Ez a filmrajongók hete lesz

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Koreai, olasz és dokumentumfilm-rajongók készülhetnek, a koncertek és kiállítások már csak ráadás.

Ezen a  héten teljes gőzzel beindult az őszi mozibajárós szezon, minden sarkon tematikus filmnapok: mehet olasz és koreai filmhétre, lesz Hajdú Szabolcs retrospektív és még dokufilmfesztivál is, diavetítésről nem is beszélve . Aki az állóképekre szavaz, annak fotókiállítást ajánlunk, akit meg hagyjunk már a képekkel, azt elküldjük koncertekre.

November 6. Csütörtök

A hétvégre készüljön fel jazzbulival, ugyanis a Budapest Jazz Clubban Rebecca Martin & Larry Grenardier Duo lép fel. A 2000-es évek New York-i jazzélet egyik legnagyobb felfedezettjének tartott Rebecca Martin énekesnő és a világklasszis bőgős, Larry Grenadier nem csak az életben, hanem a zenei világban is egy párt alkotnak és nemrég jelent meg Twain című lemezük is. Ha inkább nosztalgiázna egyet, akkor vegyen részt a Nagy Dia Napon, ami akkor is élvezetes lehet, ha nem otthon veszi elő a diavetítőt, hanem ellátogat az Örökmozgó Filmmúzeumba vagy az országszerte részt vevő helyek bármelyikébe. 

Fotó: Nagy Attila / Index
Fotó: Nagy Attila / Index

November 7. Péntek

Pénteken a Művészetek Palotájában lesz Kiscsillag-koncert, ha pedig még utána sem tud leállni a bulizással, és valami hipszterkedésre vágyik, akkor menjen a Vittulába, ahol Nemzeti Italbolt Bulit tartanak. Szegediek és/vagy jazz rajongók pedig ellátogathatnak a Szegedi Jazz Napokra, ami pénteken és szombaton várja koncertekkel az érdeklődőket. Fellép a Bill Friser Band és a Steve Kuhn Trio is. Pénteken nyit a Leszbikus Identitások Fesztiválja is, ahol beszélgetések, filmvetítések és koncertek is várják az érdeklődőket a hétvégén. A Depeche Mode-rajongóknak pedig ott a G3, ahol a Delta Machine című koncertfilm hivatalos bemutatóbuliját tartják. 

Fotó: Németh Attila / Index
Fotó: Németh Attila / Index

November 8. Szombat

Ha szereti Hadú Szabolcs filmjeit, akkor ma a Toldiban a helye, sőt vasárnap is, mert egész hétvégés, közönségtalálkozóval egybekötött retrospektív vetítést tartanak a hamarosan az USÁ-ba költöző fiatal rendező életművéből. Kicsimarapagoda és Tamara újra a moziban, kár lenne kihagyni! Családok ellátogathatnak a Mezőgazdasági Múzeumba, ott ugyanis Márton-napi őszbúcsúztató mulatságot tartanak játszóházzal, meselőadásokkal és kézműves foglalkozással. Ezen a hétvégén, azok járnak jól, akik szeretik az édességet, ugyanis sütemény és tortafesztivál lesz az Iparművészeti Múzeumban, Szolnokon pedig Nemzetközi Csokoládé Találkozót tartanak. 

November 9. Vasárnap

Még tart az Olasz Filmhét a Puskin Moziban, ahol animációs- és rövidfilmeket is megnézhet a díjnyertes alkotások mellett. Radnóti Miklós halálának 70. évfordulója alkalmából pedig kiállítás és Slam Poetry workshop is várja a Radnóti Másképp című rendezvényen. 

November 10. Hétfő

Ha a hetet távol-keleti filmekkel kezdené, látogasson el valamelyik vetítésre a hétfőn induló Koreai Filmfesztiválon. Ha mégis koncertre menne legszívesebben, akkor a Holdviolát nézheti meg a Marczibányi Téren. Irodalomkedvelőket kiállításra küldjük, ugyanis nemrég nyílt a Petőfi Irodalmi Múzeumban a Csinszka-kiállítás, ahol Ady szerelme és mint múzsája életébe nyerhet bepillantást.

November 11. Kedd

Kedden 11. alkalommal startol az Emberi Jogi Dokufilmfesztivál a Toldi Moziban Verzió címmel. Érdemes már keddtől nézni a programot, mert itt mindig rengeteg érdekes filmet talál, a jegyek pedig gyorsan fogynak. Ha pedig este hiphop-r'n'b buliba menne, akkor a Corvintetőre induljon, ahol a Shabazz Palaces lép fel, előtte Morningdeer melegít, utána pedig Cadik folytatja a bulit. 

November 12. Szerda

Kedden megnézheti például a Tiltott táncok című drámát, amiben egy tíz évig Amerikában élő férfi tér vissza hazájába, Írországba, hogy ott újranyissa tánctermét. Ez a látszólag ártatlan vállalkozás azonban nagyon komoly ellenállásra talál. Esetleg töltse a hét közepét azzal, hogy természetfotókat nézeget a Természettudámyi Múzeumban a NaturArt Az Év Természetfotósa kiállításon. 

Fotó: Szekeres Levente
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.