Szexista beszólás inspirálta az új hullámos sztárzenekar nevét

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mindig azon töprengtél, honnét kaphatta a nevét kedvenc zenekarod? Vajon tényleg a legfurcsább névválasztással lehet befutni? Milyen titokzatos sztorik bújnak meg egy-egy bandanév mögött? Sorozatunkban megtalálod a választ.

A ’70-es évek második felének egyik legnépszerűbb amerikai bandája, a new wave stílus úttörője volt a manhattani illetőségű Blondie, melynek neve – nem meglepő módon – a korszak szexszimbólumának számító platinaszőke frontleány, Debbie Harry hajszínére utal. A teljes sztori azonban ennél bonyolultabb, még a nácizmussal is kapcsolatba hozták az egyszerű, de jól csengő bandanevet.

A zenekar eredete a ’70-es évek első felére nyúlik vissza, amikor a brooklyni születésű Chris Stein gitáros Manhattan pezsgő underground zenei életébe becsöppenve úgy döntött, csatlakozik egy hasonló formációhoz. 1973-ban tagja lett a Stilettoes nevű bandának, melyben a korábban pincérnőként és Playboy-modellként dolgozó Deborah, azaz Debbie Harry énekelt. Stein és Harry hamarosan egymásba szerettek, a következő nyáron pedig kiváltak a Stilettoesból, és Gary Valentine basszusgitáros, Jimmy Destri billentyűs, illetve Clem Burke dobos társaságában saját punkzenekart alapítottak.

A formáció első két koncertjét még Angel and the Snake (Angyal és a Kígyó) néven adta, ez az elnevezés azonban nem aratott különösebb sikert, ezért az őszi fellépésekhez már új nevet kerestek maguknak. A Blondie elnevezést Debbie Harry javasolta, akit – elmondása szerint – az utcán elhaladó autósok, kamionosok gyakran fütty kíséretében „Hey, blondie!” vagyis „Hé, szöszke!” kiáltással próbáltak leszólítani. Egy másik verzió szerint az énekest már gyerekkora óta Blondie becenéven emlegették – mindenesetre később a közönség és a sajtó gyakran azt hitte, nem a zenekar, hanem énekesnőjük neve a Blondie. Debbie egyszer még külön sajtótájékoztatót is összehívott, hogy tisztázza ezt a félreértést.

Debbie Harry 2021-ben
Fotó: Dia Dipasupil / Getty Images Hungary

A másik gyakran hangoztatott tévedés, miszerint a zenekar neve Adolf Hitler kedvenc németjuhászára utal, aki egy nappal gazdája előtt, a náci diktátornak és bűntársainak szánt ciánkapszula tesztalanyaként pusztult el. A sztori már csak azért is téves, mert Hitler kutyája egy e betűvel „kevesebb volt”, mint Stein és Harry zenekara: Blondi és nem Blondie névre hallgatott. Az alapítóknak – saját elmondásuk szerint – fogalmuk sem volt róla, hogy így hívták a náci vezér házi kedvencét, de amikor valaki közölte velük a véletlen összefüggést, viccből azt felelték, máris átnevezik a zenekart, és ezentúl Adolf’s Dog néven működnek tovább.

A Blondie hamarosan törzsvendég lett New York több híres klubjában is, 1976-ban pedig megjelent azonos című bemutatkozó nagylemezük a Private Stock Records égisze alatt. Az album annyira kedvezőtlen fogadtatásban részesült – ehhez hozzájárult, hogy első kislemezüket, a Sex Offendert (Szexuális bűnelkövető) a címe miatt nem játszották a rádiók, ezért át kellett keresztelni X-Offenderre –, hogy a kiadó hamarosan megvált a zenekartól. A második, már új kiadó által jegyzett album – Plastic Letters – már sokkal jobb kritikákat kapott, az igazi sikert azonban az 1978-as harmadik nagylemez, a Parallel Lines hozta meg számukra.

Az első két album agresszív, punkos stílusvilágát elhagyva a zenekar – melyből időközben kivált Gary Valentine, ezért a stúdiófelvételeken a basszust is Stein játszotta, később Nigel Harrison lett az állandó bőgős, és egy második gitáros, Frank Infante csatlakozott hozzájuk – egy könnyedebb hangzás felé mozdult el, zenéjükbe diszkó-, pop-, funk- és reggae-elemeket vegyítettek. A váltás azonnal meghozta számukra a közönségsikert, underground bandából rövid időn belül az egyik legnépszerűbb amerikai együttes vált belőlük. Legnagyobb slágerük, a Heart of Glass – melynek érdekessége, hogy eredetileg hagyományos rockdalnak írták, de végül Mike Chapman producer tanácsára, a korszak divatját meglovagolva inkább diszkósítva vették fel – első helyet ért el az eladási listán, és hasonlóan népszerűvé vált a kicsit agresszív One Way or Another című szám is.

Szintén világsiker lett a Richard Gere főszereplésével készült Amerikai dzsigoló című film számára írt Call Me, illetve John Holt jamaicai énekes 1967-es slágere, a Tide is High reggae-sített feldolgozása. A Blondie népszerűségéhez természetesen Debbie Harry szexepilje is hozzájárult, minek köszönhetően a csapatból hamar „egyszemélyes banda” lett, hiszen az énekesnőt övező siker és rajongás teljesen háttérbe szorította a többieket, és ez a zenekaron belül feszültséghez vezetett. 1982-es The Hunter című (sorban a hatodik) albumuk borzalmas kritikákat kapott és kereskedelmileg is megbukott, Steint pedig egy autoimmun hólyagos betegség, a pemphigus támadta meg.

Mindezek hatására a zenekar lemondta a koncertjeit és bejelentette feloszlását. Harry és Stein együtt maradtak, egy időre visszavonultak a nyilvánosságtól, majd – miután a gitáros felgyógyult betegségéből – közösen dolgoztak Debbie szólóénekesi karrierjén. Burke keresett stúdiódobos lett, Destri pedig producerként maradt aktív a zenei életben. A ’90-es évek második felében, tizenöt év hallgatás után a Blondie újra összeállt és aktívan zenélni kezdett, 1999-ben megjelent No Exit című lemezük legsikeresebb szerzeménye, a Maria újra a slágerlisták és a rádiós lejátszási listák vezető helyére katapultálta a zenekart.

A Blondie az újraegyesülést követően máig aktív, legutóbbi nagylemezük 2017-ben jelent meg Pollinator címmel. A becslések szerint világszerte mintegy 40 millió lemezt adtak el, 2006-ban pedig beválasztották őket a Rock ’N’ Roll Hírességek Csarnokába. 1997-ben Debbie Harry szólóban megfordult a néhai Petőfi Csarnok színpadán, 2014-ben pedig az együttes aktuális európai turnéja állomásaként a Papp László Sportarénában adott koncertet.

Ha elmerengtél már más zenekarok nevének eredetén is, kövesd sorozatunkat! Legutóbb a Pink Floyd nevének eredete után nyomoztunk.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Rudolf Dániel
Rudolf Dániel
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.