A betegséget azért is szeretjük eltitkolni, mert valahol mélyen, sokszor a tudatunk alatt, bennünk él a meggyőződés, hogy a betegség szégyen. Azért rakja rád a sorsod, mert valamit rosszul csinálsz vagy gondolsz. Az erős és sikeres emberek nem betegszenek meg. Csak a lelkileg gyengék, a vesztesek. A betegség a legbiztosabb út, amely az elszegényedéshez vezet. Márpedig a szegénység a leglenézettebb, legsiralmasabb, leginkább elítélendő állapot.
Nincs más érték, csak a pénz. Nincs más út, csak a sikeres karrier. Dolgozz és csinálj pénzt! És lehetőleg soha ne öregedj meg, valamint semmiképpen, soha, semmilyen körülmények között NE LÉGY BETEG! Így szól a kor, a multinacionális és egyéb más cégek kimondatlan parancsa.
Légy mindig energikus, és csak dolgozz!
Tényleg erről lenne szó? Arról, hogy minden áldott nap, minden pillanatban energikusnak kell lenni, különben…?
Hogy egy halasztható műtétre – amely idővel majd halaszthatatlanná válik – azért várj egy-másfél évet, mert ellep a munka, mert épp új főnököt kapsz, mert gazdasági válságban az ember nem műtteti magát? Még a végén hiába mész egynapos sebészeti intézménybe – itt 24 óra alatt lehetsz túl a legszükségesebb beavatkozásokon –, a lábadozási időben – két nap – leépítenek, kirúgnak, felszámolják a státusod. És meddig lehet úgy dolgozni, hogy lázasan jársz be a munkahelyedre, hogy a migréntől, fejfájástól, allergiától kiütve zihálsz az íróasztalod fölött, és csak arra vársz, hogy kicsit jobban légy?
Meddig lehet anyukádat, a szomszéd nénit, a bébiszittert és ki tudja még, kit arra kérni, hogy félóránként mérje a gyerek lázát, adja be a legszükségesebb láz- és fájdalomcsillapítót, hogy megfőzze helyetted anya teáját meg anya levesét? Meddig még?
Azért fizet, hogy betegen is dolgozhasson
A barátnőm évek óta szabadúszó. Heti két-három alkalommal vállal munkát egy televíziós csatornánál, tulajdonképpen kellemesnek is nevezhetnénk a helyzetet, hiszen amíg ő dolgozik, a bébiszitter fut az egyik gyerekért az oviba, a másikért a suliba. Addig van velük otthon, míg haza nem ér. Ha megbetegszenek, néha még a beosztását is el tudja cserélni. Ha úgy alakul. Ha nem, újra a bébiszittert hívja. A múltkor azonban számolni kezdett, amúgy racionális nő, csak erre még nem is gondolt: kiszámolta, szinte annyit költ a pótmamára, mint amennyi a bevétele. Tehát megvásárolja a lehetőséget, hogy dolgozhasson. És egy fillérrel sem keres többet. Ellenben, ha ő beteg, soha nem marad otthon – „Isten őrizz, nem engedhetem meg magamnak!” –, szerintem már lábon kihordott néhány allergiás rohamot, egy mellhártyagyulladást, a múltkoriban egy szédüléses migrént cipelt két napig, hogy szinte nem is látott. Hogy hogy dolgozott mindeközben, ne kérdezd!
Most, hogy nyár van, kissé megnyugodott, jó ránézni, kisimult, azt mondja, igyekszik annyi időt tölteni a gyerekeivel, a szüleivel, amennyit csak lehet, most arra is van idő, hogy taknyos legyen, most lehet betegnek lenni, majd kikúrálja. Ja, igen, legközelebb csak szeptemberben kell dolgoznia…
Jobb a betegséget eltitkolni
Szóval betegségeinket praktikus okok miatt nem kezeltetjük, ugyancsak praktikus okokra hivatkozva, amíg lehet, munkahelyünkön is eltitkoljuk. Hiszen aki túl sokszor megy el betegállományba, akadályozza a munkát, mert a legtöbb helyen a sorozatos leépítések miatt már olyan kevés ember dolgozik, hogy lehetetlenség a kiesőt pótolni. Így aztán a betegséget jobb eltitkolni. Kisebb egészségügyi gondjait mindenki maga próbálja kezelni, s csak akkor keresi fel az orvost, amikor már nem segítenek a vény nélküli szerek.
Erős, egészséges, olcsó, fiatal munkaerő áll a kapuk előtt bebocsátásra várva. Aki beteg, akinek a gyereke beteg, nem teljesít százszázalékosan. Tehát nincs szükség rá. Előbb-utóbb egy hosszabb betegség akár az állásunkba kerülhet. Rendben van ez így?
Te hogy gondolod? Mikor voltál utoljára betegállományban? Megosztod velünk és a Dívány olvasóival?
Észrevételeidet, történetedet várom itt kommentben, vagy küldd el a bea@divany.hu e-mail címre.
