Aggasztó dolog történt egy európai repülőtéren, a nyári utazások is veszélybe kerülhetnek

Egy nő fáradtan várakozik a bőröndje mellett ülve a repülőtéren
Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Egy olasz repülőtér kifogyott a kerozinból, több másik helyen pedig korlátozásokat vezettek be. Ha elhúzódik az iráni háború, drágábbak lehetnek a repülőjegyek, és járattörlésekre is számítani kell.

A dél-olaszországi Brindisi repülőterén elfogyott az üzemanyag kedden, és több itáliai légikikötőben tankolási korlátozásokat vezettek be.

Egyelőre átmeneti az üzemanyaghiány

A repülőtér közleménye szerint Brindisiben átmeneti a kerozinhiány, és várhatóan kedden kora délutántól ismét biztosítani tudják az induló gépek feltöltését.

A Puglia tartomány légi közlekedéséért felelős Antonio Maria Vasile szerint nincsen vészhelyzet, de

Idézőjel ikon

az utóbbi napokban a korábban már korlátozást bevezető repülőterekről érkező gépek teljesen felemésztették Brindisi üzemanyag-tartalékát.

Mint ismert, a milánói Linate, Bologna, Treviso és Velence repülőterén április 4-től vezettek be korlátozásokat. A sürgősségi, valamint a három óránál hosszabb távolságot fedő járatokat kivéve minden más repülőgép legfeljebb 2000 liter kerozint tankolhat.

Hasonló korlátozás lépett léletbe a dél-olaszországi Reggio Calabria és az Adria-parti Pescara repülőterén is.

Minden az iráni háborún múlik

Az olasz légügyi hatóság elnöke szerint a nehézségek a húsvéti csúcsforgalommal függnek össze, nem pedig a Hormuzi-szoros lezárásával. Pierluigi Di Palma azonban néhány napja azt mondta az ANSA olasz hírügynökségnek, hogy „ha a konfliktus folytatódik, annak következményei lesznek” a légi közlekedésben.

Az olasz reptéri üzemeltetők is igyekeznek megnyugtatni a kedélyeket: a velencei, trevisói és veronai reptereket kezelő Save csoport szerint a probléma egyetlen beszállítót érint, és más szolgáltatók biztosítják az üzemanyag-ellátást.

Drágulhatnak a nyári repülőjegyek

A légitársaságok azonban kevésbé optimisták. A Lufthansa szerint ázsiai reptereken már most is gondok vannak, és minden attól függ, hogy meddig tart az iráni konfliktus.

A Ryanair közölte, hogy rövid távon nincs hiány, de

ha a háború májusig vagy júniusig elhúzódik, egyes európai repülőtereken nem zárható ki, hogy akadozni fog az üzemanyag-ellátás.

Az ír diszkont légitársaság figyelmeztetett arra is, hogy az üzemanyagárak márciusban megduplázódtak. Emiatt arra számítanak, hogy a magasabb költségeket húsvét után és nyáron a társaságok az utasokra hárítják majd, vagyis drágábbak lesznek a repülőjegyek.

Európa a repülőgép-üzemanyag harmadát importálja, és az utóbbi években több finomító is bezárt, ami tovább növelte a kiszolgáltatottságot. Ha a helyzet nem javul, a nyári szezonban jegyáremelkedésre, járattörlésekre és átütemezésekre is számítani kell.

Kiderült, meddig tart ki Magyarország stratégiai olajkészlete, miközben minimális az esély arra, hogy az olaj nemzetközi ára a tavalyi szintre csökkenjen.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?