Térrendezés japán módra, profin

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Marie Kondo igazi világsztár. A még mindig csak 34 éves japán nő az elmúlt években világszerte millióknak segített észszerűbbé, élhetőbbé és harmonikusabbá tenni otthonát. A KonMari mára erős márkanév, Kondót a Time magazin 2015-ben a világ 100 legbefolyásosabb embere közé választotta, könyvei több mint 30 országban jelentek meg. Írásaiban nemcsak a rendezett otthon, de a helyrebillent életegyensúly ígéretével is kecsegtet.

Az Apartment Therapy a legfontosabb tudnivalókat foglalja össze a rendteremtés művésznőjéről.

A KonMari-módszer

Kondo rendteremtő módszere a nyugati ember számára felvillanyozóan újszerű, és alapjaiban változtatja meg a birtokláshoz és a tárgyainkhoz való viszonyunkat. Abból az alapfeltevésből indul ki, hogy csak azokat a dolgokat érdemes a környezetünkben tartanunk, amelyek jó érzéssel töltenek el bennünket. Vagyis amikor a mindent elborító tárgytengerben válogatunk, nem a „Kell ez nekem?” vagy a „Fogom-e még viselni?” a megfelelő kérdés, hanem az, hogy „Tud nekem örömet okozni?”.

Megmelegít? Gyönyörködtet? Feldob? Akkor maradjon! Legalább egy éve nem használtam? Valamiért nem szeretem, nem szívesen dolgozom vele? Menjen!

Ahhoz, hogy rendet tegyünk magunk körül, muszáj válogatnunk, és ha valami nem felel meg a fenti kritériumoknak, akkor annak mennie kell. Ruhák, könyvek, papírok, maradékok (a megkezdett tisztítószerektől a fél tasak fűszerig) és érzelmi töltöttségű tárgyak – ez legyen a szelektálási sorrend, és mindössze hat egyszerű szabályt kell tartanod a válogatás során.

  • kötelezd el magad a változás mellett,
  • képzeld el a számodra ideális életstílust,
  • szelektálással kezdj, vagyis válogasd szét kategóriák szerint a holmijaidat,
  • kategóriánként, ne helyiségenként haladj,
  • végül tedd fel az örömre vonatkozó kérdést

Ha jól csinálod, a vállalhatatlan felfordulásból rövid úton harmonikus otthon lesz.

A kezdetek

Kondo már gyerekkorában nagyon fogékony volt a harmonikus térrendezés iránt; otthon és az iskolában is szeretett rendezgetni, takarítani, pakolni. 19 éves egyetemista volt, amikor Tokióban első rendteremtő vállalkozását indította. Szintén fiatal korára és a japán kultúrára vezethető vissza módszereinek többsége is. Kondo korán megismerkedett a sintóval, s ennek az ősi vallásnak az alapértékeit munkájába is átmentette. A sintó szerint az élő és az élettelen dolgokban is szent erő, istenség lakik, amit jó megismerni, és kötelező tisztelni. Munkája előtt mindig meditál, szertartásosan hálát ad az őt vagy ügyfeleit szolgáló tárgyak addigi szolgálataiért, és ahogy fentebb is írtuk, az örömet adó, a szívhez szóló tárgyakat kutatja. Így minden marad, ami kell, és semmi, ami nem. 

Netflix

A Netflix 2018 végén indított sorozatot Kondó főszereplésével – az idei évet rendteremtési fogadalmakkal kezdők nagy örömére. A negyvenperces epizódokban extrém helyzeteket kell megoldania, olyanok háza táján rendet téve, akiket elborítanak felhalmozott tárgyaik. Az özvegy, aki szeretett férje holmijai között vész el, és az örök gyűjtögető is küzdelmes, de örömteli átalakulást tapasztal a 40 perces epizódokban. A tévézés is jól áll neki, nem véletlenül szerepelt már Japánban is számtalan tévéműsorban. Munkáját a „Tégy rendet Marie Kondóval” epizódjaiban tolmács is segíti, hogy minél jobban megértesse magát az ügyfelekkel, de az egyes részek végén erre már nincs is igazán szükség. A rend önmagáért beszél.

Könyvek

Kondó könyvei közül kettő már nálunk is kapható. A Rend a lelke mindennek... hozta meg Kondó számára a világsikert, emellett itthon is kapható a Tiszta öröm... című képeskönyv is, a legújabb The Life-Changing Manga of Tidying Up... című képregényes verzió, ahol egy fiktív mangakarakter vezet be a rendteremtés művészetébe, még nem. Írásait itthon is rengetegen olvassák – igaz, nem mindenkit bűvöl el teljesen a rendteremtésnek ez a módja. Vannak, akik szerint pazarlás kidobni a nemszeretem, vagy régen használt dolgokat, és nem helyes az adott érzelmi állapotunktól függően dönteni akár súlyos pénzekért megvásárolt dolgokról. De még ők is elköteleződnek egy-egy KonMari-módszer, például a vízszintesen pakolás mellett. 

Dobozok

Kondo nem gondolkodik bonyolult tárolórendszereken és fedeles, mindent elnyelő dobozokban, mert mint mondja, ezek akkor is a rend hamis illúzióját kelthetik, ha valójában csak belehánytuk a holmijainkat.

Inkább azt javasolja, hogy a tárolást is egyszerűsítsük le, amennyire csak lehet. A vegyes holmikat nagy átlátszó tasakba, az összehajtott ruhákat régi cipősdobozokba tehetjük, és érdemes fenntartani egy kincses fiókot is, ahová az érzelmi töltetű tárgyak kerülnek.

Ja, és persze weboldaláról is vásárolhatnánk megfelelő dobozokat, ha a 6 darabos, kilencven dollárt kóstáló minimál kivitelezésű papírkészleteket nem kapkodták volna el. Nem is baj, szerintem konmarisabb és költségkímélőbb módszer a már meglévő dobozainkat felhasználni.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Balázs Barbara
Balázs Barbara
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.