Csepeli Eszter, a Spektrumon futó magyar dokumentumfilm-sorozat a Tabukról tabuk nélkül vezető operatőre volt. Első klipje Péterfy Bori Ópium című számához készült. Szívügye, hogy a filmkészítésben több nő is dolgozzon, hiszen szerinte ha kimaradnak a nők a filmből, akkor a fél világ szemszöge kimarad. Elmeséli, neki milyen érzés volt két kisgyerekkel visszatérni a munkába, hogyan képzeli a jövőt és mi volt a kedvenc jelenete a sorozatban.
Milyen volt a Tabukról tabuk nélkült forgatni? Ott te voltál a vezető operatőr.
Ez egy nagyon érdekes munka volt egy érdekes stábbal, mert annak ellenére, hogy viszonylag kevés a nő a szakmában, itt elég sokan voltunk. A kameraasszisztens is lány volt, néha a hangmérnök is, meg a gyártásvezető is, mert a Pálinkás Norbit, a rendezőt egyáltalán nem érdekli, hogy ki fiú, és ki lány.
Érdekes volt ez akkor is, amikor elmentünk a swingerklubba forgatni. A swingerpár először próbanapként hirdette meg az eseményt, majd egyszer csak megbökdöstem a Norbit, hogy
te figyelj, már a harmadik orgazmust hallom.
Közben a kisfiamat megcsípte a kullancs és fél füllel ott voltam a telefonon. Izgultam, hogy mi lesz vele, de izgultam azon is, hogy tényleg jó-e az a technika, amivel forgatunk, hiszen tök sötét volt. Szerintem itt kifejezetten az előnyére vált mindenkinek, hogy egy női stáb áll a kamerák mögött, belesimultunk a környezetbe, észrevétlenek voltunk.
Végül sajnos nem én vittem végig ezt a sorozatot, mert közbejött egy kihagyhatalan lehetőség, egy nagyjátékfilm-forgatás Norvégiában.
Figyeled a technikát, ha elmész moziba?
Akkor örülök legjobban, ha nem, mert az azt jelenti, hogy beszippantott annyira a film, hogy nem figyelem, hogy a szereplő szemében megcsillan-e egy kis fényforrás, mert akkor elkezdek azon filózni, hogy ez vajon milyen lámpának a tükröződése lehet, és tippelgetek.
De azért hozzáteszem, vannak kedvenc operatőreim, akiknek kifejezetten figyelem a technikáját. Például a Sicarióban annyira megragadott egy kép, hogy utána is olvastam, hogy mikor meg hogyan csinálta Roger Deakins. Előfordul az is, hogy látok egy filmet és az jut eszembe, hogy ezt nagyon szívesen csináltam volna én is.
Hogyan választottad ezt a szakmát?
Tíz éves lehettem, amikor a nagybátyám Zenit gépét a kezembe vettem, és ott elindult egy folyamat. 14 évesen elkezdtem fotózni, de én a Trefortba jártam biológia tagozatra, pedig talán semmi sem állhat távolabb tőlem, mint a biológia tagozat, szerencsére ezt a tanárom is felismerte. Minden évben volt biológia tábor, és a tanárnő kitalálta, hogy legyen egy fotós szakkör, ami megörökíti a tábor eseményeit.
Nem felejtem el azt az egy pillanatot, amikor a nagyítófolyadékban megjelent az első nagyításomnak a képe. Varázslatos volt, beleégett a retinámba!
Annyira beleszerettem a fotózásba, hogy péntekenként nem lehetett kikergetni az iskolából. Amikor ballagtam, a fizika tanárom ki is írta a labor ajtajára, hogy Cseszterfield.
És utána hogy jött a kamera?
Eltelt jó pár év, jött a jogi egyetem, de mielőtt lediplomáztam, az utolsó pillanatban adtam be a felvételi jelentkezésemet a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, éppen éjfél előtt estem be a Nyugati pályaudvari postára. Aztán Kende János felvett, aki azóta is a legfőbb mentorom és mindig számíthatok rá.
Mi volt az első filmed?
Az első kisfilmemet, A mindenest, Szőcs Petrával készítettem még az egyetemen. Klipből pedig a legelsőt a Péterfy Bori Ópium című számához készítettük, annak én voltam az operatőre. Merényi Dávid hívott el, és elkezdődött egy nagyon kreatív időszak az életemben.
Előfordul, hogy fel kell adnod az ötleteidet?
Igen, folyamatosan, de ez olyan, mint egy pakli kártya és szórnád ki a lapokat, nem szabad semmihez ragaszkodni. Egyetlen esetben kell, amikor eljutsz abba a fázisba, hogy már benne vagy a megvalósításban, de mondjuk elfogy a pénz. Akkor kell nagyon okosan mérlegelni. De a brainstorming idején szórni kell az ötleteket, mert úgyis a legerősebb idea győz. Amikor ez megvan, jön a film előkészítése, ami egy fájdalmas, de nagyon szükséges rész.
Ennek van egy favágó része is?
Persze, amikor a rendezőasszisztenssel le kell bontani a forgatást időre, percre pontosan, költségvetés van, azt át kell beszélni a gyártásvezetővel, tehát több dimenzióban kell gondolkozni. Keretek vannak, de azért ezt én tudom élvezni, hiszen a “gondolj bármit vagy csinálj bármit” talán a legnehezebb feladat a világon.
Egyfolytában pasikkal dolgozol. Mennyire érzed azt, hogy a női intuícióid elvisznek, hogyan jössz ki velük?
Az a helyzet, hogy egyre több a női rendező, én például a legnagyobb sikereimet Szőcs Petrával értem el: A kivégzéssel kijutottunk Cannes-ba 2014-ben, a hivatalos programban vetítették a filmet. De visszatérve a kérdésre, számomra eddig teljesen más élmény volt nővel vagy férfival dolgozni, de hozzáteszem, nem elég nagy a tapasztalatom ebben, mert főleg férfi rendezőkkel forgattam. Onnantól kezdve, hogy bekerültem egy csapatba és operatőrként részt vettem a munkafolyamatban, ott már nem volt jelentősége, hogy én nő vagyok.
Megmondom őszintén, hogy soha nem éreztem a megkülönböztetést nőként forgatás során, mert azok a pasik, akikkel ilyen szinten dolgozom, azok nagyon intelligens férfiak, akik szeretik az erős nőket. Nekik már nem kell semmit bizonyítanom.
Van olyan helyzet, amikor csak akkor hiszik el, hogy jól látsz egy helyzetet, ha egy férfi is megerősíti a véleményedet?
Amikor már én vagyok az operatőr, akkor már nem. Lehet, hogy a hatodik világosítót még meg kellene győznöm, de nem fogom, mert a fővilágosítóval, a kameraasszisztenssel és a fahrtmesterrel olyan viszonyban vagyok, hogy nekik már bizonyítottam. Ez egy hierarchikus szakma, ugyanakkor ha partnerként kezeljük egymást a csapatommal, akkor nincsen gond. Ez a probléma még a munka megszerzése előtt merülhet fel, de azokat a beszélgetéseket én nem hallom. De biztos megtörténnek.
Hogy jutsz el egy operatőri munkához? Hogyan jutsz eszébe valakinek?
Hosszú évek munkája, folyamatos portfolióépítés, és egyfajta branding, ami arról is szól, hogy ne csak úgy jussak az emberek eszébe, hogy ott a Csepeli Eszter, aki milyen szép képeket csinál, hanem ez egy olyan ember, aki hozzá tud tenni a filmhez és jó lehet vele együtt dolgozni. Az emberek szeretnek skatulyában gondolkozni, például ha csináltál egy szülésről szóló filmet, akkor te vagy a női téma képviselője. Pedig nem innen kéne a női témát megközelíteni.
Hanem honnan?
Én szívemen viselem a női történeteket, a női narratívát és perspektívát, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy minél több nő kerüljön a szakmába. Nagyon kevés olyan film van, ahol a nők azok, akik aktívan cselekednek és gondolkoznak és nem áldozatok, a férfi vágyának tárgyai, vagy csupán a főhős anyját, barátnőjét, feleségét játsszák. És nagyon sok téma van, amihez egyáltalán nem is nyúltunk még, hiszen a férfiak nem élik át ezeket az élethelyzeteket.
A legtöbb pasi például nem marad otthon évekig egy gyerekkel, pedig hány olyan történet lehetne, ami ilyen helyzetekből fakad, hogy csak a saját példámról szóljak.
Feldolgozatlanok filmen az igazán hiteles anya-lánya viszonyok, sőt, a nők bármilyen viszonyulásai, kapcsolatai egymással. A Thelma és Louise például szuper volt, na de az is hány éve készült. Ha kihagynánk a nőket a filmkészítésből, akkor az olyan lenne, mintha a világ felének a perspektívájára nem lennénk kíváncsiak.
Itt most nem arról van szó, hogy az én szemem más, mint egy férfié, szerintem inkább személyiségek vannak, érzékenyek, kevésbé érzékenyek. Láttam már olyan képet, amire megesküdtem volna, hogy nő készítette, pedig férfi, és vica versa. A filmben mindig a történet a lényeg.
A női operatőrök, női filmesek ismerik egymást?
Nem, sajnos, New Yorkban van egy közösség, ahol a női filmesek egymásnak lepasszolhatják a munkát, de sem itthon, sem Európában nincs ilyen. Pedig lehetne. Én is egyre inkább nemzetközi területen dolgozom, Norvégiában, Máltán, Olaszországban.
Sok munkád van?
Most nagyon sokféle munkám van, és hosszú távon azt szeretném elérni, hogy kevesebb, de minőségibb munkáim legyenek, nagyon szeretnék például főleg nagyjátékfilmeket forgatni, de egy operatőrnek mindent kell csinálnia, mert ez a szakma olyan, mint a nyelvgyakorlás, folyamatosan csinálni kell, illetve ismerni kell az új technikákat, tehát ebből a szakmából sem jó túl hosszú időre kiesni.
Amikor külföldön forgatsz, itthon hagyod a gyerekeidet?
Igen, ez egy érzékeny téma. Miközben kint forgatok és a munka során a stábbal egy új otthon teremtődik, a csapatnak össze kell érni, a családom itthon van, a férjem és a nagyszülők vannak a gyerekekkel, de a hosszú távú célom az, hogy kiépítsek egy olyan rendszert, hogy tudjam őket magammal vinni.
Ideális az lenne, ha kisiskolás korukig magántanulók lennének, de külföldön sem könnyű megoldani, hogy valaki mindig vigyázzon rájuk. Ahogyan más szakmákban is, a filmkészítésbe is ezért nehéz visszatérni, pedig ha a forgatások mellett helyi bölcsődék, óvodák működnének, sokkal egyszerűbb lenne a nők helyzete.
Viszont a tuti recept az, ha valakinek rengeteg segítsége van, én szerencsés vagyok, mert segít a férjem, az anyukám, a férjem családja, de előfordul, hogy a nagybácsikat is ugrasztjuk. De hiszek abban, hogy azzal, hogy nagy család veszi őket körbe, jót teszek nekik.
