk 36, pszichológusok által összeállított kérdést, amellyel garantáltan mélyítheted az önismereted, és olyan dolgokra ébredhetsz rá önmagaddal kapcsolatban, amelyeket eddig talán nem is sejtettél.
Bár a traumákat legtöbbször szélsőséges, életveszélyes eseményekhez kötjük, korántsem korlátozódnak a természeti katasztrófákra, balesetekre, háborús élményekre, erőszakos támadásokra. Ebbe a kategóriába tartozhat minden olyan tapasztalat, amely az egészséges mentális működést megakasztja, összezavarja. Vannak tehát olyan traumák, amelyek kevésbé észrevehetők, de attól még mélyek, és az egész későbbi életünket befolyásolhatják – hacsak nem teszünk tudatosan a feldolgozásukért.
A kamaszkor tele van érzelmi, értelmi és szociális megpróbáltatásokkal, amihez szükséges némi stabilitás. Szülőként ebben az időszakban már nem tölthetünk be nagy szerepet, de a korábbi években megalapozhatjuk a segítséget, ami a gyerekeinknek a megküzdéshez kell. A pozitív énképük megalkotása, ami védheti őket, rajtunk is múlik.
A még fejlődésben lévő racionális agy, a felborult hormonok és az én keresése tökéletes célponttá teszi a kamasz gyereket arra, hogy függőségei alakuljanak ki (videójáték, dohányzás, közösségi média), és az online térben ráadásul védtelen is. A mi hozzáállásunk kulcs lehet ennek megelőzésében.
Egy pszichológiai elmélet szerint mindenkinek van egy gyerek-, egy szülő- és egy felnőtténje, amelyek jó esetben közös, összehangolt munkával segítenek minket az élet nyújtotta helyzetek megfelelő értelmezésében és az azokra történő reagálásban. Előfordul azonban, hogy személyiségünk egyes részei elmaradnak a fejlődés során – és itt kezdődnek a problémák.
A gyereknevelés 80 százaléka példamutatás. Az igazi leckét az adja a gyerekeknek, ahogyan mi éljük az életünket. Hogy milyen a világnézetünk, mit gondolunk önmagunkról, hogyan viselkedünk másokkal és milyen jelentést tulajdonítunk a dolgoknak.
Aki valaha játszott már színdarabban, tudja, mekkora érzelmi másnaposság lehet úrrá az emberen egy előadás után. Nehéz visszatalálni a saját gesztusainkhoz, gondolatainkhoz, érzelmeinkhez. Ráadásul vannak olyan színészek, akik az egész testüket alakítják át egy-egy szerep kedvéért, és hónapokon keresztül formálják meg ugyanazt a karaktert, akivel a tetejében még a közönség is azonosítja őket. Hogyan hat a személyiségükre ez a folyamat? Többek lesznek általa, vagy inkább elveszítik önmagukat valahol félúton?
Téged is ütött már szíven, amikor megtudtad, hogy valaki nem kedvel? Talán még úgy is fennakadtál a dolgon, hogy te magad sem rajongtál különösebben az illetőért. Mit lehet ilyenkor tenni? Ügyködhetsz azon, hogy megváltozzon a rólad kialakult véleménye, de azt is megtanulhatod, hogy ne vedd annyira magadra a dolgot. Mi most ez utóbbit javasoljuk. El is mondjuk, hogy miért.
Írd le egymás alá hússzor az alábbi hiányos mondatot: Én … vagyok. Ezt követően tedd fel magadnak azt a kérdést, hogy ki vagy te. Öt perc, vagy annál kevesebb idő alatt töltsd ki a mondatokat. A válaszok sorrendje most nem számít.
Te mersz-e az a valaki lenni, aki valójában vagy? Tudod-e egyáltalán, hogy az milyen (lenne)? Mennyire sodornak el a társadalmi elvárások, a sablonok saját magadtól?
