Ezt a nasit nyugodtan eheted: jót tesz az agyadnak, a beleidnek, még a szívednek is

Boldog latin-amerikai nő gabonapelyhet eszik reggelire otthon - életmód fogalmak
Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A nassolnivalók többnyire egészségtelenek, de léteznek kifejezetten jótékony alternatívák is. Ezek között van a görög joghurt és a skyr is, amelyek magas fehérjetartalmuk, valamint a bennük lévő probiotikumok és más tápanyagok miatt az agy, a belek és a szív számára is előnyökkel járnak.

Létezik olyan nassolnivaló, ami nem tilos, nincs agyonsózva és cukrozva, és még a szívnek is jót tesz? Nos, igen, és ez nem más, mint a görög joghurt és az izlandi skyr. Ráadásul nemcsak a szívünk lesz hálás érte, hiszen a beleknek és még az agynak is jót tesz a fogyasztásuk, sőt a jóllakottságunk is tovább megmarad.

Miért éppen ezek a nasik tesznek jót nekünk?

A titok részben abban rejlik, hogy ezek a joghurtok erjesztett tejtermékek, így élő baktériumkultúrákat tartalmaznak. Ezek a mikroorganizmusok hatással vannak a bélflóra állapotára, ami messze nemcsak az emésztés miatt fontos – írja a realsimple.com.

A görög joghurt nemcsak egészséges nasi, de még az agynak is jót tesz
Fotó: wmaster890

A kutatások egyre inkább rámutatnak a bél-agy tengely szerepére, amelyen keresztül a bélben zajló folyamatok a hangulatra és a kognitív működésre is visszahatnak. Nem véletlen, hogy a fermentált ételek fogyasztását sokan a mentális jólléttel is összefüggésbe hozzák.

A joghurt szívre gyakorolt jótékony hatásait főleg a tápanyagtartalma adja. A benne lévő kalcium, kálium és magnézium fontos szerepet játszhat a vérnyomás szabályozásában, rendszeres fogyasztása mellett pedig a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázata is csökkenhet.

Így válaszd ki a Díványt!
Ne maradj le a Dívány tartalmairól!

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. 

A fermentáció során keletkező bioaktív anyagok pedig tovább erősíthetik ezeket a hatásokat, többek között azzal is, hogy mérsékelni képesek a gyulladásos folyamatokat.

A belek és az agy

A bélrendszer szempontjából különösen érdekes, hogy a görög joghurtban és a skyrben olyan hasznos baktériumtörzsek is megtalálhatók, mint a Lactobacillus bulgaricus és a Streptococcus thermophilus. Ezek hozzájárulhatnak a bélmikrobiom egyensúlyához, és olyan anyagcseretermékek képződését segíthetik, amelyek támogatják a bélfal épségét, illetve képesek csökkenteni a gyulladást. Az is előny, hogy ezek a joghurtok sokszor könnyebben emészthetők, mert természetesen alacsonyabb a laktóztartalmuk.

Ami igazán népszerűvé teszi őket a szakemberek körében, az a magas fehérjetartalom. Egy adag akár kétszer annyi fehérjét is tartalmazhat, mint egy hagyományos joghurt, így hosszabb ideig csökkenti az éhségérzetet, és a délután is könnyebben telik.

Persze itt is fontos, hogy lehetőleg a cukrozatlan, édesítetlen változatokat keressük, hiszen a hozzáadott cukor és édesítőszerek sokat ronthatnak az egészséges tulajdonságokon, igaz, a savanykás íz sokaknak nem jön be. Külön jó hír azonban, hogy némi gyümölcs vagy magvak hozzáadásával még egészségesebbé tehető.

A krémes joghurt jól működik friss bogyós gyümölcsökkel, ropogós diófélékkel, amelyek rostot és egészséges zsírokat adnak hozzá. Ezekkel ráadásul az ízélmény is fokozódik, így a nassolási élmény is kielégítőbb lesz.

Kapcsolódó: Az jó, ha a nassolásunk egészséges, de az nem, ha az édesség utáni vágyunk nagyon erős.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Scheftsik Tamás
Scheftsik Tamás
Újságíró, szerkesztő
Scheftsik Tamás a Pécsi Tudományegyetemen szerzett andragógus képesítést. Több, mint 15 éves újságírói pályafutása alatt több online magazinnál és szaklapnál is dolgozott szerkesztőként és újságíróként. Egészségügyi szakújságírói munkája mellett edukációs tartalmak készítésével is foglalkozott. 2025 szeptembere óta a Dívány munkatársa.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Messi nem lenne vb-sztár, ha hormoninjekcióit nem fizeti ki a Barcelona

Mindössze 170 centis magasságával gyakran ma is gúnyolódás céltáblájává válik az interneten az argentin futballsztár, Lionel Messi, akinek vb-szereplése máris rekorddöntő: a tornák történelmében a legtöbb gólt szerző játékossá vált a sztár. A magasságával a neten viccelők közt sokan vannak ugyanakkor olyanok is, akik nem tudják, hogy a focista testmagasságába növekedésihormon-hiánya is beleszólt.

Világom

Villámkvíz: felismered egyetlen képről a világ leghíresebb hídjait?

A világ tele van hidakkal, vannak köztük szép, díszes, történelmi emlékek, és vannak robosztus mérnöki csodák. A szárazföldek összekötése hidakkal minden fejlettebb emberi civilizációban jelen volt, és a különböző építészeti korok különféle hidakat hagytak maguk után emlékül szerte a világban. Te vajon felismered a világ leghíresebb hídjait?

Életem

Ebből a 4 jelből tudhatod, hogy jól sikerült az első randid

Az első találkozások sokak számára stresszesek és ijesztőek lehetnek, különösen akkor, ha a cél egy hosszú távú, komoly kapcsolat megtalálása lenne. Dr. Roxy Zarrabi klinikai szakpszichológus szerint azonban létezik négy olyan alapvető viselkedési forma, amelyek segítségével már az első randevú alkalmával felmérhető, hogy érdemes-e energiát fektetni a folytatásba.

Mindennapi

Ezt a 7+2 dolgot mindképp ellenőrizd nyaralás előtt az autódon

Mielőtt hosszabb útra indulunk, néhány dolgot érdemes ellenőrizni: például az akkumulátor és az abroncsok állapotát, vagy a motorolaj megfelelő szintjét. Ezek nemcsak egy esetleg költséges javítástól óvhatnak meg minket, hanem nyugodtabbá és biztonságosabbá tehetik a nyaralást is.

Testem

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval összetettebb. Egy friss, nagyszabású kutatás ugyanis rávilágított, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerekben megbújó, mindennapi adalékanyagok és tartósítószerek is komoly szerepet játszhatnak a vérnyomásunk és a szívünk egészségének veszélyeztetésében.

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.