6 elképesztő építészeti hiba, amit a leggyakrabban elkövetünk a felújítás során

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Építkezés vagy lakásfelújítás során sokszor több tíz- vagy akár százezer forintot is kidobhatunk fölöslegesen az ablakon néhány olyan jelentéktelennek tűnő mozzanattal, melyek nem csupán a pénztárcánkra lehetnek súlyos következménnyel, hanem az otthonunk milijőét is meghatározhatják.

Melyek lehetnek ezek a buktatók? Ezeket gyűjtöttük össze Fábián Zoltán, a Mapei Kft. okleveles építőmérnökének segítségével, aki a hibák említése mellett abban is segítségünkre volt, hogy mit tegyünk a melléfogások elkerülése érdekében.

1. Nem készülünk fel kellően

„Gyakori hiba, hogy nem látjuk át, hogy mit szeretnénk – kezdi szakértőnk. Kész burkolás után döntünk például a fürdőszobaszekrényről, amiben a beépített világításhoz utólag szeretnénk egy

konnektort. Fontos, hogy megfelelő időt szánjunk a felkészülésre. Lássuk át, hogy milyen feladatokat, milyen munkafázisokat akarunk elvégeztetni, mi hova fog kerülni, el fog-e férni, mi kell hozzá, hogy működjön. De legalább ilyen fontos, hogy mind pénzügyileg, mind munkafolyamatok szervezése vagy épp az anyagok, termékek tárolása szempontjából is lássuk át, hogy hogyan valósítható meg a munka. Természetesen ehhez idő kell, és sok egyeztetés a kivitelezőkkel.”

Vannak olyan munkafázisok, amelyek nem cserélhetők fel egymással a lakásfelújítás során
Fotó: Thomas Barwick / Getty Images Hungary

2. Nem a saját valós és várható igényeink szerint építkezünk, újítunk fel

„Nagyon gyakori hiba, hogy divatokat, megszokásokat követünk. Fontos, hogy tisztában legyünk a saját életvitelünkkel, a család valós jelenlegi és várható igényeivel. Egy jó építész egy családi ház tervezését úgy kezdi, hogy megismerkedik a megrendelővel. Van, akinek jó az amerikai konyha, van, akinek nemcsak a nappali kell, hogy külön legyen, hanem az étkező és a konyha is. Van, akinek jó a többszintes ház, van, akinek nem. Van, aki a fürdőszobába szeretné a mosógépet, van, aki a konyhába, és van, aki ragaszkodik a külön mosókonyhához.”

Mielőtt belevágnánk a felújításba vagy az építkezésbe, gondoljuk végig, nekünk milyen otthon lenne igazán kényelmes
Fotó: ljubaphoto / Getty Images Hungary

3. Hirtelen felindulásból döntünk

„Többször beszéltem olyan ügyféllel, aki minden kérdés nélkül panaszkodott a háza színére. Nem azért, mert nem olyan lett, mint amit kiválasztott, hanem azért, mert pont olyan lett. Ez a döntés akkor egy színmintán jó döntésnek tűnt.

Olyan szép volt a minta, de ma már nem szereti látni a ház falán.

Fontos, hogy gondoljunk arra, hogy egy-egy döntésünk akár évtizedekre szól. Nem az a cél, hogy hazavigyük azt, ami olyan szép volt a bemutatóteremben. Ugyanúgy nem az a cél, hogy a legfrissebb trenddel kápráztassuk el a rokonokat, ismerősöket. Olyat válasszunk, úgy készítsük készíttessük el a felújítást, amivel a család minden tagja hosszú távon szeretne együtt élni.

A festék színének kiválasztása is nagyon fontos mozzanat
Fotó: AJ_Watt / Getty Images Hungary

4. Okosban akarunk egyről a háromra jutni, és ezért kettőre sem sikerül

„Az építőiparból sajnos rengeteg rémtörténetet lehet hallani, akár kivitelezőkkel, akár a beépített termékekkel, akár a garanciális problémák kezelésével kapcsolatban. Fontos, hogy minden döntésünket, kivitelező- vagy anyagválasztásunkat járjuk alaposan körbe. Csak megbízható, leellenőrizhető kivitelezőt és termékeket válasszunk. Törekedjünk a tartós, jó ár-érték arányú megoldások választására. Az elsődleges cél az legyen, hogy az igényeimnek, ízlésemnek hosszú távon megfelelő megoldást válasszak, a reális lehetőségeken belül kedvező áron és időben.”

Legyünk körültekintőek, amikor szakembereket választunk a kivitelezéshez
Fotó: EThamPhoto / Getty Images Hungary

5. Nem tisztázzuk a részleteket a kivitelezőkkel

„A legtöbb félreértés természetesen nem a megrendelt felújítási munka alapfolyamatait érinti, hanem például a szakipari szerkezetek csatlakozását, vagy a gyakran a megrendelő által magára vállalt feladatokat. Burkolás előtt jó, ha kész a festés, de biztos az is, hogy még lesz javítás a festésen burkolás után. A gépészet vagy elektromos hálózat alapszerelését még a befejező szakipari munkák előtt készítik el, majd azt befejezve jöhet vissza a víz-gáz-fűtés szerelő és a villanyszerelő szerelvényezni, befejezni a munkát. Biztosan mindkét fél ugyanazt gondolja arról, hogy például ki fogja felszerelni a csillárokat?

Ugyanígy kényes pont szokott lenni a nem a szakmunkát érintő feladatok elvégzésének tisztázása is.

Kinek a dolga kipakolni a helyiségből, majd a munka végeztével visszapakolni? Kinek a feladata megvédeni a már meglévő felületeket, kitakarítani a munkakezdés előtt vagy után?”

6. Nem képezünk tartalékot

Készítsünk költségvetést, és képezzünk tartalékot a váratlan kiadásokra
Fotó: staticnak1983 / Getty Images Hungary

„Ugye sokszor láttunk már olyat, hogy egy építkezésen látszott, hogy hol kezdett elfogyni a pénz. Látszik, hogy mely munkafolyamatokig építették be a drágább, jobb anyagokat, és hol jött el, amikor a »mindegy, mennyire jó ár/érték arányú lenne egy-egy megoldás, már csak a minél olcsóbban be tudjuk fejezni az építkezést« cél vezérelte a megrendelőt. Egy építkezés, de különösen felújítás esetén fontos, hogy ne tervezzünk anyagi lehetőségeink határáig. Egészen biztosan lesznek olyan meglepetések, olyan munkák, feladatok, amikre eredetileg nem gondoltunk, és ma már sajnos az árak sincsenek kőbe vésve” – hívja fel a figyelmet Fábián Zoltán építészmérnök. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.