Vajon miként zajlottak a boszorkányüldözések a középkori Magyarországon? Utánajártunk az egyik leghírhedtebb per történetét felderítve.
A boszorkányperek köré a 20. század profanizálódása közepette számos legendát szőttek, a mai kor embere leginkább a popkultúra nyomán jut némi félinformációhoz. A középkorban a katolikus, majd a reformáció során születő egyéb, keresztény gyökerű egyházak viszonyát a pogánysághoz, a babonákhoz és vélt képviselőikhez a Biblia szabályozta. Hogy kit tekintettek az ördög cimborájának, szintén a könyvek könyve, illetve később az ismertebb inkvizítorok által megalkotott leírások alapján dőlt el. Hazánkban leginkább a reformáció elterjedését követően folytak eljárások a boszorkányoknak hitt emberek ellen.
A végzetes bélyeget nemcsak nők, férfiak is megkaphatták akkoriban. Nyugat-Európában arányaiban jóval több ízben tettek próbára a 15-18. század közötti időszakban boszorkánynak vélt személyeket, hazánkban alig 1000 embert érintettek a boszorkányperek. Ezek közül kettő emelkedett ki a többi közül. Az 1728-ban lezajlott, 12 áldozatot követelő szegedi perről ebben a cikkünkben már megemlékeztünk, a másik jelentősebb magyarországi boszorkányper Debrecenhez köthető.
Kétféle boszorkányban hittek a középkorban
VIII. Ince pápa 1484-ben pápai bullát adott ki a boszorkányság ellen. Hazánkban Könyves Kálmán uralkodása idején születtek meg az első állami törvények a boszorkányokkal kapcsolatban. A törvénykönyv az ördöggel való cimboraság két formáját különböztette meg, az egyik a strigae, ezeknek a seprűnyélen lovagló, a gyermekek riogatására való nőalakoknak létezését nem is ismerték el, míg a maleficik bűbájjal ártó emberek voltak, akik ellenlábasaikra rontást hoztak. Ők voltak azok, akiket a közvélekedés is boszorkányként tartott számon.
Érdekes módon a boszorkányság sohasem számított crimen exceptumnak, azaz különleges bűntettnek hazánkban. Éppen ezért ezekkel a vádakkal általában csak a helyi hatóságok foglalkoztak. A vármegyei, az úriszéki vagy a városi bíróság, néha pedig a faluszék döntött.
Az ítéletek sem voltak olyan kemények, mint másutt: a pénzbírság mellett a leggyakoribb büntetés a testi fenyítés volt ekkoriban. Azok is büntetésben részesülhettek, akik ártatlanokat vádoltak meg boszorkánysággal:
„Egy klasszikusnak tekinthető eset: Tót Katát 12 korbácsütésre és 6 forint pénzbírságra ítélték, mivel Vad Pistánét három tanú előtt (Nagy Mihályné, Zsarkó Kata, Oláh Mari) kurtizánnak és boszorkánynak titulálta. (A 6 forint felét a városnak, felét a sértettnek kellett kifizetnie."
— áll Schram Ferenc Magyarországi boszorkányperek 1529-1768 című művében.
Egyes pogány hagyományok tovább élhettek a keresztény Magyarországon
Hazánkban azért sem vált elterjedtté a boszorkányüldözés, illetve a boszorkányperek, mert még élt a táltosok hagyománya, és ők valamiképpen kívül estek ezek a kategórián, tevékenységüket áldásosnak tekintették hosszú évszázadokkal a kereszténység elterjedését követően is. Aki pedig tudta bizonyítani, hogy nem boszorkány, az ellen peres eljárás sem indult.
Változást az hozott, amikor Habsburg uralkodó került a magyar trónra. Az ország három részre szakadásával, a törökellenes háborúkkal együtt a járványok is egyre könnyebben terjedtek, amihez az urbanizáció is hozzátett, az 1700-as években számos alkalommal pusztítottak a betegségek, és az időjárás sem volt kegyes, a sok, egymást követő aszályos év miatt az alultápláltság sem segítette a betegek túlélési lehetőségeit. A körülmények hatására elkezdtek más szemmel nézni a furcsának tartott emberekre, és
hirtelen több településen is boszorkánysággal vádoltak meg embereket.
A már említett szegedi per mellett Debrecenben is tartottak egy nagyszabású eljárást, mely során minden addiginál több férfi és nő ült a vádlottak padján.
Vándorprédikátorok lázították a népet a boszorkányok ellen
Debrecen azért is volt különleges a boszorkánypereket tekintve, mert a reformáció hazai fellegvárában minden más városhoz képest is sok per zajlott a 16-18. század során, összesen 78 eljárást dokumentáltak. Ehhez az ide érkező, református és evangélikus vándorprédikátorok tevékenysége is nagyban hozzájárult a történelmi dokumentumok szerint.
A közel kétszáz év alatt 88 boszorkányt ítéltek el Debrecenben. A perek igazán az 1720-as évektől váltak gyakorivá, ekkoriban telepítették be a törökök által elpusztított egykori falvakat ismét lakókkal. De az évente indított 1-2 per még úgy is elmaradt más országok gyakorlata mellett, hogy a magyarországi településekhez képest szinte tömegesnek számított.
A perek során a vádlottak harmadát ítélték el, kicsit csalóka módon java részüket nem is boszorkányságért, hanem egyéb bűncselekményekért. Istenkáromlás, házasságtörés, lopás, rablás szerepelt a bűnlajstromukban.
Nemcsak az egyházi, a világi bíróság elé is ki kellett állniuk a vádlottaknak. Összesen 21 embert ítéltek halálra utóbbi perek során. Közülük 11 férfi volt.
A boszorkánypróba volt a legnehezebb
A vádlottakat itt is leginkább kínvallatással hallgatták ki. A spanyolcsizma és a hüvelyszorítás mellett kínpadra vonták és csigába húzták őket, hogy kicsikarják válaszaikat. A legtöbb vádlott a kínzások hatására tört meg, és ismerte be bűneit. Azoknak, akik így sem vallottak, ki kellett állniuk a tortúrát, boszorkánypróbát is.
A leggyakoribb teszt a vízpróba volt: a vádlott kezét és lábát összekötözték, és ha fennmaradt a vízen, boszorkánynak titulálták, azonban ha elmerült és megfulladt, akkor ártatlannak ismerték el. Mérleg-, ima- és szúráspróbát is alkalmaztak olykor, és az ördög jeleit is keresték a vádlott testén.
Ha érdekel, milyen különleges perek zajlottak még a középkorban, ezt a cikkünket ajánljuk figyelmedbe.
