Az biztos, hogy a megfelelő hidratáltság elérésének érdekében mindegy, hogy szobahőmérsékletű vagy éppen hideg az a víz, amelyet kitöltünk magunknak – de a hideg víznek meglepő módon vannak kevéssé ismert előnyei. Ezek alapján úgy tűnik, megéri ezt fogyasztani – de előbb lássuk, igazuk van-e azoknak, akik azzal riogatnak, megbetegszel tőle?
Aggodalmak a hideg vízzel kapcsolatosan
A hideg innivaló valódi ősellenség volt mindig is a családomban: kiskoromtól hallgattam, hogy vizet, üdítőt, sőt még tejet se igyak hidegen, mert „megfázítom magam”. Ma már természetesen szívesen iszom jegeskávét, üdítőt jégkockával – még ha nem is annyival, mint ahogy egy amerikai tenné –, és hideg tej meg almalé is előfordul a poharamban, persze nem egyszerre.
Az, hogy én úgy tapasztalom, ezeknek nincsen semmilyen káros hatása egészségemre, még csak anekdotikus bizonyítéka annak, hogy nem is olyan egyszerű az embernek „megfázítania magát”.
Vannak olyanok, akik a testhőmérséklet fenntartásának vetületéből aggódnak a hideg víz miatt, mások szerint pedig az összehúzódásra készteti a gyomrot, amitől az emésztés nehezítetté válik. Mindez adott esetben logikusan is hangozhat, na de lássuk, a tudomány mire jutott!
Migrént is okozhat
Meglepő lehet, de a hideg víz fogyasztásának vannak olyan, a testre gyakorolt hatásai, amelyek valóban nem túl előnyösek.
- Egy 1978-as kutatás szerint az orrváladékot sűrűbbé teszi a hideg víz ivása, így az nehezebben mozog az orrjáratban, míg a meleg folyadékok fogyasztása hígítja azt – ha meg vagy fázva, jobban jársz tehát a meleg teával.
- Egy 2001-es kutatás szerint a migrénre hajlamosaknál kiválthat rohamot a hideg víz.
- A nyelészavarral járó achalasia esetében tovább nehezítheti a falatok a gyomorba juttatását az állapotuk.
Arra ugyanakkor semmiféle bizonyíték nincsen, hogy tényleg torokfájást okozna a hideg víz. Ez nem biztos, hogy a nagymamáknak is elégséges érv, de mégis így van.
Erre is képes a hideg víz
Vannak ugyanakkor előnyei is a hideg víz fogyasztásának. Ha edzés közben hideg vizet iszol, az segít megelőzni tested túlmelegedését, és annak is előnyös a hatása, ha cukros üdítők helyett egyszerűen csapvizet fogyasztasz. A diétázók húzhatnak leginkább hasznot ebből.
Érdekes ugyanakkor, hogy a meleg víznek is van előnye: elősegíti emésztésed, keringésed is javítja, valamint segít abban, hogy a méreganyagok gyorsabban távozzanak szervezetedből. Mi azt tanácsoljuk, olyan hőmérsékletű vizet fogyassz, ami a legjobban esik: a lényeg inkább az, hogy megfelelő mennyiségűt vigyél be szervezetedbe. A nagyit meg nyugtasd meg valahogy afelől, hogy nem lesz mandulagyulladásod csupán attól, hogy hideg vizet iszol.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés