Különleges háziállatot tartott a miniszterelnök: a nemzet szimbóluma lett

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Fidel Castro szupertehene a kubai nemzeti büszkeség szimbóluma. De hogyan került vele kapcsolatba az elnök?

Ubre Blancának, azaz Fehér Tőgynek nevezték azt a tehenet, melynek életnagyságú márványszobra ma is ott áll a kubai Nueva Gerona nevű kisváros tejgazdaságának kapuja előtt. A tehenet maga Fidel Castro, a kubai minisztertanács elnöke karolta fel.

A nemzet italának szánta a tejet Fidel Castro

Fidel Castro egyenesen odáig volt a tejért, minden napját azzal indította, hogy tejturmixot kevert magának. A diktátor kapcsán ez a szokás olyannyira közismert volt, hogy legalább öt alkalommal ezen ital megmérgezésével akarta a CIA eltenni láb alól azzal, hogy botulint kevertek az italba. Egyetlen alkalommal sem jártak sikerrel.

Castro azonban a kubai tejgazdaságot is magáénak érezte, amikor 1959-ben hatalomra jutott, elhatározta, hogy a tejfogyasztást általánossá, a tejet pedig a kubai nép nemzeti italává teszi. Ehhez természetesen fel is kellett a tejipart fejleszteni.

A temperamentuma miatt csak El Loco-nak, vagyis őrültnek nevezett diktátor hatalmas lendülettel fogott neki a tejipar megreformálásának.

Tehenekre volt szükség a programhoz

A probléma csak az volt, hogy Kubában ekkoriban nem igazán tartottak tejelő szarvasmarhákat, sokkal elterjedtebbek voltak a húsukért tenyésztett zebuk az országban. A tejelésben sem jeleskedtek, így Castro úgy döntött, az őshonos szarvasmarháik szikárságát a Holstein-fríz tehenekkel tejképző mennyiségével kellene kombinálni, megalkotva a szupertehenet.

Castro egy 1966-os beszédében már bejelentette annak a tenyészprogramnak az indítását, amitől 1970-re négyszázezer, 1971-re pedig egymillió állatot várt, melyek mindegyike napi 100 liter tejet termelt volna.

Idézőjel ikon

Nem járt sikerrel.

A tenyészállatok közül mindössze egy, az 1972-ben született Ubre Blanca volt képes a számára megfelelő mennyiséget produkálni. Ez az állat viszont jócskán felülteljesített, nem ritkán napi 110 litert fejtek le tőle, ami a többi állat tejhozamának négyszerese volt.

Ubre Blanca ezzel a Guiness-rekordok könyvébe is bekerült. Eredményével nem egyszerűen valóra váltotta a kubai diktátor álmát, de legyőzte a korábbi világrekorder amerikai tehenet is,

Idézőjel ikon

vagyis legyőzte az imperializmus egyik képviselőjét.

Ubre Blancából nemzeti hős lett. Élete során összesen 24 269 liter tejet fejtek le belőle, napközben a termelékenység fokozása érdekében megnyugtató dallamokat játszottak neki, és a világsztárokhoz hasonló környezetben élt, fegyveres őrök vigyáztak rá reggeltől estig egy speciális team társaságában. Ételeit előkóstolók vizsgálták, nehogy megmérgezze valaki.

Egyetlen dologra nem volt képes, életképes utódot adni a vezérnek. Három vemhessége is fatálisan végződött, azonban petesejtjeit a jövőre készülve lefagyasztották. Ez lett a veszte, ugyanis az egyik alkalommal orvosi hiba történt, mely miatt daganat fejlődött a szervezetében. El kellett altatni.

Idézőjel ikon

Az állat maradványait konzerválták, majd a Nemzeti Szarvasmarha-egészségügyi Intézet havannai központjában ki is állították.

Castro bánatában irodája falára egy portrét festetett róla, újságcikkek tömegei méltatták Ubre Blanca tejelési képességeit, sőt, posztumusz számos kitüntetésben is részesült.

Egy másik diktátornak is különleges szokásai voltak, erről ide kattintva olvashatsz.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.