Illemszabályok maratonfutóknak

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A cél előtt ne szelfizgessen, ne igya túl magát és arra se játsszon, hogy majd a vizelési inger hajtja. És ez még nem minden!

Mindegy, hogy valaki csak most kóstolt bele a futásba vagy már régóta űzi, valószínűleg eljön az a pont, amikor elgondolkodik azon, vajon milyen lehet lefutni egy maratont. Nekünk sajnos még nincs benne tapasztalatunk, viszont belefutottunk (haha) egy infografikába a Run Rock 'n' Roll oldalán, ami tippeket ad, hogy mit hogyan (nem) kéne csinálni a táv lefutása előtt, közben és után. Tévhitek és okosságok a hajtás után!

Sokan tévesen gondolják úgy, hogy egy új cipővel csak jól járhatnak, pedig pont ellenkezőleg: mivel a lábbeli nincs bejáratva, feltörheti a lábát és lehet, hogy a fájdalomtól nem is tudja befejezni a versenyt. Ha mindenáron valami újat szeretne, vegyen inkább egy technikai felsőt, abból nem lehet baj.

Azt is megtudtuk, hogy a kidörzsölődött bőrrel nem érdemes keménykedni, mert ez nem azt jelenti, hogy milyen strapabíró, csupán azt, hogy nem ismeri sem a kidörzsölődésgátló zselét, sem a sebtapaszt.

Hasonlóképpen butaság az, ha teve módjára teletankolja magát vízzel a futás előtt. Annyit igyon csak, amennyi elég, ha pedig futás közben megszomjazik, úgyis helyeznek ki az út mellé poharakat. Viszont arra ügyeljen, hogy folyadékot kapjon fel az asztalról, ne valami mást, mondjuk vazelint. Ja, és rossz úton jár az a Run Rock 'n' Roll szerint, aki arra játszik, hogy majd a vizelési inger miatt gyorsabban fut.

Fotó: Suhaimi Abdullah / Europress / Getty

Attól, hogy a mezőny elejére áll, még nem fog gyorsabban futni, és mivel valószínűleg a gyorsak hamar elsodorják, érdemes azok közé állni, akik önnel közel azonos tempóban futnak.

Reméljük nem sokaknak jutott eddig eszébe, hogy a hátán viselje a sorszámot, emiatt ugyanis a célfotón nehézkesebb lesz az azonosítás, ami nem túl örömteli akkor, ha mondjuk a lefutott idővel kapcsolatban valami félreértés adódik. 

Ha nem a mellére ragasztandó sorszámába építik bele, akkor érdemes az időmérő chipet a cipőjére ragasztani, ilyenkor ugyanis pontosabban mér.

Fontos, hogy ne bízzon abban, hogy sikerült memorizálnia az útvonalat és mindenki más hülye, aki rossz irányba fut: valószínűleg ők tudják jobban, és hacsak nem sikerül az élre verekednie magát, kövesse őket vagy a kordonokat.

A győzelemi szelfit hagyja a szalagon túlra (és csak akkor, ha arrébb ment, és nem tartóztatja fel az ön mögött érkezőket), mert értékes időt veszíthet vele. Apropó cél: ne felejtsen el mosolyogni, hacsak nem akar úgy kinézni a fotón, mint egy zombi!

Fotó: www.runrucknroll.com
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.