Annyi malacot tartanak ebben a házban, hogy szinte egész Magyarország jóllakhatna belőle

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Megnyílt Kína első vertikális sertésfarmja. A 26 emeletes épület hazánk sertéshús fogyasztásának majdnem teljes egészét képes lenne fedezni.

A csúcstechnológiával felszerelt állattelepen 1,2 millió malacot képesek egyszerre tartani. Ezhou város különlegessége a kínai Hebei tartományban, Wuhantól alig 80 kilométerre fekszik. Az európai szemmel komoly állatjóléti kérdéseket is feszegető építmény működése húsipari szempontból egyelőre sikeresnek bizonyult. 

A malacokkal teli, óriási épületben tavaly októberben indult a termelés körülbelül 4 ezer koca érkezésével. A külsejét tekintve inkább irodának tűnő épült a legmodernebb technológiával felszerelt, és több mint egymillió malacnak adhat majd otthont, ha teljes kapacitását kihasználják. 

Ebben a házban malacok élnek, tömegével

A disztópikus kialakítású betonmonstrum egy kínai cementipari vállalat, a Zhongxin Kaiwei legújabb üzleti fejlesztése. A cég megtalálta az építőipari piaci rést. Mivel a kínaiak egyik leggyakoribb fehérjeforrása a sertéshús, így nagyot gondoltak, és egy több millió ember ellátására alkalmas állattartó telepet alkottak meg, igencsak kis alapterületen.

Idézőjel ikon

A sertéstenyésztés azért is nagy üzlet Kínában,

mert a világ sertésfogyasztásának mintegy felét a távol-keleti ország adja. Az előrejelzések szerint tíz éven belül 60,77 millió tonnára nő majd az éves fogyasztásuk. Az afrikai sertéspestis megjelenése azonban az itteni állatállományt is megtizedelte, így a szeparált körülmények között tartott állatok jelenthetnek akár nagyobb biztonságot is a hús előállítására tekintettel. 

 A rácsok mögött állatok élnek

A helyeik és az építész szakma sokszor csak malachotelként emlegeti az épületet, ami a magyar sertésfogyasztást az év jelentős részében egymaga képes lenne ellátni (hazánkban éves szinten 550 tonna körüli sertést vágnak, az egy főre jutó fogyasztás éves szinte 30 kiló körüli). A kínai malachotel épületében 800 ezer négyzetméteren folyik a malacok nevelése és a sertések feldolgozása. Egyszerre 650 ezer állatnak képes otthont adni, évente pedig ennek duplájának. 

Idézőjel ikon

Mindez azt jelenti, hogy egy átlagos háztáji disznóól töredéke, 1,2 négyzetméternyi terület jut az egyes állatoknak.

Ha pedig az éves vágásokkal számolunk, kiderül, hogy percenként 2 disznót dolgozhatnak majd fel itt teljes kapacitás mellett. Az itt dolgozóknak kiemelt higiéniai szabályoknak kell megfelelniük, van, hogy egy hétig nem hagyhatják el az épületet.

Idézőjel ikon

Az állatok ürülékét fűtésre használják majd a tervek szerint.

Matthew Hayek, a New York University professzora arra figyelmeztetett, hogy ekkora mennyiségű állat mellett a zoonotikus betegségek veszélye is megnőhet, és ugyan maga a telep kialakítása csökkentheti a kórokozókkal való interakciókat, ha egy betegség mégis bekerül, az futótűzként terjedhet az állományban. 

A vertikális állattenyésztés egyre inkább elterjed, ahogy a vertikális mezőgazdaság is egyre elfogadottabbá válik, hiszen kevesebb a hely világszerte a mezőgazdasági tevékenységekre. Ebben a cikkünkben utóbbiról olvashatsz.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.