A szavaink helyett az életünkből tanulnak a gyerekek

A gyereknevelés 80 százaléka példamutatás. Az igazi leckét az adja a gyerekeknek, ahogyan mi éljük az életünket. Hogy milyen a világnézetünk, mit gondolunk önmagunkról, hogyan viselkedünk másokkal és milyen jelentést tulajdonítunk a dolgoknak.

Több száz könyvet lehet olvasni arról, hogyan kommunikáljunk hatékonyan a gyerekeinkkel, úgy, hogy abból megtanulják a leckét, megértsék, hogy mit várunk el tőlük. Különböző nézetek, technikák, eszközök vannak, amik hol segítenek, hol csak összezavarnak. Ezzel szemben meglepő, hogy milyen kevés könyv szól arról, milyen jelentőséggel bír a gyerekeink számára az, ahogyan mi éljük az életünket. Persze mind tudjuk, hogy a példamutatás fontos. Amikor azt mondom, hogy a gyereknevelés 80 százaléka példamutatás, mégis a legtöbben olyanokra gondolunk, mint hogy: mi is szépen együnk az asztalnál, tisztelettudóak legyünk az idegenekkel és rendet tartsunk magunk körül. Pedig ennél sokkal többről van szó. Az életünk minden apró részlete beletartozik. A világnézetünk, az önmagunkról alkotott képünk, a viselkedésünk másokkal és az, hogy milyen jelentést tulajdonítunk a dolgoknak.

A gyerekeink számára mi vagyunk az istenek. Ki vannak szolgáltatva nekünk, a csecsemőknek például az életben maradása múlik azon, hogy mennyire figyelnek a tőlünk érkező jelzésekre, ingerekre. Olyan vevőkéik vannak, mint senki másnak: nemcsak a mozdulatainkat, viselkedésünket figyelik meg, de az érzelmeinket is. Következtetéseket vonnak le belőlük. Következtetéseket az emberi lét és a világ működésére. A gyerekekkel történő kommunikáció jelentőségét ki kell egészíteni azzal, hogy mennyivel nagyobb szerepet tölt be a nevelésben az, ahogyan mi éljük az életünket. Erről azért érdemes beszélni, mert sokan nem is vagyunk tudatában annak, hogy mindezt miként tesszük. Olykor szinte vakon követjük a szüleink vagy a társadalmunk által előírt, javasolt, megszokott mintákat, amik talán nincsenek is összhangban se egymással, se a mi egyéni működésünkkel.

Csak egy egyszerű példával élve: minden gyereknek igyekszünk minél keményebben megtanítani, hogy a hazugság rossz és elítélendő dolog. De gondoljunk csak bele, milyen gyakorisággal lódítunk mi, felnőttek? Tényleg nincs semmi jó a hazugságban? Nem azért tesszük olykor, hogy megvédjük magunkat, esetleg másokat? Vagy azért, hogy kedvesek, illedelmesek legyünk? A gyerekek csak gyerekek, nem hülyék. Érzik az ütközést, még ha nem is tudják megfogalmazni. Nem azt fogják megtanulni, amit mondunk nekik, hanem azt, ahogyan a mi példánk által megtapasztalják a dolgok működését.

Érdemes tehát egyszer-egyszer elgondolkodni azon, hogy milyen értékeket szeretnénk átadni a gyerekeinknek, és hogy azok hogyan jelennek meg a mi életünkben.

Értékrendszer

Először is megfontolandó, hogy milyen értékeket tartunk fontosnak az életben, és azok milyen kapcsolatban állnak egymással. Példaképpen: lehet számunkra fontos a boldogság és a siker. Gondolkodhatunk úgy, hogy a siker elérése szükséges a boldogság megéléséhez, de úgy is, hogy boldogság nélkül sose lehetünk igazán sikeresek. Taníthatjuk a gyerekünket arra, hogy az őszinteség mennyire fontos az életben, de hiába, ha utána megszidjuk, mert egy ajándéknak nem örült kellőképpen. Őszinteség vagy illem? 

A példamutatás nem csupán ennyi
A példamutatás nem csupán ennyiFotó: Keith Berson / Getty Images Hungary

Nem könnyű téma, és nem is elvárható, hogy minden kérdésre tudjuk a választ. Sokszor szituációtól is függ. Elgondolkodni, elmélkedni rajta viszont érdemes, mert a társadalom által tanult megközelítéseket gyakran nem is tudatosan követjük, ezért az ütközéseket sem látjuk, amiket a gyerekeink igen. Ők még nem sajátították el a társadalom által felállított és követett értékrendet. Ők még megkérdőjelezik a benne foglaltakat. Ők még felfedeznek. Mi pedig gyakran összezavarjuk őket. Kész tények elé állítjuk őket ahelyett, hogy elbeszélgetnénk velük arról, hogy: „Hát igen, ez nehéz téma…”

Kapcsolatunk önmagunkkal és másokkal

A köztudatban szintén kevés hangsúlyt kap, hogy milyen hatással van a gyerekeinkre és az életükre az, ahogy mi vélekedünk saját magunkról. Egyre több figyelmet fordít a világ a gyerekek önértékelésének megerősítésére, mert már világos számunkra, hogy az egészséges személyiségfejlődéshez ez nélkülözhetetlen. Különböző technikákat olvasunk és tanulunk arra, hogyan támogassuk ebben a gyerekeinket – keveset hallani viszont arról, hogy milyen szoros összefüggés van a gyerekek önértékelése és a mi saját önértékelésünk között. 

Tisztában lenni az erényeinkkel, elfogadni és értékelni az erősségeinket a gyengeségeinkkel együtt, példaértékű a gyerekeink számára. Ha mi mások elismeréséért küzdünk, nem elvárható a gyerekünktől, hogy ő ne ezt tegye. Ha ezt látja nálunk, akkor azt fogja gondolni, hogy tennie kell azért, válnia kell valakivé ahhoz, hogy elég jó legyen a társadalomnak és önmagának. Pedig a társadalom akkor fogad el minket igazán, ha nem félünk önmagunk lenni. Ha ismerjük és elfogadjuk, akik vagyunk. 

A példamutatás tehát itt is érvényben van. Jelentősége pedig óriási. Mielőtt minden energiánkat abba vetnénk, hogy különböző technikákkal támogassuk a gyerekünk önmagába vetett hitét, magabiztosságát, tegyük fel magunknak a kérdést: Én hiszek önmagamban? Én meg tudok felelni magamnak akkor is, ha másoktól nem kapok elismerést? Akkor is elég jó vagyok, ha nem győzök le másokat? Én ki merek állni magamért? Én elhiszem, hogy megérdemlek egy jó állást, jó fizetést, boldog párkapcsolatot, újabb esélyt? Amennyiben többségében nemmel válaszolunk ezekre a kérdésekre, kezdjük ott, hogy magunkon dolgozunk!

Jelentéstulajdonítás

Emberi természetünk része, hogy minden belső és külső történésnek valamilyen jelentést tulajdonítunk. Evolúciós hozadékunk, ami bizonyos kontextusokban a védelmünket szolgálja, máskor éppen ártó hatással van lelki jólétünkre. A mélyebb értelmezések előtt először képzeljünk el egy általános szituációt: látunk egy hároméves kisfiút, aki nagy élvezettel öltözik be királykisasszonynak. Mire gondolunk?: „Na, ennek a gyereknek is biztos hippik a szülei”, „Kezdhetünk aggódni, hogy mi lesz belőle nagykorára”, „Milyen jó megfigyelő, tényleg tiszta kiránylány lett belőle”, „Biztos színész lesz belőle”, „Úristen, mit gondolhat rólam a többi szülő?” 

Te milyen jelentést tulajdonítanál annak, ha a fiad királylánynak öltözne?
Te milyen jelentést tulajdonítanál annak, ha a fiad királylánynak öltözne?Fotó: 120b_rock / Getty Images Hungary

Amikor arról van szó, hogy minek milyen jelentést adunk az életben, egy összetettebb képletről beszélünk. Az önértékelésünk, a másokról alkotott véleményünk, másokkal szemben tanúsított viselkedésünk és az értékrendünk összefűződnek egymással. Ezt úgy kell érteni, hogy tarthatok valakit rosszindulatúnak csak azért, mert a saját önértékelésem nem elég erős, és ezért egy külső személy egy megjegyzéssel is ki tud billenteni a komfortomból. Jelentéstulajdonításunkra hatással van a neveltetésünk, a gyerekkori és későbbi tapasztalataink. A folyamat többnyire automatikusan és észrevétlenül történik. Gyakran meglepődünk, amikor rájövünk, hogy milyen jelentést tulajdonítunk dolgoknak. Jelentéstulajdonítás során leggyakrabban a saját félelmeink vetülnek ki. Hogy mi nem vagyunk elég jók, elég szerethetők. Alulértékeljük önmagunkat.

A gyerekeink rendkívül jól olvassák ezeket a jeleket különösebb tudatosság nélkül, és így többnyire automatikusan elsajátítják, vagy – ritkább esetben – újraértékelik őket. Tudatában lenni annak, hogy mit milyen jelentéssel társítunk, támogatja mind a saját, mind a gyerekeink lelki jóllétét. Gondolkodj el, mit jelent számodra, ha:

  • a gyereked megbukik egy tárgyból? „Valamit nem vettem észre”, „Elbuktam mint szülő”, „Ez az ő dolga, de tudja, hogy itt vagyok, ha szüksége van rám”;
  • ha te kudarcot vallasz? „Ezekből tanul igazán az ember, ettől lesz erősebb és jobb”, „Ezt teszi velem az élet, minek is próbálkozom, sose leszek elég jó”;
  • ha felhív az iskola, hogy milyen tiszteletlen a gyereked a tanárokkal? „Megint engem ítélnek el miatta, pedig én mindent megtettem”, „Mi van, ha ezzel egy barátját védte meg jogosan a gyerek? Tisztelet, vagy barátság és igazság?”.

Nem irányíthatunk mindent, ami velünk történik, de azt mi döntjük el, hogy milyen jelentést tulajdonítunk a történteknek. Szülőnek lenni nem könnyű. Senki nem készít fel minket arra, hogy a gyerekünk fogantatásától kezdve minden szavunk, mozdulatunk és érzésünk számítani fog. Kemény meló! A legtöbbet elsősorban mégis azzal tehetünk a gyerekünk egészséges fejlődéséért, hogy merünk önmagunk megismerésén dolgozni, és ezzel példát mutatni számukra is.

  

Mustra