Rúzsa Magdi: „Most már tudom, mi az a teljesség”

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az énekesnő, aki jelenleg is a Papírsárkány turnéval járja az országot, hármas ikrei februári születését követően júliusban állt újra színpadra. Összetartó nagycsalád nélkül ez nem menne, mondta el Magdi a Díványnak adott interjújában, melyben természetesen az anyaság átformáló élményéről is kérdeztük.

Ma este Bordányban ad koncertet Magdi és zenekara, szeptember végéig pedig még tizenkét helyszínen csendülnek fel az énekesnő dalai. Lujza, Keve és Zalán születése Magdi egész életét átformáló élményt jelentett, a színpad pedig minden korábbinál biztosabb hellyé vált számára, árulta el az énekesnő a Díványnak.

Más érzés a színpadra állni édesanyaként, mint annak előtte volt?

Rúzsa Magdi anyaként is ugyanolyan dinamikus előadó, mint korábban volt
Fotó: Bodó Gábor

Valamennyiben más: az ember másképp indul el otthonról, és másképp is érkezik haza. A színpad viszont nagy biztonságot ad: látom kívülről saját magam, ez egy stabil, jó pont, ahol teljesen fel tudok szabadulni. Ez az az érzés, amikor belépsz egy olyan szobába, ahol pontosan tudod, hogy minek hol van a helye.

Más energiákat érzel most a színpadon, három baba édesanyjaként?

Egy baba is nagyon megváltoztatja az ember életét. Valóban nehéz, hogy egészen megváltozik az ember napirendje, és kell is, hogy ebből ki tudjak szakadni időnként. Persze ilyenkor is munkával töltöm az időt, de mégis mást csinálok, mint otthon. Most is tíz nap szünet után koncertezem újra, nagyon furcsa érzés újra autóban ülni, mégis kell. Vannak persze szövegek, amiket most, anyaként már másként is tudok értelmezni, mint korábban. A dalok jönnek egymás után, én pedig meg-megállok – tudom, hogy melyiket életem milyen fázisában írtam vagy írtuk. Miközben éneklem őket, szinte szembejönnek velem az arcok.

Olyan ez, mintha a történetemet olvasgatnám, vagy egy film pörögne előttem. Most már tudom, mi a teljesség – eddig fogalmam sem volt róla, mi az a család. Most tudom, hogy kerek minden.

Eddig a mérleg nyelve mindig kibillent valamerre, most viszont minden tökéletes egyensúlyba került. Ez az, ahol most vagyok.

Honnan nyered az energiát a családhoz és a művészetre?

Nem tudom! Vannak pillanatok, amikor én is csak ülök, nézek magam elé, és nevetek, fogalmam sincsen, hogyan sikerül mindezt véghez vinni. Hála az égnek van bennem energia.

Biztosan volt elképzelésed az anyaságról előzetesen is – ezt sutba kellett dobnod, amikor kiderült, hogy három gyermeked születik?

Volt egy elképzelésem arról, milyen anyának lenni a gyerekek számától függetlenül, ez teljesen megdőlt.

De az is, ahogyan elképzeltem, hogy fogom összeegyeztetni a karriert az anyasággal. Szerencsére jobban csinálom, mint ahogyan elképzeltem.

Persze előre építkeztem éveken át, hogy körülöttem minden stabil legyen.

Gyermekeidet meg is mutatod a közösségi oldalakon, meg nem is, hiszen az arcuk sosem látszik. Tudatosan óvod őket attól, hogy közszereplőkké váljanak?

Interjúnkból is kiderül, hogy Magdi teli van energiával – de gyermekeit nem mutogatja a közösségi médiában

Azt gondolom, hogy egy nap majd eldöntik, akarják-e ezt. A civil életben mindenkinek szívesen megmutatom őket, de olyan cudar világot élünk, ami a social médiát illeti, amit ott művelnek egymással az emberek a bullyingtól kezdve… Amennyit én imádkoztam ezekért a gyerekekért, nem akarom, hogy bárki akár csak egy rossz szót is írjon róluk oda. Nem akarom ennek kitenni a gyerekeket.

Biztosan szembesültél már azzal, hogy az anyák társadalmi elvárásokkal találhatják magukat szembe – még akkor is, ha nem közszereplők, márpedig te az vagy. Mit érzel ebből?

Azt senki nem tudhatja, milyen anya vagyok, kivéve a gyerekeim. Én tudom, hogyan akarom csinálni: itt van egy kerítés, amit senki nem léphet át. Ha tanácsot akarok majd kérni, megteszem, de olyasmiben, amiben más nem tud segíteni, nem fogok tanácsot kérni. 

Úgy csinálom, ahogy jónak látom, kihozom magamból a maximumot.

Persze mi egy összetartó család vagyunk, mások emiatt a kilátásaim, mint annak, akinek nincs segítsége. Másképp én sem csinálhatnám így.

Mit adott neked az anyaság?

Ezt nem lehet leírni, nem is tudom kifejezni. Hatalmas szeretetgombóc vagyok, minden nap minden pillanatában összeölelgetném őket. Az egész annyira sokat adott, hogy azt leírni sem lehet. Lubickolok az anyaságban.

A karrieredben most mire készülsz legjobban?

Jövő februárban az Arénában lépünk fel, ez nagyon komoly feladat, de ugyanúgy dolgozom tovább, születnek az új dalok, a zene megy tovább.

Az arénakoncertig van még fél év, de elárulhatsz már valamit róla?

Egyelőre még nem mesélhetek részleteket.

A koronavírus két éve játszik a zenei élettel. Tartotok még attól, hogy ez a februári dátum is módosulhat miatta?

Nem tartok tőle, bár valóban folyamatosan ott lebeg a veszély a fejünk fölött. 

Úgy kaptuk a koronavírust, hogy leginkább mi, az ebben a szférában dolgozók jártunk pórul,

de megyünk előre, mert csinálni kell. Valamerre menni kell: én pedig előre szeretek.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.