Titkos kézfogással üdvözlik egymást a csimpánzok: meglepő állati szokások és rituálék

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Gondoltad volna, hogy van, ami összeköt a csimpánzokkal, de van, ami még az elefántokkal, a flamingókkal és a galambokkal is? Nem hiszed? Olvasd el, milyen állati rituálék hasonlítanak kísértetiesen emberi szokásainkhoz.

Ugyan a tudomány jelen állása szerint a vallásosság az emberi faj sajátossága, de ez nem azt jelenti, hogy csak nekünk vannak rituáléink az egész állatvilágban. Persze nekünk van a legtöbb és legkifinomultabb rituálénk, de meglepő módon az állatok is gyakran a miéinkhez kísértetiesen hasonló dolgokkal tudnak előrukkolni, legyen szó köszönésről, udvarlásról, önmegnyugtatásról, gyászról vagy a területük megjelöléséről.

Köszönés

Nem csak az emberek szociális lények, az állatvilágban sok faj él csoportosan. Náluk is ugyanúgy megfigyelhető, hogy üdvözlésképp valamilyen meghatározott gesztussal köszöntik egymást. A főemlősök között többeknél is megszokott a puszi, az ölelés, a kézfogás vagy egymás megsimítása. A csimpánzok ennél trükkösebbek: minden közösségnek megvan a saját titkos kézfogása (a tinifiúkból álló baráti csapatokhoz hasonlóan).

Sok állati rituálé meglepően hasonlatos az emberi szokásokhoz: a csimpánzok például titkos kézfogással üdvözlik egymást
Fotó: Jeff McCurry / Getty Images Hungary

A hím páviánoknak bizarrabb üdvözlési rituáléjuk van, amelyet „herezacskófogásnak” neveznek, talán nem is kell ragozni, hogy milyen mozdulatokból áll. Noha nem üdvözlő gesztusként működve, de az ausztrál őslakos walbiri törzsnél hasonló rituálét dokumentált Mervyn Meggitt antropológus. Az összetűzéseket követően az egyik fél pénisztartó rituálét indítványozhat: meglátogatja azt, akivel összeveszett, és felajánlja a péniszét a másik számára, ezzel jelezve, hogy hajlandó túllépni a konfliktuson. Hatalmas sértésnek számít, ha a másik férfi nem fogja meg a felajánlott péniszt, ez akár vérontásba is torkollhat.

Udvarlás

Szeretsz táncolni? Akkor bizonyára nem fog meglepetésként érni, hogy a jó táncosokat a többiek vonzóbbnak ítélik meg. Hiszen aki ennyire ügyesen képes a testét tetszés szerint szép mozdulatokba olvasztani, az mi mindenre lehet még képes a testével? Ráadásul az egyenes tartástól magabiztosabbnak néznek ki, ami szintén pulzusnövelő tud lenni a többi ember számára. 

A legjobb táncos nem csak az emberek között örvend nagy megbecsülésnek. A flamingók párosodási tánca közben is jobban teszik a rózsaszín madarak, ha minél szélesebbre bővítik a mozdulatrepertoárjukat. Ugyanis a madarászok azt figyelték meg, hogy az udvarlási rituáléra összegyűlt több millió egyed közül azok lesznek a legsikeresebbek, akik a kisebb csoportokra szakadt körtáncokban a legváltozatosabb koreográfiát tudják bemutatni.

A galambok is ritualisztikus, ismétlődő mozdulatsorokkal végeznek önmegnyugtatást, az emberi szokásokhoz hasonlóan
Fotó: Ali Majdfar / Getty Images Hungary

Önmegnyugtatás

Ha te is utálod az utcákat megszálló, szemtelen galambokat, szomorú hírt kell közölnünk: van hasonlóság az emberek és a galambok között, ha önmegnyugtatásról van szó. Furcsa kísérletet végeztek galambokon 1948-ban, amely során egy olyan ketrecbe helyeztek madarakat, ahova véletlenszerű időközönként ételt szórtak be hozzájuk. A kiszámíthatatlanság hatására a galambok rituálékat alakítottak ki maguknak: a fejüket forgatták, biccengették, himbálták, és bólogatgattak egy megkoreografált mintázatba gyűjtve.

A stresszes helyzetekben kutatók azt figyelték meg, hogy a gyerekek és a felnőttek is a galambokhoz hasonlóan reagáltak. Ritualisztikus mozdulatsorokhoz fordultak önmegnyugtatásért: sztereotipikusabb, ismétlődő és mintázatba rendeződő mozgásokat kezdtek végezni, hogy visszaszerezzék a rend és a kontroll érzetét. Egy Mauritiuson végzett terepvizsgálat során kiderült, hogy az ott élő hindu vallás gyakorlóinak megnőtt a szívfrekvencia-variabilitása, amelyből arra lehet következtetni, hogy jobban tudtak megküzdeni a stresszel is a templomban gyakorolt repetitív rituálék után.

Gyász

Szeretteink elvesztése mély fájdalmat hagy maga után szívünkben. Az elefántok rokon lelkeink a gyászfeldolgozásban, ugyanis hozzánk hasonlóan ők is megpróbálják eltemetni elhunyt szeretteiket földdel, levelekkel és virágokkal. Akár napokat is eltöltenek elhunyt társuk mellett virrasztva, egymással váltásban a tetemet megvizsgálva és megsimogatva. Van, hogy csendben ülnek együtt a megmaradt csordatagok, és van, hogy együtt trombitálva siratják az elhunytat. Sok esetben gyakran vissza is térnek a „sírhoz” időről időre, ahogyan mi is meglátogatjuk szeretteink sírját. 

A pszichológia szerint fontos szerepe van az embereknél a rítusoknak a gyász feldolgozásában, hiába kezdenek egyre inkább eltűnni modern kori életünkből ezek a hagyományok. Csökkentik a veszteség okozta fájdalmat, biztonságérzetet adnak, és segítenek formát adni a gyász hullámainak kordában tartásához.

Az állati rituálék és az emberi szokások nem olyan különbözőek: különleges helyeiket is kövek gyűjtésével jelölik meg egyes csimpánzok
Fotó: ClickAndPray Photography / Getty Images Hungary

A terület megjelölése

Különös viselkedést figyelt meg 2016-ban egy csapat antropológus több nyugat-afrikai területen élő csimpánzközösségnél is. Bizonyos fákhoz gyakran visszajártak, hogy két lábra állva ugráljanak, kiabáljanak és üreges törzsükön ritmust verjenek lázas izgalommal. A legkülönlegesebb az volt, hogy a csimpánzok köveket gyűjtöttek a fák törzséhez, mintha meg akarnák jelölni a helyüket. Sok emberi kultúrában is előbukkan a kövek gyűjtése, hogy szent helyeiket megjelöljék velük, így nem csoda, hogy néhány biológusban felmerült a kérdés, hogy nem a spiritualitás elemei bukkannak-e fel a csimpánzoknál.

Összességében, noha nekünk, embereknek, sikerült magasabb szintre emelnünk és kifinomultabbá varázsolnunk rituáléinkat evolúciónk során, amelyek követését a kulturáltság jelének tekintjük, valójában nem vagyunk egyedül az állatvilágban (amelyet alsóbbrendűnek tekintünk magunknál) ezekkel a szokásainkkal. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kofrán Eszter
Kofrán Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.