Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A még fejlődésben lévő racionális agy, a felborult hormonok és az én keresése tökéletes célponttá teszi a kamasz gyereket arra, hogy függőségei alakuljanak ki (videójáték, dohányzás, közösségi média), és az online térben ráadásul védtelen is. A mi hozzáállásunk kulcs lehet ennek megelőzésében.
Videójáték, gyorskaja, dohányzás, sorozatnézés, közösségimédia-használat és még sorolhatnánk, hogy mivel töltik a mai kamaszok idejük nagy részét. Amikor még mi voltunk gyerekek, ezeknek a nagy része nem volt elérhető. Mi kimentünk játszani az udvarra, az utcán futottunk össze a barátokkal, ha pedig magányra vágytunk, beültünk egy sarokba olvasni. A felgyorsult technológiai fejlődés következtében a gyerekeink élete is felgyorsult. Ők olyan világba születtek bele, ahol minden állandó mozgásban van, ahol körülveszik őket a kijelzők, és folyamatos hatást gyakorol rájuk a média, amivel szemben védtelenek. Az ő generációjuk mindent most akar, azonnal, és ezek a tevékenységek megadják azt az illúziót, hogy a szükségleteik ki vannak elégítve: az egyik sikerélményt ad, a másik örömérzetet, a harmadik a valahová tartozás érzését. Mindezt viszonylag gyorsan és könnyen – csakhogy nem fenntarthatóan, és éppen ezért vezetheti az értelmileg még éretlen kamaszainkat a függőséghez. Ők a legveszélyeztetettebbek. A szülők hozzáállása pedig kulcs lehet ennek megelőzésében.
Hogy alakul ki a függőség?
Minden ember vágya, hogy boldognak, elégedettnek és motiváltnak érezze magát. Ezeknek az érzéseknek a megélésében játszik nagy szerepet az úgynevezett boldogsághormon, a dopamin. Minden egyes örömforrást jelentő tevékenység végzésekor dopamin szabadul fel, ami aktivizálja az agy jutalomközpontját és örömérzetet kelt az egész testben. Örömet általában akkor érzünk, amikor valamilyen szükségletünk (kapcsolat, elismerés, biztonság, változatosság, fejlődés, adakozás) kielégül. Hogy kinek mi okoz örömet, az tehát attól is függ, hogy milyen vágyat akar vele teljesíteni: dohányzunk, mert nyugalomra vágyunk, tévézünk, mert kapcsolatra, vagy játszunk, mert sikerélményre. Ha pedig az agyunk megjegyzi, hogy ezekkel a tevékenységekkel mindig örömet és valamiféle elégedettséget válthat ki, akkor megtanulja alkalmazni stressz esetén is, mint egy énvédő mechanizmust.
Sok tevékenység azonban csak a pillanatban nyújt eredményes hatást, és csak az illúzióját adja az elégedettség érzésének. Ismételni kell, esetleg fokozni is ahhoz, hogy kielégítő maradhasson, ezért függeni kezdünk tőle. A függőség tehát egyfajta szükségletet próbál kielégíteni, nem túl fenntartható módon. Hogy megelőzhessük vagy kilábalhassunk belőle, a felszín alatt megbújó vágyat kell tudnunk felismerni, és azt egy reálisabb módon kielégíteni.
A kamaszok a legveszélyeztetettebbek
A függőségek kialakulásában a kamaszok különösen érintettek, méghozzá aktuális fejlettségi szintjük sajátosságai miatt. „Racionális agyuk” csak 21 éves koruk körül fog teljesen kifejlődni, tehát addig nem várható el tőlük, hogy kellő körültekintéssel szabályozzák saját magatartásukat és viselkedésüket. Még nem képesek megbízhatóan morális döntéseket hozni vagy kockázati tényezőket felmérni. Tovább rontja a helyzetüket, hogy énképük és öntudatuk is bizonytalan lábakon áll, amit külső visszajelzésekből igyekeznek megerősíteni.
Egy kicsi gyerek elsősorban a szülei válaszkészségéből, odafordulásából és elfogadásából vonja le a következtetést arra nézve, hogy milyen ő maga: Szerethető vagyok? Értékes vagyok? A kamaszoknál ezt a referenciacsoportot a kortársak jelentik. Tőlük várják azokat a visszajelzéseket, amelyek továbbformálják az eddig felállított énképet. Hogy milyen mértékben tudják a kortársak befolyásolni a gyerek önértékelését, nagyban függ attól is, hogy mennyire pozitív képe alakult ki magáról a szülők által. Nehéz pillanatai azonban így is, úgy is lesznek, hiszen a beavatás sehol nem marad el.
A még fejlődésben lévő racionális agy, a felborult hormonok és az én keresése tökéletes célponttá teszi a gyereket, és az online térben még védtelen is. Nem tudja kellően felmérni a veszélyeket, vágyik a szülőktől való függetlenségre, és közben szeretné érezni, hogy tartozik valahová, hogy fontos, hogy valaki. Ezek a tevékenységek azonban csak az illúzióját adják ezeknek az érzéseknek. Mindenkinek valódi kapcsolatokra van szüksége, valódi formában. Ennek felismerésében és kialakításában pedig a mi segítségünkre szorulnak, a mi nyitott és elfogadó támogatásunkra.
Miért nem működik a tiltás?
Aki tisztában van a gyereke káros, időölő tevékenységeivel, esetleg függőségeivel, igyekszik ezeknek korlátokat szabni, vagy egyszerűen kiiktatni. Ez azonban önmagában nem szokott valódi megoldást eredményezni, sőt általában csak a gyerekkel való kapcsolaton ront.
Egy kamasznak megtiltani valamit többnyire reménytelen, ha nagyon akarja, majd megteszi a tudtunk nélkül. Eltiltani őt bizonyos tevékenységektől, és ezáltal kizárni a kortársak közösségéből pedig nemcsak reménytelen, de szükségtelen is. Tapasztalatra van szüksége ahhoz, hogy megfelelően fejlődhessenek azok az agyi területei, amik majd segíteni fogják őt a későbbiekben jó döntéseket hozni.
A korlátozásunkra ugyanakkor szükség is van, de nem önmagában. Versényi Anna iskolapszichológus Karcolások című könyvében külön kiemeli az online tevékenységek kapcsán: „Az időbeli korlátozás szükséges, de magyarázzuk is meg, miért tesszük. Ha elveszünk valamit, adni is kell helyette, különben a dolog nem fog működni.” Itt persze nem konkrét jutalmazásra kell gondolni, hogy ha a gyerek leteszi végre a telefonját, akkor kaphat valamit. Nem. Alternatívára van szükség, ami a gyereknek lehetőleg azt a szükségletét elégíti ki, amit ő a telefonnal próbál. A kamaszoknak továbbra is szükségük van ránk és arra, hogy megértve és elfogadva érezzék magukat, hiszen rengeteg nehézségen mennek keresztül. Közös megegyezéssel kell megoldást találnunk, ehhez pedig meg kell kérdeznünk és meg kell értenünk, hogy miért vágynak bizonyos dolgokra.
Amit tehetünk
A kamaszkor a legtöbb szülő számára embert próbáló, ezért érdemes rá lélekben felkészülni, és a gyerekkel való bensőséges kapcsolatunkat már idejekorán megalapozni. Egy kamasznak különösen éreznie kell, hogy bármit is tesz, mi elfogadjuk őt (nem feltétlenül a viselkedést), és legalább megpróbáljuk megérteni. Ehhez viszont hatékony és őszinte kommunikációra lesz szükség, tele értő figyelemmel és énüzenettel.
Fontos, hogy érdeklődjünk azok iránt a dolgok iránt, amik őt lekötik. Lehet ez egy vlogger, egy zenekar, egy sorozat vagy egy videójáték is. Nem kell, hogy nekünk tetsszen, de az igen, hogy a gyerek továbbra is úgy érezze, figyelünk rá. Nem számonkérően, egy nyomozó szerepébe bújva, kritikusan, hanem nyitottan. Engedjük, vagy kérjük, hogy meséljen róla: Mit szeret benne? Kikkel szokta közösen nézni/csinálni? Van-e, amit esetleg nem szeret benne? Hogyan működik?
Ha kellő kíváncsisággal és elfogadással kérdezünk, több mint valószínű, hogy megnyílik majd nekünk. A beszélgetések során számunkra is nyilvánvalóvá válhat, hogy milyen szükségletet elégít ki a gyereknek az adott tevékenység, amit esetleg mással is pótolhatnánk: több társasági időtöltéssel, sporttal, közös étkezésekkel vagy sétákkal. Amikor korlátozzuk a gyerekünk számára a kedvelt elfoglaltságát, de nem tudunk megfelelő helyettesítő alternatívát nyújtani, akkor szervezhetünk időnként különleges alkalmakat, akár maratonokat. Olyan eseményeket, amik bár ritkábban elérhetők, de sokkal izgalmasabbak. Ilyen lehet egy egész estés videójátékozás, sorozat- vagy videónézés közösen.
Ezekhez persze mind idő kell és elszántság a részünkről, ami nem mindig egyszerű. A gyerekeink védelme és a saját lelki békénk érdekében viszont rendkívül fontos. A mai gyerekek meglepően magányosak otthon és online is. A mi hozzáállásunk mégis segíthet nekik önmagukra találni, megerősödni és végül felelősségtudóan felnőni.
Szerzőnkről
Tarkovács Cecilia szülő-gyerek coach, a kisgyermekkori fejlődés és nevelés elkötelezett szakértője. Több mint öt éves kisgyermeknevelői (bölcsődei) tapasztalata terelte a szülők célzottabb támogatásának irányába, majd saját praxisának megalapítására.
Szülőnek lenni állandó változást jelent, amivel nem mindig könnyű egyedül megbirkózni. Szülő-gyerek coachként célja támaszt nyújtani mindazoknak, akiknek küzdelmük, nehézségük vagy csak kérdésük adódik a gyereknevelés és a családi hétköznapok kérdéskörében.
