Te mersz-e az a valaki lenni, aki valójában vagy? Tudod-e egyáltalán, hogy az milyen (lenne)? Mennyire sodornak el a társadalmi elvárások, a sablonok saját magadtól?
Miért félünk megmutatni azt, akik valójában vagyunk? Hogyan küzdhetjük le az önmegvalósítást akadályozó félelmeket és gátlásokat? Ezeket a fontos, valamennyiünket érintő kérdéseket boncolgatja dr. Almási Kitti klinikai szakpszichológus az idei Pszinapszison.
Az önazonosság egyfajta szabadságélmény, harmónia önmagunkkal, amelynek lényege, hogy nem erőltetünk magunkra semmilyen viselkedést vagy gondolkodásmódot, ami ellentétben áll saját érzéseinkkel és értékrendünkkel, vagyis: nem hamis szerepeket játszunk, hanem kiállunk az általunk képviselt értékekért, a számunkra fontos emberekért és nézetekért. A nyugati társadalom embere nem ilyen.
Elfojtjuk valódi énünket
„Sajnos a legtöbb ember nem a saját céljai és értékrendje szerint, hanem mások elvárásai szerint él, mások igényeit próbálja kielégíteni, külső visszacsatolásokra hajt. Átmenetileg ugyan jót tehet az önértékelésének, ha a teljesítményéért cserébe pozitív visszajelzéseket kap, de mivel nem saját indíttatású vágyak és célok állnak mindennapjai középpontjában – hanem kívülről sugalmazott elvárások –, idővel talán már azt sem tudja megmondani, hogy mi az, amit valójában el szeretne érni az életben, elveszíti saját, belső motivációit, ezáltal önmagát is ténylegesen elveszítheti. Eltéved, aztán ostorozza magát, hogy elszalasztott egy csomó klassz lehetőséget, miközben olyan dolgokra vesztegette az idejét és energiáját, amik távol állnak a saját céljaitól” – mondta a Díványnak dr. Almási Kitti.
De miért félünk megmutatni azt, akik valójában vagyunk? Milyen ára van annak, ha merünk önmagunk lenni?
„Az egyik legnagyobb félelem az emberekben, hogy megszólják, megbántják, kritizálják őket, ha egyéni utakat választanak, felvállalják önmagukat. A megfelelési vágyunk, és az, hogy nem tudjuk, hogyan reagálhat a környezetünk, eleve fokozza a szorongásunkat, ezért elkezdünk rejtőzködni, leplezni magunkat. Mivel mindez gyerekkori élményekhez vezethető vissza, a szülőknek azt a fajta hozzáállást kellene elültetni a gyerekükben, hogy ő pont attól az, aki, mert úgy gondolkozik és úgy látja a dolgokat, ahogy. Ne szégyelld azt, aki vagy, hanem állj ki magadért, mert akik szeretnek, azok pont ezért szeretnek, akik pedig nem szeretnek, azok akkor sem fognak szeretni, ha te mindenhol beállsz a sorba. Ez a feltétel nélküli szeretet és támogatás segíti a gyerek énképének egészséges fejlődését” – magyarázta a pszichológus.
„A gond az, hogy sok szülő inkább elnyomja, palástolja, ha a szokásostól eltérő, rendhagyó dolog fakad a gyermekéből – legyen az egyedi ruházkodás, hobbi, viselkedés, gondolkodásmód, szóhasználat vagy ennél szélsőségesebb megnyilvánulás –, ami feltehetően nem fog belesimulni a környezetbe. Ilyenkor a szülő a saját félelmét pakolja rá a gyerekére, mert ő maga nem tudná elviselni azokat a kritikákat, amiket esetlegesen kaphat a gyerek” – fűzte hozzá a szakember. De természetesen a kortárscsoportoknak is van beleszólása abba, hogy mennyire tudunk később, felnőttként önmagunk lenni.
„Nagyon kevés olyan gyerek van, aki tojik arra, ha valaki a nemtetszését fejezi ki vele kapcsolatban. Mivel szeretnék, ha befogadnák őket, szeretnének népszerűek lenni, leginkább arra figyelnek, hogy mások mit értékelnek, mire szoktak pozitívan visszajelezni, mi számít menő dolognak, vagyis másokhoz mérik magukat. Ez az uniformizálódás kényelmes és biztonságos, hiszen nincs benne rizikó: ha jól megfigyelem, mások mit tartanak elfogadhatónak, és én is azt fogom képviselni, akkor nagyon nem nyúlhatok mellé. A megúszásért cserébe viszont ezzel el is kezdődik a másolás, alkalmazkodás, másokhoz igazodás folyamata, amiben az egyéniségüket veszítik el” – mondta dr. Almási Kitti.
Lazább, rugalmasabb felfogás kell
A szakember szerint az első lépés az önazonosság és az önmegvalósítás felé az, ha felismerem, hogy a cél az, hogy azért fogadjanak el, vagy azért kelljek másoknak, amilyen vagyok. „Érdemes átgondolni, hogy mit miért áldozunk fel, megéri-e lenyesegetni magunkat egy számunkra ijesztő lehetőség miatt. Meg kell nézni, mennyire fenyegető ránk nézve az a valami, ami miatt nem vállaljuk fel azt, akik valójában vagyunk. Azoknak pedig, akik önbizalomhiány miatt nem mernek lépni, vagy tragédiaként élik meg, ha valami elsőre nem sikerül, sokat segíthet, ha minél többször felteszik maguknak a kérdést: És akkor mi van? Ha elfogadjuk a kudarc lehetőségét, illetve egy információként, egy próbálkozás eredményeként fogjuk azt fel, azzal már javíthatunk az önbizalmunkon, és sokkal több helyzetbe merünk beleállni” – fűzte hozzá.
Ha még többet szeretnél tudni arról, hogyan is kellene bátran élni, látogass el a Pszinapszisra! Dr. Almási Kitti áprilisi 15-én tart előadást a témában, a rendezvénysorozat részletes programleírását pedig itt találod.
