Palotás Petra remekművében két cselekményszál adja a trendi izgalmat

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Bécsi kávé, pesti lány címmel került a boltokba a műsorvezetőből írónővé mutálódott Palotás Petra legújabb könyve. Mint megtudtuk, ez a mű egyenesen remekmű, amit alig lehet letenni, és mivel egyszerre két, azaz kettő darab cselekményszál is fut benne, ezért olyan hihetetlenül izgalmas. És persze ki ne felejtsük: csajos és trendi.

A Mammut Libri könyvesbolt Frei kávézójában mutatta be Vass Virág főszerkesztő – maga is többszörös lektűrtulajdonos – barátnője, az egykori kváziceleb, Palotás Petra új könyvét. A 2010-ben megjelent, nagysikerűnek mondott Papás-mamás című könyve után Palotás most Bécsi kávé, pesti lány címmel írta meg Répásy Rebeka - ilyen névvel természetesen csakis vörös hajú és tűzrőlpattant - főhősnője kalandjait. RR a könyvismertető szerint egy váratlan véletlen fordulat folytán egyik pillanatról a másikra az osztrák tévé képernyőjén találja magát, ahol egy valóságshow ígéretes szereplőjeként egy ország kíséri figyelemmel minden mozdulatát. A tét Rebeka számára százezer euró, a hírnév, és talán még a jóképű producer, Marcus szerelme is. A könyvbemutató is bővelkedett az ehhez hasonló eredeti gondolatokban, nagy szavakban és bölcs meglátásokban, szerencsére a Libri mennyezete jól bírta.

Az eseményre meghívott újságírók mellett rajongók is akadtak, így Vass kénytelen volt tűkön ülve várni, míg Palotás pózol velük egy sort. Mikor végre PP is befutott, VV azonnal erős kezdéssel indított.

Galéria ikon

12

Galéria: Palotás Petra Bécsi kávé, pesti lány című könyvének bemutatóján Vass Virággal beszélget
Fotó: Szécsi István / Dívány

„Nagyon nagy megtiszteltetés számomra, hogy én mutathatom be Önöknek kollégám legújabb remekművét, azt a csodálatos könyvet, melynek címe a Bécsi kávé, pesti lány” – méltatta VV kolléganőjét, bevallva, ő maga az esemény előtti napon olvasta el Palotás könyvét, ami annyira fordulatos, izgalmas, és persze „igazi trendi, csajos regény”, hogy nem lehetett letenni.

PP és VV, a médiaistennőkből írónővé mutálódott trendi nők

Palotás sátorfrizurája mögül megköszönte Vass kedves-szép szavait, hozzátéve, mekkora megtiszteltetés számára, hogy maga Vass Virág mutatja be a könyvét, hiszen VV az ő szakmai példaképe.

A művésznők laza félórás beszélgetése során olyan magasművészeti kérdések merültek fel, mint például hogyan segíthetik egymást az írónők; vannak-e jó női könyvek; mennyire nehezíti meg Palotásnak az írás folyamatát a gyereke állandó jelenléte; milyen érzés súlyproblémákkal küzdeni, vagy minden reggel fél 6-kor kelni.

Az írónők Vass szerint abban segíthetik egymást, hogy megosztják egymással tapasztalataikat. Természetesen vannak jó női könyvek, melyeket a legnagyobb nevek, Rácz Zsuzsa, Vass Virág és Palotás Petra jegyeznek, nem is értjük, Fejős Éva hogyan maradt ki ebből a felsorolásból. Palotás elárulta, délelőtt és éjszaka tud csak alkotni, amikor kislánya épp játszik vagy alszik. Azt is külön kiemelte, most súlyproblémákkal küzd, ám trendi nőként tudja a megoldást, és tenni is fog azért, hogy a 2012 nyarára újra csúcsformában celebkedhessen. A hajnali fél 6-os ébredések pedig fárasztóak és megerőltetőek, de megérik, mert akkor nyugodtan alkothat.

Barátnői bitchfight

Mindezt nehezen sikerült tudatnia a világgal, mert Vass kérdezés címén leadott 5 perces monológjaival alig hagyta szóhoz jutni. PP szerencséjére VV néha kénytelen volt levegőt venni, ő ilyenkor gyorsan átvette a szót, és igyekezett olyan gyorsan beszélni, hogy Vass még véletlenül se tudjon a szavába vágni.

Galéria ikon

12

Galéria: Palotás Petra Bécsi kávé, pesti lány című könyvének bemutatóján Vass Virággal beszélget
Fotó: Szécsi István / Dívány

Vass szájából végül kiesett a hidegen professzionális kérdés, amitől a résztvevőknek egy emberként kellett megkapaszkodniuk a kávézó pultjában: „Ha rátérhetünk a szakmázásra, akkor hadd kérdezzem meg tőled, kedves Petra, előbb mit találsz ki? A helyszínt, vagy a történetet?” Palotás természetesen nagyon örült, hogy ezt megkérdezték tőle, mert így kifejthette: „Fontos a helyszín, utána bomlik ki a történet a fejben. A Bécsi kávé, pesti lány pedig nem egy egyszerű lektűr, a cselekmény 2 szálon fut, ezért is olyan izgalmas.”

Szakmázgatás

Vass azzal folytatta, mennyire csodálatosan építette bele a története a főhősnő, a Bécsben dolgozó bájos, vörös hajú magyar lány, Répássy Rebeka karakterét, és a Libri mennyezete még mindig bírta. Ezek után alig várjuk Palotás Petra következő könyvét, hiszen, mint megtudtuk, már dolgozik rajta. A főhősnő legyen már Esti Esztella, vagy Sugárzó Sugárka, ha kérhetnénk, a hajszínükre nem adnánk tippeket.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Lavati Anett
Lavati Anett
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.

Offline

Nyarak a lakótelepen – Kulcsos gyerekek vakációja a szocializmusban

A nyári szünet ma is komoly fejtörést okoz azoknak a családoknak, ahol mindkét szülő dolgozik, és ez a probléma a szocializmus idején sem volt ismeretlen. A vakáció hónapjaiban feltűnően megnőtt az úgynevezett kulcsos gyerekek száma: azoké a gyerekeké, akik nyakukban a lakáskulccsal, felnőtt felügyelet nélkül töltötték napjaikat.

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.