Különleges háziállatot tartott a miniszterelnök: a nemzet szimbóluma lett
Fidel Castro szupertehene a kubai nemzeti büszkeség szimbóluma. De hogyan került vele kapcsolatba az elnök?
Fidel Castro szupertehene a kubai nemzeti büszkeség szimbóluma. De hogyan került vele kapcsolatba az elnök?
Nem először esik meg a történelemben, hogy feszültté válik a kapcsolat Kuba és az Amerikai Egyesült Államok között. A 60-as években Fidel Castro eltávolítására több mint 600 terv született, köztük egészen hihetetlen elképzelések is.
Szeptember első napján egy pisztolycsőben elakadó golyó mentette meg az argentin elnökhelyettes életét, nem sokkal azt követően, hogy Salman Rushdie írót színpadon támadták meg. A közelmúlt merényletkísérletei nem előzmény nélküliek: a történelem jelentős figuráinak életére veszélyt jelentő támadásokat vesszük most sorra.
A szakáll, a szivar és a katonai egyenruha: mintha egy vérprofi marketingstáb dolgozott volna az 1960-as évek elején a férfiasság megtestesítőjén. Olyan alak, aki erős arcszőrzetével is tesztoszterontúltengését igyekszik nyomatékosítani, amit mellesleg sok ezer szeretőjével csak tovább erősít. Emellett terepszínű katonai ruhát és sapkát visel, mint a mindig ugrásra készen álló forradalmár, népének és ügyének hős védelmezője, aki ha kell, keménykezű vezér (igen, sokak szerint kissé túl kemény). Ehhez már csak hab a tortán a szigetország védjegyévé vált szivar, ami kötelező kiegészítője a Fidel Castro-brandnek. Íme, a macsó diktátor maga!
Szögezzük le az elején: az, hogy Kuba szivarfüstös, páratelt, fülledt levegőjében lehet valami afrodiziákum, nem nagy újdonság. Az, hogy egy keménykezű, macsó diktátor megszerez minden nőt, akit kiszúr magának, az is valahogy érthető. Ebből kiindulva már nem is olyan sok az a 35 000 fő, amennyire Fidel szeretőit becsülik. Mindenesetre elég nehéz elhinni, hogy csak nyolc gyereke lett.
A történelem leghíresebb szakállainak birtokosai között előkelő helyen szerepel a 2016-ban elhunyt kubai diktátor, Fidel Castro, akinek arcszőrzete annyira ikonikussá vált, hogy egy időben a CIA furfangos tervvel próbálta eltávolítani, hátha így megfoszthatják macsó imázsától a kommunista vezetőt.
Kevés fénykép futott be akkora karriert, mint az argentin születésű kubai gerillavezérről, Ernesto „Che” Guevaráról készült portré, amely kezdetben az ellenkultúra és a baloldali mozgalmak jelképe lett, később azonban a reklámipar és a popkultúra is felfedezte magának: vodkától farmernadrágon keresztül óvszerig szinte mindent hirdettek vele, számtalan mém, paródia és homage készült róla, sokan – köztük Diego Maradona – testükre tetováltatták a híres képet. De vajon milyen alkalomból, milyen célra és ki készítette a legendássá vált fotót?
Elégetett öltönyök, elrabolt filmrendező, szupertehenek, Skócia és Winnetou – a történelem legrettegettebb diktátorai gyakran igen különös passzióknak hódoltak.
Mielőtt gerillavezérként bevonult volna a történelembe (és a pólóboltok polcaira), Ernesto „Che” Guevara orvostanhallgatóként, legjobb barátja társaságában motorháton utazta körbe Dél-Amerika országait – az itt szerzett élmények egész elkövetkezendő életére kihatással voltak.