Minden 3. vádlottat elítéltek: így zajlott a legnagyobb magyar boszorkányper

Olvasási idő kb. 4 perc

Vajon miként zajlottak a boszorkányüldözések a középkori Magyarországon? Utánajártunk az egyik leghírhedtebb per történetét felderítve.

A boszorkányperek köré a 20. század profanizálódása közepette számos legendát szőttek, a mai kor embere leginkább a popkultúra nyomán jut némi félinformációhoz. A középkorban a katolikus, majd a reformáció során születő egyéb, keresztény gyökerű egyházak viszonyát a pogánysághoz, a babonákhoz és vélt képviselőikhez a Biblia szabályozta. Hogy kit tekintettek az ördög cimborájának, szintén a könyvek könyve, illetve később az ismertebb inkvizítorok által megalkotott leírások alapján dőlt el. Hazánkban leginkább a reformáció elterjedését követően folytak eljárások a boszorkányoknak hitt emberek ellen. 

A végzetes bélyeget nemcsak nők, férfiak is megkaphatták akkoriban. Nyugat-Európában arányaiban jóval több ízben tettek próbára a 15-18. század közötti időszakban boszorkánynak vélt személyeket, hazánkban alig 1000 embert érintettek a boszorkányperek. Ezek közül kettő emelkedett ki a többi közül. Az 1728-ban lezajlott, 12 áldozatot követelő szegedi perről ebben a cikkünkben már megemlékeztünk, a másik jelentősebb magyarországi boszorkányper Debrecenhez köthető.

Magyarországon sokáig nem voltak gyakoriak a boszorkányperek
Fotó: Jacob Maentz / Getty Images Hungary

Kétféle boszorkányban hittek a középkorban

VIII. Ince pápa 1484-ben pápai bullát adott ki a boszorkányság ellen. Hazánkban Könyves Kálmán uralkodása idején születtek meg az első állami törvények a boszorkányokkal kapcsolatban. A törvénykönyv az ördöggel való cimboraság két formáját különböztette meg, az egyik a strigae, ezeknek a seprűnyélen lovagló, a gyermekek riogatására való nőalakoknak létezését nem is ismerték el, míg a maleficik bűbájjal ártó emberek voltak, akik ellenlábasaikra rontást hoztak. Ők voltak azok, akiket a közvélekedés is boszorkányként tartott számon. 

Érdekes módon a boszorkányság sohasem számított crimen exceptumnak, azaz különleges bűntettnek hazánkban. Éppen ezért ezekkel a vádakkal általában csak a helyi hatóságok foglalkoztak. A vármegyei, az úriszéki vagy a városi bíróság, néha pedig a faluszék döntött. 

A hamisan vádaskodókat is megbüntették
Fotó: clu / Getty Images Hungary

Az ítéletek sem voltak olyan kemények, mint másutt: a pénzbírság mellett a leggyakoribb büntetés a testi fenyítés volt ekkoriban. Azok is büntetésben részesülhettek, akik ártatlanokat vádoltak meg boszorkánysággal:

Idézőjel ikon

„Egy klasszikusnak tekinthető eset: Tót Katát 12 korbácsütésre és 6 forint pénzbírságra ítélték, mivel Vad Pistánét három tanú előtt (Nagy Mihályné, Zsarkó Kata, Oláh Mari) kurtizánnak és boszorkánynak titulálta. (A 6 forint felét a városnak, felét a sértettnek kellett kifizetnie."

 — áll Schram Ferenc Magyarországi boszorkányperek 1529-1768 című művében.

Egyes pogány hagyományok tovább élhettek a keresztény Magyarországon

Hazánkban azért sem vált elterjedtté a boszorkányüldözés, illetve a boszorkányperek, mert még élt a táltosok hagyománya, és ők valamiképpen kívül estek ezek a kategórián, tevékenységüket áldásosnak tekintették hosszú évszázadokkal a kereszténység elterjedését követően is. Aki pedig tudta bizonyítani, hogy nem boszorkány, az ellen peres eljárás sem indult. 

A táltosokat még a középkorban is tisztelet övezte, de a boszorkányságot büntették
Fotó: Stefano Madrigali / Getty Images Hungary

Változást az hozott, amikor Habsburg uralkodó került a magyar trónra. Az ország három részre szakadásával, a törökellenes háborúkkal együtt a járványok is egyre könnyebben terjedtek, amihez az urbanizáció is hozzátett, az 1700-as években számos alkalommal pusztítottak a betegségek, és az időjárás sem volt kegyes, a sok, egymást követő aszályos év miatt az alultápláltság sem segítette a betegek túlélési lehetőségeit. A körülmények hatására elkezdtek más szemmel nézni a furcsának tartott emberekre, és

Idézőjel ikon

hirtelen több településen is boszorkánysággal vádoltak meg embereket.

A már említett szegedi per mellett Debrecenben is tartottak egy nagyszabású eljárást, mely során minden addiginál több férfi és nő ült a vádlottak padján. 

Vándorprédikátorok lázították a népet a boszorkányok ellen

Debrecen azért is volt különleges a boszorkánypereket tekintve, mert a reformáció hazai fellegvárában minden más városhoz képest is sok per zajlott a 16-18. század során, összesen 78 eljárást dokumentáltak. Ehhez az ide érkező, református és evangélikus vándorprédikátorok tevékenysége is nagyban hozzájárult a történelmi dokumentumok szerint.

A reformáció terjedésével és a városiasodással gyakoribbá váltak a boszorkányperek is Debrecen környékén
Fotó: duncan1890 / Getty Images Hungary

A közel kétszáz év alatt 88 boszorkányt ítéltek el Debrecenben. A perek igazán az 1720-as évektől váltak gyakorivá, ekkoriban telepítették be a törökök által elpusztított egykori falvakat ismét lakókkal. De az évente indított 1-2 per még úgy is elmaradt más országok gyakorlata mellett, hogy a magyarországi településekhez képest szinte tömegesnek számított. 

A perek során a vádlottak harmadát ítélték el, kicsit csalóka módon java részüket nem is boszorkányságért, hanem egyéb bűncselekményekért. Istenkáromlás, házasságtörés, lopás, rablás szerepelt a bűnlajstromukban. 

Idézőjel ikon

Nemcsak az egyházi, a világi bíróság elé is ki kellett állniuk a vádlottaknak. Összesen 21 embert ítéltek halálra utóbbi perek során. Közülük 11 férfi volt.

Ha a vallatás nem járt eredménnyel, következett a tortúra
Fotó: clu / Getty Images Hungary

A boszorkánypróba volt a legnehezebb

A vádlottakat itt is leginkább kínvallatással hallgatták ki. A spanyolcsizma és a hüvelyszorítás mellett kínpadra vonták és csigába húzták őket, hogy kicsikarják válaszaikat. A legtöbb vádlott a kínzások hatására tört meg, és ismerte be bűneit. Azoknak, akik így sem vallottak, ki kellett állniuk a tortúrát, boszorkánypróbát is.

A leggyakoribb teszt a vízpróba volt: a vádlott kezét és lábát összekötözték, és ha fennmaradt a vízen, boszorkánynak titulálták, azonban ha elmerült és megfulladt, akkor ártatlannak ismerték el. Mérleg-, ima- és szúráspróbát is alkalmaztak olykor, és az ördög jeleit is keresték a vádlott testén. 

Ha érdekel, milyen különleges perek zajlottak még a középkorban, ezt a cikkünket ajánljuk figyelmedbe. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.