Paródiába illik, amit Amerikában kitaláltak Kuba ellen: több száz módszerrel tették volna el láb alól Fidel Castrót

Olvasási idő kb. 4 perc

Nem először esik meg a történelemben, hogy feszültté válik a kapcsolat Kuba és az Amerikai Egyesült Államok között. A 60-as években Fidel Castro eltávolítására több mint 600 terv született, köztük egészen hihetetlen elképzelések is.

Donald Trump amerikai elnök pár napja figyelmeztette Kubát , hogy kössön megállapodást az USA-val, mielőtt késő lesz. „NEM MEGY TÖBB OLAJ ÉS PÉNZ KUBÁBA – NULLA!” – írta közösségi oldalán. Nem ez az első eset, hogy az USA vezetése beavatkozna a karibi szigetország ügyeibe – az 1960-as években Fidel Castrót próbálta igen változatos módszerekkel eltávolítani. 

Miután Fidel Castro 1959-ben megdöntötte az amerikaiak által támogatott Fulgencio Batista rezsimjét, igen hamar egyértelművé vált, hogy a hatalomátvétel nem kedvez és nem tetszik az Egyesült Államoknak. Castro vezetése alatt az ország szocialista köztársasággá és a Szovjetunió egyre szorosabb szövetségesévé vált, ráadásul a szigetországban működő amerikai vállalatokat szinte egyik napról a másikra államosították.

Fidel Castro beszédet mond kubai híveinek három nappal azelőtt, hogy kivívta a győzelmet 1959-ben
Fotó: Hulton Archive / Getty Images Hungary

Megdönteni a kubai vezért, bármi áron

Az sem volt elhanyagolható tényező, hogy Fidel kommunista rezsimje azzal fenyegetett, hogy más országokban is felszítja a munkásmozgalom és a forradalom lángjait. Az USA vezetése rövid idő alatt eldöntötte: valamilyen módon mindenképp meg kell dönteni a kubai rendszert. A kérdés már csak az maradt, hogyan – különféle tervek születtek, a gazdasági szankcióktól kezdve a propagandán át egészen a merényletekig.

Fabián Escalante, a kubai titkosszolgálat korábbi vezetője 2006-ban döbbenetes számot közölt egy brit dokumentumfilmben: a CIA nagyjából négy évtized alatt 638 tervet eszelt ki Castro kiiktatására.

Hogy valóban ilyen rengeteg elképzelést kidolgoztak-e, valamelyest kétséges, ám az azóta nyilvánosságra hozott CIA-iratokból annyi kiderül, hogy egészen abszurdnak tűnő terveket is fontolóra vettek. Ráadásul az amerikai gengsztervilággal is hajlandó volt a CIA együttműködni: a bűnözők azért voltak dühösek a kubai vezetőre, mert bezáratta a szigetországban általuk üzemeltetett kaszinókat, így hatalmas bevételektől estek el.

Castro nagyon szeretett szivarozni – több amerikai merényletterv erre épített
Fotó: Serge Plantureux / Getty Images Hungary

A legbizarrabb amerikai tervek

Castro köztudottan szeretett szivarozni – a füstölnivaló megbütykölése előkelő helyen szerepelt a CIA tervei között. Az egyik elképzelés az volt, hogy robbanószerrel preparálják Castro szivarját, ám a megvalósításig végül nem jutott el a terv. Az viszont igen, hogy méreggel itassanak át füstölnivalót, amit át is adtak annak az ismeretlen egyénnek, akinek dolga lett volna eljuttatni azt Castróhoz – hogy pontosan mi lett a szivar sorsa, nem tudni. Annyi bizonyos, hogy a kubai vezetőhöz nem jutott el.

Ugyancsak méreg játszotta volna a főszerepet abban a kísérletben, amely során fagylaltot (egyes források szerint milkshake-et) preparáltak volna. A méregkapszulát az amerikai maffia emberei egy fagyasztóba tették, onnan kellett volna a havannai kávézó dolgozójának kivennie, és a fagyiba tennie.

A fizika azonban közbeszólt: a kapszula annyira odafagyott a hűtő oldalához, hogy a „merénylő” nem tudta onnan eltávolítani.

Az sem számított titoknak, hogy a kubai vezető szeretett búvárkodni
Fotó: Arne Hodalic / Getty Images Hungary

Merénylet a víz alatt

James Bond- vagy talán inkább Austin Powers-filmbe illik az a terv, amely 1963-ban nem valósult meg. Castro nagyon szeretett búvárkodni, így adta magát a dolog: robbanószerrel töltenek meg egy hatalmas kagylót, és színesre festik. Az elgondolás szerint a kubai politikus figyelmét bizonyára felkelti majd a különös élőlény, odaúszik, és: BUMMM! A terv nem valósult meg, ám valódiságát bizonyítja, hogy a CIA alaposan bevásárolt a tenger gyümölcséből.

Ugyancsak Castro tengeralatti szenvedélyét használta volna ki az az elképzelés, amelyhez egy búvárruhát gombával preparáltak volna – a kórokozótól a kubai vezér súlyos krónikus bőrbetegséget kapott volna. Ráadásként a légzőmaszkba a tuberkulózist okozó baktériumból is juttattak egy nagyobb adagot. A halálos búvárruhát egy ismert amerikai ügyvédnek, bizonyos James Donovannak kellett volna Castrónak ajándékoznia.

Idézőjel ikon

Az ügyvéd mit sem sejtett az ördögi tervből, és ez lett a dolog buktatója is: rossz búvárruhát adott oda a kubainak.

Szakáll nélkül kevésbé érezték volna az amerikaiak fenyegetőnek Castrót
Fotó: Michael Nicholson / Getty Images Hungary

Karakterrombolás amerikai módra

Még számos elképzelést főztek ki a CIA boszorkánykonyháján, melyek között akadt egy másik mérgezés Castro szeretőjének közreműködésével – Marita Lorenz az utolsó pillanatban visszavonulót fújt; több merényletkísérlet a maffia segítségével – a bűnbandák bevonását azért adták föl, mert túlságosan szervezetlenek, fegyelmezetlenek és gyanakvóak voltak; és még egy mérgezés, ezúttal egy tollba rejtett injekciós tűvel – a Kennedy-merénylet közbeszólt, és a tervet ejtették.

A CIA-nak az is eszébe jutott, hogy elegendő volna Castro megítélését lerombolni. Úgy gondolták, hogy a legjobb módszer az lenne, ha elérnék, hogy a politikus egy nyilvános beszéde alatt „furcsán” viselkedjen. A terv szerint a rádióstúdiót, ahonnan Castro bejelentkezett volna, egy LSD-hez hasonló szerrel fújták volna be, amitől a kubai vezető élő adásban kezdett volna hallucinálni, nevetségessé téve magát. Egy másik elképzelés ismét a szivarokat vette volna elő: a preparált füstölnivalók ideiglenesen zavarttá tették volna Castrót, pont egy televíziós beszédre időzítve.

A legördögibb karaktergyilkosság a cipőjén keresztül rombolta volna le Castro imidzsét: a lábbelibe rejtett szertől kihullott volna a szakálla.

A tervek nagy részének végrehajtását végül meg sem kísérelték, legtöbbjük csak elképzelés maradt. A Fidel Castro és rendszere jelentette fenyegetés pedig a hidegháború végével jelentőségét vesztette. A kubai politikus így egészen 2008-ig vezette országát: ekkor lemondott elnöki és hadvezéri posztjáról, majd három évvel később a Kubai Kommunista Párt első titkári posztjáról is. 2016. november 25-én hunyt el.

Nemcsak Castrót akarták bizarr módon eltenni láb alól – Churchill ellen is furcsa merényletet terveztek. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Több mint üres szénhidrát: ennyi értékes tápanyagot tartalmaz valójában a burgonya

Évek óta hallgatjuk, hogy a krumpli a fogyókúra legnagyobb ellensége és nem más, mint haszontalan keményítőhalom. Itt az ideje, hogy belássuk tévedésünket: a burgonya ugyanis valójában tele van káliummal, rosttal és vitaminokkal, amiket eddig nagyvonalúan figyelmen kívül hagytunk. Megmutatjuk, miért nem a szénhidráttól kell félned, és hogyan készítsd el úgy a burgonyát, hogy ne a lelkiismeret-furdalást, hanem az egészségedet tápláld.

Offline

Tudod, mi a blansírozás? Nagy konyhakvíz

Ha rutinos vagy a konyhában, akkor ez a kvíz nem fog ki rajtad. Ezúttal ugyanis arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a főzéssel kapcsolatos, olykor kacifántos elnevezésű fortélyokat.

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.